Close Panel

Azt hiszem, ezt összedobtam 20 perc alatt, majd töltöttem még 2 órát azzal, hogy ráimprovizáljak valami billentyűvel. Egyszerűen képtelen voltam olyan produkálni, amit megtartottam volna, úgyhogy maradt ez az alap.

A további értelme és érdekessége, hogy nyáron vettem egy M-Audio Axiom 49 MIDI billentyűt, amin rengeteg kontroller van, ezzel és az Ableton Live zeneszerző programmal együtt néhány ütemből olyan live actet le lehet vágni, hogy tényleg csak a fantázia szab neki korlátot -- ami esetemben még sokéves gyakorlatom ellenére is komoly korlát :( Na mindegy, ez az első olyan szám, amiben a billentyűről kapcsolgattam ki-be az egyes sávokat, A, B és C változatokat, és rögzítettem az eredményt.

Nem lehetetlen, hogy ebből még kialakul pár hónap múlva valami, ha letisztul a fejemben, mit lehetne még kezdeni vele.

Update: ebből a zenéből 2009. decemberben a B-oldal.tv indulása után klipet forgattunk. A benne hallható magyar hangminták (Szakácsi Sándor) 2009. augusztusában kerültek bele.

VN:F [1.9.5_1105]
Rating: 2.0/10 (1 vote cast)
HAJÓ - Másképp nem megy, 2.0 out of 10 based on 1 rating

Hasonló zenék:

 

5 Responses to “HAJÓ – Másképp nem megy”

  1. 1
    nosferato » Vázlat 21 (downtempo) Says:

    [...] Érdekes, hogy ez mennyire összepasszol a későbbi Captured My Soul című dallal, és nemcsak azért, mert ugyanaz a gitárhang van benne, [...]

  2. 2
    hannamona Says:

    Mondjuk azt lehetne tenni, hogy készül hozzá egy szöveg, majd jól megkérjük Keszthelyi Virágot (http://www.myspace.com/viragk), hogy énekelje rá :D

  3. 3
    nosferato Says:

    Ő ilyen megkérős? Én mondjuk bárkivel szívesen zenélek 1-1 számot, ha tetszik a zenéje, gondolom más is nagyjából így van vele. Pár napja a kocsiba megint levittem CD-n a zenéim egy részét, és észrevettem, hogy melyik 4-5 számot tettem előre, és csak azt hallgatom, azokat szeretem. Ez is közte van, néhány dolgot megváltoztatnék, de álmodok rá szöveget szívesen bármilyen nyelven (abból a 2-ből, amit művelek), ha más is hajlandó beleszeretni.

  4. 4
    hannamona Says:

    Megkérdezhető. Akár segítek is. Vagy Hajdú Klári, esetleg Kovács Linda. Amúgy azt vettem magamon észre, tényleg léteznek azok a bizonyos kedvenc számok. Nekem 6 ilyen van. Jó kis jazz standerd-ek.

  5. 5
    nosferato zenéi » Vázlat 21 (downtempo) Says:

    [...] Érdekes, hogy ez mennyire összepasszol a későbbi Captured My Soul című dallal, és nemcsak azért, mert ugyanaz a gitárhang van benne, hanem érzésem szerint [...]

 

Leave a Reply

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>