Close Panel

No amíg készítgettem fel Albi barátom gépét zeneszerzésre, születtek rajta dolgok, és mivel nem pusztán umca-umca, hanem felismerni benne emberi nyomokat, gondoltam, ide kirakom. Ezt Industrialbi-nak kereszteltem, jelezve a születés helyét.

Voltam ma Dunaújvárosban,  elvittem az említett gépet, és a volt zenész- és egyébiránt jelenlegi munka-kollégámnak az Ableton Live és úgy általában a számítógépes zeneszerzés általam ismert fortélyait ecseteltem. Evil nem billentyűs, úgyhogy amit összeraktunk “tanulás” címén, abban 3 akkord van tőlem, meg a dobok, a többi a gitárjaiból és saját effektjeiből szól.

(Ez a zene már nem elérhető a honlapról.)

Tetszik ez a zene, hiányzik erről is egy ének, de az “organikus hangzás”, amit annyira hiányolok a saját munkámból, ebben a gitárok miatt ott van. És olyan “élő zenekaros” hangulata van. Nem a srácnál voltunk, hanem lementünk a próbaterembe, ami 8-10 éve még stúdió volt, úgyhogy elég jó a berendezés, nem beszélve a hangszer kavalkádról. Nyáron kicsit meleg, de tökéletes kis kuckó és bűnbarlang.

VN:F [1.9.5_1105]
Rating: 4.0/10 (1 vote cast)
e!!
2 Comments »  

2006-2007-ben Dunaújvárosban két kolléga buzdítására elkezdem zenélni velük, végül felvettünk négy számot, amelyekből két számomra kedvesebbet itt is közlök.

Gálházi Gyula – ének, szövegek

Borjáti Zoltán (Bukta) – gitár

Molnár Zoltán (Öcsi) – ütőhangszerek

Czibusák Gábor – dob

Parádi Albert – basszusgitár

Horváth Oszkár (nosferato) – billentyű

Bányász András – szaxofon, fuvola

Peti – trombita

A Hechoamano felvételei Lászlóffy L. András (Andriel) keverésével a City Sound stúdióban készültek Budapesten.

VN:F [1.9.5_1105]
Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
e!!
No Comments »  

2006-2007-ben Dunaújvárosban két kolléga buzdítására elkezdem zenélni velük, végül felvettünk négy számot, amelyekből két számomra kedvesebbet itt is közlök.

Gálházi Gyula – ének, szövegek

Borjáti Zoltán (Bukta) – gitár

Molnár Zoltán (Öcsi) – ütőhangszerek

Czibusák Gábor – dob

Parádi Albert – basszusgitár

Horváth Oszkár (nosferato) – billentyű

Bányász András – szaxofon, fuvola

Peti – trombita

A Hechoamano felvételei Lászlóffy L. András (Andriel) keverésével a City Sound stúdióban készültek Budapesten.

VN:F [1.9.5_1105]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
e!!
No Comments »