Túl sok a szakember, és túl kevés a művész. Előbbiek működtetik a világot, utóbbiak elviselhetőbbé teszik. Az életem működtetéséért én is szaktudást viszek a vásárra, szabadidőmben azonban igyekszem szebbé tenni az életem: zenélek.
A cím fordítása lehetne Hó hull a hangjegyekre, vagy akár Hóval borított hangjegyek. A második zeném idén, amire vadidegenektől jött nagyon pozitív visszajelzés. Egy srác írt, hogy pontosan ilyen hangzású dobokat szeretett volna összehozni. Valami hatása van rám is, elhallgatom csukott szemmel. Mielőtt bárki más tenné, inkább én szólok, hogy a marimba dallama engem nagyon emlékeztet egy Metallica szám basszusgitár szólamára, de ezen emelkedjünk felül
A harangjáték miatt talán horrorfilm betétnek is gondolható, vagy ha már itt tartunk, az Alone in the Dark c. klasszikus PC-s számítógépjáték alatt el tudnám képzelni, ennek ellenére engem nem felidegesít, hanem megnyugtat, remélem, lesznek még vele mások is így.
Ebből lett a későbbi Szembeszél című számom. Itt még szöveg helyett refrénként egy oldschool szintihang van rajta.
2 hónap feltöltögetés után ez kapta az első kiemelkedően jó kritikát a Hitspace.hu feltöltés fórumában, ami egy számítógéppel zenét íróknak (ha úgy tetszik, producereknek) közösséget nyújtó oldal, és egyben elektronikus hangszerbolt. Emiatt foglalkoztam vele, és kb. fél oldalnyi jegyzetet írtam össze, hogy mit kéne rajta változtatni, fél évvel később így lett belőle Szembeszél, de a Headwind szó amúgy pontosan ezt is jelenti. A magyar cím egyik oka, hogy a 2008-as Jazzy Jazz dalversenyre el szerettem volna küldeni, és a Jazzy Rádió nagyon helyesen a magyar jazz zenéknek akar nagyobb teret nyújtani, ezért magyar nyelvű szerzeményeket vártak. (2008. szeptemberében három számomat neveztem: Szembeszél, Holdfogyatkozás, Alvó virág.)
Konkrétan így hangzott Sheever jól eső bejegyzése 2008. március 4-én: “Jó track. A dob szekció Portishead belehúzásokkal teljesen minőségi. Hangszerelés is 90%-os. Végre egy ilyen stílusú track…”. Köszönöm! – Azóta ezt a Hitspace-en nem sikerült megismételnem.
Tudom, van egy kis Beverly Hills-i zsaru felhangja. Miközben ez készült, egy nevető hercegnőre gondoltam, aki sok mindent megtanított nekem, amit vagy csak elfelejtettem, vagy nagy lakli korom ellenére nem is tudtam. 2008. március 20-án még belenyúltam, ez már a módosított verzió.