Minden évben alig várom a karácsonyi szünetet. Talán a suliban hívták még így, én melóban is így hívom. Ilyenkor tényleg nem dolgozom, máskor meg még akkor is, ha alszom. Ráadásul éppen ez az időszak adta nekem vissza a zeneszerzést még 2007-ben, amikor szándékosan bevásároltam a szünet előtt, új hangkártya, új vinyó, új kábelek, megteremtve a lehetőségét az újrakezdésnek.

Idén egy gitárt méregettem nagyon, mondván, most lesz 10 nap nyugim, kéne valami organikus a zenémbe. De hihetetlenül lehiggadtam: nem rongyoltam be gitárt vásárolni. Majd kérek egyet kölcsön, és ha jó, veszek egyet használtan. A használt hangszerben úgyis lakik már valami lélek.

Ezt a kis beatet a benne lévő arpeggioval véletlenül találtam el, utólag Julien Dyne Steel Legs című számára emlékeztet az erős szinti, de az betegebb, és jobb, míg én (szándékosan) nyugalmasabb, és (nem szándékosan) sterilebb vonalat képviselek. Sajnos nem tudom prezentálni a különbséget, mert olyan tökismeretlen ez a Julien Dyne, hogy alig hoz rá 3 oldalt a YouTube. Pedig nagyon komoly…

Az elmúlt 2 hétben nagyon keveset aludtam, és igazából alváson kívül kevés olyan dolgot csináltam, amihez kedvem volt, vagy pihentet. Tegnap végeztem a kötelezettségeimmel, ma egészen pontosan SEMMIT nem csinátam. Na az a semmi pl. 2 zene volt, ez az egyik. Az alapötlet Julien Dyne – hiphop és funk zenékre tiszta négyszög és fűrészfog hangszíneket pakolnak, aminek elvileg semmi keresnivalója ott, gyakorlatilag viszont a hét elején hallottam ilyet egy koncerten, és konkrétan beszartam tőle. Ezért van elöl és szárazon hagyva a szinti, és 2:25-nél ezért jön be még egy. Persze a saját stílusomtól nagyon nem tudok eltávolodni, úgyhogy ez a házasítás lett az eredmény.

Guardner Cubus című zenéje egy nagyon bátor darab. Egyrészt a dob az elején szinte szétveri, ahhoz képest, hogy olyan zene, amihez ha lehunyod a szemed, már ébren is álmodsz, és nem tudod, elaludtál-e már vagy még magadnál vagy. Az egyik legmegnyugtatóbb szám, amit valaha hallottam. Olyan 80-as évekre emlékeztető szintetizátor lead sávjai vannak, amik az egyik C64-es Tetris játékra emlékeztetnek, ami gyarkan maradt csak úgy bekapcsolva, és órákig szólt 12-15 perces loopokban.

Emellett valahol nem értem meg azokat, akik még lassan 30 év távlatában is úgy, hogy kismillió hangminta áll rendelkezésre, a Run-DMC lemezeken agyonhasznált Roland TR-808 dobhangokat visznek a zenébe, és pláne nem értem, hogy csinálják azt, hogy ez néha esztétikusra is sikerül. Úgyhogy azt mondtam, most az egyszer megpróbálom én is.

Szöveget akartam, vagy prózát. geriatric1927 YouTube csatornáján találtam rá arra, amit kerestem. A zene alatt egy idős angol férfi mesél az életéről, csapongva. Talán túl sokat is használtam fel belőle, ezért készítettem egy instrumentális verziót is:

Némi videóillusztrációval pedig az egész:

Két hónapja először van olyan estém, hogy másnapra nem egy határidős munka van, vagy 100 feladat, amiből 90-et megcsinálok, és 10 miatt meg még én érzem magam szarul. Úgyhogy, pálne, hogy holnap VOLT fesztiválra megyünk, hirtelen egy nagyon jó hangulatban találtam magam, Moby, az Otthontalanság otthona és a Love Alliance háromszögének súlypontjában. Ez nagyjából ki is jött. Remélem, lesz még ilyen.

Bréking: jó hír, hogy december után most júliusban ismét futok egy kört az élő dobos, élő basszusos zenéléssel, meglátjuk, most mi jön ki belőle. Van egy zenekar álmom, jó lenne majdnem megcsinálni, de helyette valami teljesen mást találni, aminek jobban örülök