Azt már minden újszülött tudja, hogy Michael Jackson a 80-as évek elején párszor lődörgött a Queen öltözőjében, Freddie-vel stúdiózgattak is ezekben az időkben, sőt, Mikéle nagyon kedvelte az Another one bites the dust-ot, de az alábbi videó az első, ami ezt a zenei turbékolást közelről megerősíti.
Ha mindenki túlteszi magát a színpad felé sétáló überlaza Freddie-n, akkor 0:49-nél hátulról már látni a hupilila öltönyös, fiatal Jacko-t, aki pacsizik egyet, majd siet megnézni a nagyok egyik utolsó (egyes információk szerint legutolsó) amerikai koncertjét. (Az biztos, hogy 1982-ben, a Hot Space turnén járunk, a Queen ezután már nem tért vissza az USA-ba.)







Permalink
Közelgő utazásomhoz nagy erőkkel válogatom a zenéket és próbálom az mp3 lejátszómon megteremteni az egyensúlyt az ismert és a számomra még ismeretlen albumok között. A mai vizsgán Paul Kalkbrenneren, illetve az Icke Wieder című új albumán volt sor.
Hát, Palikám, ez nagyon kevés lesz a jövőt illetően. A Berlin Calling szépet ütött, kicsit divatossá is tette a Kalkbrenner nevet, hiszen nagyjából a nagyközönség e filmnek és zenéjének köszönhetően ismerte meg a nép Pált. Az Icke Wieder című album azonban nemhogy nem fog elkísérni utamra, de kábé e cikk megírása utána a Shift+Del billentyűkombináció szomorú áldozatává fog válni. Biztos törli? Biztos.
Ez a zene semmi másra nem jó, mint az Aranypart vágóképei alá bevágni, vagy egy kicsit pumpálni rá, már akinek arra van szüksége. Az egyedi hangzás nagyon könnyen vált balladai homállyá, 1-2 szám kivételével tényleg csak arra emlékszem, hogy a bevezető taktusok után jött az ütemszerű basszus, mely 3-6 percen át lüktetett és ennyi. DJ Siófok. Sajnos. Utálok csalódni. Ez egy kegyelemkettes. Kérem, kapcsolják ki.







Permalink
Pazar tematika! Október 10-én akadtam Táborilelkésznél erre, nem tudom, mennyire lehet számítani friss kontentre, nem is feltétlenül találom vitathatatlannak a gyűjtemény létjogosultságát, de biztos vagyok benne, hogy a B-oldal olvasók között lehetnek meggyőződéses érdeklődők, rajongók, támogatók.
youtubeguitargirls.tumblr.com
A szerző saját megfogalmazása szerint “az olcsó népszerűséghajhászás terepére tévedt” :) Na meglátjuk, mennyi kitartás szorul belé. Vagy hogy hány lány gitározik, mert lehet, hogy ez lesz a szűk keresztmetszet.







Permalink
Ez van akkor, amikor az ember fejében annyi felesleges információ van, hogy már nem tud mit kezdeni vele. Nyugodtan át lehet ugrani a cikket, csupán a belső vinyó törlése miatt adtam ki magamból. Meg amiatt, mert az új Chili-dal (Rain Dance Maggie) miatt a barátaimmal elkezdünk gondolkodni ezen a kolompos hülyeségen, így akkor már a blogra vetem a TOP5 főkolompost.
1. Rage Against The Machine - Killing in the name
2. Guns n’ Roses - Night train
3. Tone Loc - Funky Cold Medina (fellépés a Budapest TV-n)
4. Beastie Boys - Hey Ladies
5. Rolling Stones - Honky Tonk Woman







Permalink
Baszki, majdnem elfelejtettük: október 4-én 3 éves lett a B-oldal! Nagyon durván megy az idő. Sok okosat e jeles alkalom kapcsán (sem) tudok mondani, egyszerűen örülés van, hogy még van annyi érdeklődés, hogy kitartson a lendület. Legalább nem lettünk újságírók, vagy zenei kritikusok, ennyit elértünk. Viszont még mindig csak akkor van B-oldal sátor a Szigeten, ha mi viszünk ki egyet. Elgondolkodtató.
Gondoltam, kicsit nosztalgiázzuk, itt van 10 cikk a múltból, az újabb olvasók talán gyermeki bájjal olvassák őket. (Ahol nem működnek a beágyazások, ott az idő visszavonhatatlan múlására hivatkoznék.)
Remélem, azért még ti is élvezitek.







Permalink