B-oldal

Három napja nem tudom kiverni a fejemből ezt a filmet.

Már a poszt címén is sokat gondolkodtam, hiszen sokaknál kiverhette volna a biztosítékot és bevallom, én is úgy gondoltam, hogy furán festene, ha mondjuk ezt írtam volna: “Egy abortusz története”. Hát, pedig ez az.

2007-ben az Európai Filmakadémia úgy döntött, hogy a “4 hónap, 3 hét, 2 nap” című román film a legjobb, sőt az Arany Pálma díját is ez az alkotás hódította el. Egy film, mely egy abortusz történetét meséli el. Irtó nyomasztó és egyben tökéletes film, mely eléri célját. Mondom, három napja…

Ritkán írok olyan filmajánló posztot, melyben csak egy film van. Ez most nem véletlen. Nem mondom, hogy mindenkinek ajánlom ezt a filmet, mindenki maga döntse el, hogy vállalja-e a megrázkódtatást.

Csak magamat okolhatom, hogy a VOLT-on Kalkbrenner Pálnak bizalmat szavaztam és ezzel kihagytam a Nouvelle Vague előadását, ugyanis igen gyenge volt a VOLT fesztiválon leadott Pali-műsor…

Vegyes érzéseim vannak már vele kapcsolatban, hiszen bár a Berlin Calling kétségkívül odabaszott, de valahogy már múló divatnak érzem Pált, aki november 10-én a Syma csarnokban lép fel azok előtt, akik - velem ellentétben - még várják őt…

A 2011-es év egyik legrosszabb pillanata eddig az volt, mikor kinyitottam a Slane Castle DVD tokját és nem volt benne a DVD. Lejátszóban? Nem, ott sincs. Azóta sem találom. (Nyilván valamelyik barátom annyira megszerette, hogy azóta is a lejátszójában csücsül. Nincs éppen pont nálad?)

A 2011-es év egyik legjobb pillanata viszont az volt, mikor megérkezett az email-es visszaigazolás arról, hogy sikeresen lefoglaltam 2 jegyet a bécsi RHCP koncertre.

Hát, ilyen év ez, ráadásul, miközben ezen sorokat írom, a Corvintetőn RHCP - lemezmegjelenési buli van, hiszen a napokban világszerte megjelenik a banda tizedik albuma, az I’m with You. Az új albumot valószínűleg a torrent oldalakról már rég megszerezhettem volna, de valahogy nem fűlt hozzá a fogam. Bevallom, picit félek tőle. Az előjelek annyira nem jók (értsd: pop), bár megígértem magamnak, hogy csak az album teljes meghallgatása után ítélkezem. De most ne az új albumon lamentáljunk…

A zenekar számos felálláson keresztül ívelő karrierjében egy dolog mindig közös volt: zenéjükben mindig ott volt az a dög, melyet sok együttes sem orvosi precizitással, sem spontán, vagy spontánnak tűnő (többszöri) próbálkozással sem ér el. Ezek a kaliforniai idióták meg nem akarnak felnőni, pózolnak, ugrálnak, grimaszolnak, megbotránkoztatnak és persze kurva jó koncerteket adnak. (Ilyen például a fent is említett 2003-as Slane Castle című kötelező darab. Nincs véletlenül nálad a DVD?)

Egy ilyen életművel rendelkező banda esetében nyilván mindenkinek megvan a saját kedvence. Én azt mondom, hogy kifejezetten Blood Sugar Sex Magik-es Chili-rajongó vagyok, hiszen minden amit addig alkottak, szerintem ott állt össze számukra és a közönség számára is. Zseniális, ritka pillanat lehetett, amit 1991-ben érezhettek és még mindig fantasztikus azokat a dalokat egymás után hallgatni, így 20 év távlatából is. (Kötelező darab: Funky Monks DVD, melyet az előbb ellenőriztem, a tokjában van.)

Aztán jöttek azok a pillanatok, melyekkel kapcsolatos emlékeik lehet már a drog homályába vesztek. A One Hot Minute - Californication - By the Way albumhármassal egyszerűen számolatlanul pörgették ki a slágereket és valószínűleg hasonló mértékben vették igénybe a drogok szolgálatát is. (Kötelező olvasmány: Anthony Kiedis önéletrajzi könyve, mely tulajdonképpen egy drogszótár is egyben.)

Van egy furcsa elméletem, miszerint, ha egy zenekar (vagy zeneszerző) legnagyobb dalait drogos befolyás alatt szerzi, az a cuccról való lejövés után nem tudja megismételni sikereit. Sajnos, ez az elv pont a Chili-nél tűnik igaznak. Én legalábbis a Stadium Arcadium albummal már nem tudtam mit kezdeni… Aztán Frusciante - aki az egyik legegyedibb gitáros eme planétán - bejelentette, másodszor is kiszállt. Remélem, jól van. Nyilván most okoskodásba is foghatnék, hogy itt a vége, ez már nem az a banda, de ezt nyilván hülyeség most kimondani. Azaz végül is kimondhatjuk: ez már nem az a banda. De a jövővel elég lesz a bécsi koncert után foglalkozni.

Hiszen bármit is hozzon ez az új album, a Red Hot Chili Peppers egy egyedi és műfajteremtő zenekar marad. Ráadásul kurva nehéz volt a legjobb tíz dal listáját összeállítani. (Közben aki megtalálja a Slane Castle DVD-met, az tudja, hol talál meg.)

TOP10 RHCP-dal EVÖR - Overdrive szerint:

1. Give it away
2. Suck My Kiss
3. Otherside
4. Coffee Shop
5. Don’t forget me
6. Venice Queen
7. My Friends
8. Aeroplane
9. Blood Sugar Sex Magik
10. Around the World

TOP10 RHCP-dal EVÖR - Rálf atya szerint:

1. Soul to Squeeze
2. Can’t Stop
3. Behind the Sun
4. Give It Away
5. Around the World
6. Suck My Kiss
7. Aeroplane
8. Dani California
9. The Power of Equality
10. Knock Me Down

Red Hot Chili Peppers - Californication + Soul to Squeeze HD
(Live @ The Roxy Theatre 22-08-2011)

Melyik Beatles-taggal pusziszkodnál? Azaz 2 esetben csak VOLNA, de az egy másik kérdés. Az alábbi kép egy picit segít a döntésben. (Azért lássuk be, nekik is segített a színpad, hogy nőhöz érhessenek.)

Mostanában kicsit elengedtem ezt a cikksorozatot, pedig továbbra is sok filmet nézek, régit, újat, klasszikust és kevésbé maradandót egyaránt. Sőt, szar filmet is láttam, amit könyörgöm ne nézzen meg senki. Pl. Erőszakos múlt.

Viszont például az alábbi 5 filmet nézzétek meg, ha még nem volt hozzájuk szerencsétek. Akár már lehetett is.

A Faun labirintusa (El Laberinto del Fauno), 2006

A fantasy klisék összeszedése közben jöttem rá, hogy nem fantasy rajongóként is van kedvenc fantasy filmem: ez az. A díjak ellenére méltánytalanul nem elismert film a polgárháborús Spanyolországról és egy kislányról, aki a fantázia világába menekül a szörnyű realitásból.

Engedj be (Lat den rätte komma in), 2008

Svéd vámpírfilm. MIVAN? Az van, hogy az utóbbi idők legjobb szórakozását nyújtotta nekem ez a film. Ne gondolj az Alkonyatra, se a többi gagyi vámpírfilm szánalmas kliséire. A film inkább szól a gyermekkor problémáiról (iskolai konfliktus, magány, unalom), mint a véres nyakharapásokról. Félmeztelen, izmos vámpír nincs benne. (Ja, és semmiképpen se az amerikai verziót nézd meg!)

Micmacs (Micmacs), 2009

Jean-Pierre Jeunet aranyos filmje Bazilról, akinek egy nagy kaliberű lövedék van a fejében egy véletlenül elejtett és elsült pisztoly miatt. Amélie LIGHT, de még így is nagyon szórakoztató. 

Acéllövedék (Full Metal Jacket), 1987

Sokszor, sok helyen említettük már ezt a filmet, most még egyszer, lassan, tagolva mondom: legjobb vietnami háborús film EVÖR. Stanley Kubrick. A film első fele talán a legtökéletesebb az egészben. Az MGM-en múltkor végignéztem angolul, úgyis jó, sőt, tulajdonképpen eredeti nyelven kötelező.

Schmidt története (About Smidt), 2002

A mogorva Jack Nicholson nagyon jól hozza a feleségét elvesztő, valamint az élet szépségeit egyre inkább nem megtaláló nyugdíjazott biztosítási ügynök figuráját. Néha vígjáték, néha szívbemarkoló dráma, illetve a kettő műfaj tökéletes elegye. Eleve Schmidt bácsi gépjárműve.

Augusztus 27-én nem csak egyszerűen szombat lesz, de ezen a napon jelenik meg a Zechs Marquise új lemeze, a Getting Paid.

Hogy ez így nem mond semmit? Teljesen jogos. Nem nyomja őket a Neo FM, sőt szerintem semmilyen rádióban nem lehet őket hallani, de még a Youtube se roskad össze a sok találattól.

Aki egy picit is érdeklődik, mert mondjuk eddig sok szart nem ajánlottunk, az nyugodtan hallgassa meg a lenti ízelítőt. Ha ez kis segítség, a lemez producere a The Mars Volta führer Omar Rodriguez-Lopez volt, illetve 3 tesója is szerepel a zenekarban. Tuti adott nekik vagy 15% kedvezményt a listaárból…

Neeem, nem ikertestvérek…

Mi sem mutatja jobban, hogy öregszünk, mintsem a tény, hogy gyerekkori kedvenceink, akik vagy halhatatlannak, vagy örökké fiatalnak véltünk, szép lassan itt hagynak minket - némileg jobb esetben szépen lassan megöregszenek.
Hála Istennek, most nincs okunk szomorkodni, sőt! Két fantasztikus zenész, két elképesztő tudású énekes szinte napra pontosan most tölti a hatvanat. Kikről van szó? Nos, Mr. Robert Halford pont ma ünnepel, Mr. Glenn Hughes négy nappal ezelőtt tehette ugyanezt. Mivel mindkettőjüket a legnagyobbak között tartom számon, az a minimum, hogy röviden megemlékezzek róluk (ahogy anno Simi-ről is).

Sokszor mondjuk különféle zenészekre, hogy na, ő aztán így meg úgy, mekkora hatást gyakorolt zenészek generációra vagy egy műfaj alakulására. Időnként nem túlzunk, igazunk van, máskor túl könnyen osztogatjuk az ilyen rangos elismeréseket. Most nem tudom kikerülni ezt a klisét. Mondjátok már meg, kire lehetne bátrabban azt mondani, hogy ő a legnagyobb heavy-metal énekes, mint Halfordra?!  És hány rock énekest ismerünk, aki évtizedeken át  énekel rockot, bluest, soult és funky-t annyi lélekkel a hangjában, mint Hughes (vagy hogy basszusgitáros/vokalista létére leénekelte David Coverdale-t a Purple-ben…)? A saját műfajukban nem ismerek náluk nagyobbat, jelentősebbet.
Persze, lehetne rajtuk is élcelődni, hisz az öregség már nekik sem áll olyan jól, meg amúgy is, Halford-nak a roppant egyedi hangja mellett a torok technikája is komoly lehet, ráadásul robotszerű mozgásával, kopasz fejével a legcsúnyább rockerek között is példamutató.

Ráadásul rendre annyi fémet hord magán, mintha valami kurva erős mágnes lenne beleépítve. Glenn pedig, bár a hangja mindmáig káprázatos, és szinte mindenkivel játszott már a rock világában, aki számít (érdemes utánanézni, tényleg döbbenet, Gary Moore-tól kezdve Tony Iommi-n és Ritchie Kotzen-en át a sor egészen Chad Smith-ig terjed), az utóbbi években furcsa változáson megy keresztül. Az egy dolog, hogy anorexiás modelleket megszégyenítő módon lesoványodott, de a ruhatárát és frizuráját mintha Lakatos Márk alakítaná (ő is langyosodik?), plusz kicsit elveszett az ezotéria(?) ködös útvesztőiben is.
De ne bántsuk őket! Inkább adjunk hálát, hogy ennyi év után még itt vannak, dolgoznak, járják a világot, hogy minket, sokszor fanyalgó, elkényeztetett rajongókat szórakoztassanak. Mindezt egyetlen nagyon egyszerű okból:a ZENE az életük.

Lehetetlen vállalkozás lenne megpróbálni felölelni a munkásságukat, s mindenből megmutatni egy kicsit (főleg Hughes-tól, mert annyira szerteágazó, amit csinál), úgyhogy ezzel nem is próbálkozom meg. Ehelyett álljon itt egy dal a Priest-től abból az időből, amikor én beléjük szerettem, Hughes-tól meg egy aránylag friss, méregerős nóta.

Judas Priest - Diamond and Rust
Glenn Hughes - Soul Mover 

Nem gyenge kisfilm, melyet a Filmbuzi oldalon találtam. Ajánlom. A kisfilmet és az oldalt is.

Nem vagyok egy nagy fantasy szakértő, de barátaim mágikus erejének és extra képességeinek köszönhetően összegyűjtöttük a kardozós, kalandozós, barangolós, varázslós fantasy filmkliséket.

A LÉNYEK:

• Emberek, törpék, elfek, entek, orkok, faunok, goblinok, tündék, lidércek, trollok, vérfarkasok, sárkányok, griff madarak, boszorkányok és még ki tudjak mik, teljesen ismeretlen lények földön, vízben, levegőben.
• A kis törpék mindig csúnyák, mogorvák, egyszerűek, de lehet rájuk számítani (fejszével vagy valami hatalmas dologgal harcolnak, amit alig bírnak el, de lelkesek).
• Mindig szokott lenni egy nagydarab - a film végéig nem látott - jóságos lény (sas, sárkány, bármi), ami egyszer csak a távolból “berepül” és megmenti a bajban lévőket és a jó ügyet.
• A harcias amazonok mindig szexi bőrruciban vannak és érthetetlenül fel van polcolva a mellük.
• Számtalan lény és mágus él a vidéken extra képességekkel, de mégis az emberek közül kerül ki a király.
• A lények legtöbbje ért és beszél az emberek nyelvén.

AZ EMBEREK:

• A főhős a történet elején egy szociopata harcos, aki éli a maga világát és nem akar már az emberek oldalán harcolni. A film végére kiderül, hogy a uralkodói vér csörgedezik az ereiben és király lesz.
• Nagyon kevés a néger a fantasy filmekben.
• Mindig van egy lány, aki harcolni akar a lovag / barbár oldalán, de a faterja nem engedi. A végső ütközetben természetesen részt vesz, ő fut legelöl a harcban, az ő mellei is kibuggyannak a bőrruha alól. (Közben kiderül, hogy jól nyilaz például.)
• Fantasy-romantika: a halhatatlan lények közé tartozó női főhős lemond halhatatlanságáról, hogy humán szerelmével élhessen.

AZ ÚT:

• A kalandozó csapatban mindig van feszkó a nagyon különböző karakterek között. Leggyakrabban a mogorva törpe és a bonviván bajvívó kap hajba.
• A veszélyes út során a jók mindig megszállnak egy fogadóban, ahol újabb veszély leselkedik rájuk. Ha az erdőben költik az éjszakát, akkor a törpe horkolása zavarja meg az éjszaka csendjét.
• A folyón történő átkelés sosem megy simán. Valaki tuti beleesik, aki aztán vízesés felé sodródik.
• Egy hágón mindig keresztül kell menni. (A mélybe eső kő jelzi: magasan vannak.)
• Ha az úton egy nagyon nagy kő áll a kalandozó csapat útjába, akkor egy farúddal alápattintanak és már mennek is tovább.
• Ha a rosszak csapatában van egy varázsló / boszorkány, akkor az üveggömbön / füstön keresztül idézi meg és láttatja a barangoló csapatot a főgonosznak.
• Eleve térképnélküliség van. Néha kis mozgó lábnyom mutatja az utat, vagy találnak egy barlangrajzot, fába / kőbe vésett Lonely Planet-et.
• Az út során mindig eltűnik valaki, vagy megsértődik. Ha megsértődik, mindig akkor kerül elő, mikor a csapat másik fele már a csávában van (=megkötözve).
• A hegyben legtöbbször van egy alagút. Gyakori, hogy a hágó tetején van egy fahíd, ami csak problémát okoz, hiszen az utolsó átmenőnél elkezd leszakadni, vagy veszélyes madarak okoznak bajt. (Egy “jó” általában itt hal meg.)
• Az út során mindig van láva, mocsár, vagy bugyborékoló folyó, amibe egy vagy több főhős majdnem belezuhan, de fentről az utolsó pillanatban teljesen váratlanul és oda nem illő módon egy lián nyúlik be (vagy jön a már említett repülő sas, sólyom segítség).

A CSATA:

• Csatában a két sereg egymásnak rohan, de a főhős és a főgonosz 10.000 harcoló között is megtalálja egymást a csatatéren.
• Belegondolni is elképesztő, milyen kondi és adrenalin lehetett egy középkori ütközetet végigharcolni pajzs + kard kombóval, minimum sodronyingben, vagy egy jó mellvértben. (Ráadásul a törpe fején mindig furcsán csúszkál a sisak.)
• Az erdőben rejtélyes lények lakoznak, akik semlegesek maradnak az emberek háborújában, mint Svájc. Aztán persze belesodródnak a harcokba (természetesen a jó oldalán).
• Az öreg király reumát, lumbágót és Alzheimer-kórt meghazudtolva harcol, de elesik az ütközetben.
• A csata fordulópontján a galambősz mágus szuperképességét elkezdi használni, a varázslástól persze kimerül, térdre rogy.
• A harcosok minden csapása halálos, minden nyílvessző öl. A fegyverforgatás mesterfokon történik. A fegyvert a történet során másra is használják, pl. almapucolás, frenkizés, nyílvesszővel kötél feljuttatása, törpék megviccelése, kígyó elkapása, stb.).
• A haverra hátulról rárontó ellenséget 20 méterről a másik ”jó” karddal mellbe hajítja, az ellen hörögve esik össze. Ilyenkor a 2 barát összenéz és hiába veszítenek értékes másodperceket, senki nem támad rájuk.
• Ha a csata várban zajlik, akkor a vár összeomlása jelzi a gonosz erők halálát.
• A főhős az összeomló várból kifelé rohan, mögötte omlik le a kőhíd, kamera a mélybe mutat, majd az utolsó pillanatban egy földöntúli ugrással, vagy a sas menetrendszeri érkezésével megmenekül.

A TÁRGYAK:

• Fegyverek: a vágófegyverek arzenálja nagyon széles, minden karakternek különböző típusú fegyvere van, nincs azonos “márka”: másfél-kezes kardok, kétkezes pallosok, bárdok, szablyák, handzsár, jatagán. (Amúgy hogy bírják el azt a kurva nagy kardot egy kézzel?)
• Valahol messze földön van egy kard, melyet ha megszerzel, varázserőre teszel szert.
• Bármikor elő tud kerülni egy láthatatlanná tévő köpönyeg, vagy egy démonidézésre alkalmas amulett, esetleg egy főhősre váró varázskoktél.
• A varázslathoz szükséges dolgok mindig kis üvegcsékben vannak. (A fontos törik össze, de mégis pótolható.)
• Rejtekajtó, mögötte egy teljesen új világ, vagy a nagy tudást tartalmazó kódex található. Rossz esetben kurva nagy mélység.
• Mindig a kis lények őrzik a kulcsokat, immár évszázadok óta rejtegetve, de a hős mindig meg tudja dumálni, hogy ezt adják oda neki valamiért.
• A varázstárgyak a film elején a főhős kezében még nem működnek, de mire a hős lelke is átveszi a fondorlatot, a cucc a végső csatát eldöntő eszközzé válik.

Ha ez nem volt elég, akkor lapozz a 235. oldalra és öld meg a sárkányt!

Nem vagyok egy nagy fantasy szakértő, de barátaim mágikus erejének és extra képességeinek köszönhetően összegyűjtöttük a kardozós, kalandozós, barangolós, varázslós fantasy filmkliséket.

A LÉNYEK:

• Emberek, törpék, elfek, entek, orkok, faunok, goblinok, tündék, lidércek, trollok, vérfarkasok, sárkányok, griff madarak, boszorkányok és még ki tudjak mik, teljesen ismeretlen lények földön, vízben, levegőben.
• A kis törpék mindig csúnyák, mogorvák, egyszerűek, de lehet rájuk számítani (fejszével vagy valami hatalmas dologgal harcolnak, amit alig bírnak el, de lelkesek).
• Mindig szokott lenni egy nagydarab - a film végéig nem látott - jóságos lény (sas, sárkány, bármi), ami egyszer csak a távolból “berepül” és megmenti a bajban lévőket és a jó ügyet.
• A harcias amazonok mindig szexi bőrruciban vannak és érthetetlenül fel van polcolva a mellük.
• Számtalan lény és mágus él a vidéken extra képességekkel, de mégis az emberek közül kerül ki a király.
• A lények legtöbbje ért és beszél az emberek nyelvén.

AZ EMBEREK:

• A főhős a történet elején egy szociopata harcos, aki éli a maga világát és nem akar már az emberek oldalán harcolni. A film végére kiderül, hogy a uralkodói vér csörgedezik az ereiben és király lesz.
• Nagyon kevés a néger a fantasy filmekben.
• Mindig van egy lány, aki harcolni akar a lovag / barbár oldalán, de a faterja nem engedi. A végső ütközetben természetesen részt vesz, ő fut legelöl a harcban, az ő mellei is kibuggyannak a bőrruha alól. (Közben kiderül, hogy jól nyilaz például.)
• Fantasy-romantika: a halhatatlan lények közé tartozó női főhős lemond halhatatlanságáról, hogy humán szerelmével élhessen.

AZ ÚT:

• A kalandozó csapatban mindig van feszkó a nagyon különböző karakterek között. Leggyakrabban a mogorva törpe és a bonviván bajvívó kap hajba.
• A veszélyes út során a jók mindig megszállnak egy fogadóban, ahol újabb veszély leselkedik rájuk. Ha az erdőben költik az éjszakát, akkor a törpe horkolása zavarja meg az éjszaka csendjét.
• A folyón történő átkelés sosem megy simán. Valaki tuti beleesik, aki aztán vízesés felé sodródik.
• Egy hágón mindig keresztül kell menni. (A mélybe eső kő jelzi: magasan vannak.)
• Ha az úton egy nagyon nagy kő áll a kalandozó csapat útjába, akkor egy farúddal alápattintanak és már mennek is tovább.
• Ha a rosszak csapatában van egy varázsló / boszorkány, akkor az üveggömbön / füstön keresztül idézi meg és láttatja a barangoló csapatot a főgonosznak.
• Eleve térképnélküliség van. Néha kis mozgó lábnyom mutatja az utat, vagy találnak egy barlangrajzot, fába / kőbe vésett Lonely Planet-et.
• Az út során mindig eltűnik valaki, vagy megsértődik. Ha megsértődik, mindig akkor kerül elő, mikor a csapat másik fele már a csávában van (=megkötözve).
• A hegyben legtöbbször van egy alagút. Gyakori, hogy a hágó tetején van egy fahíd, ami csak problémát okoz, hiszen az utolsó átmenőnél elkezd leszakadni, vagy veszélyes madarak okoznak bajt. (Egy “jó” általában itt hal meg.)
• Az út során mindig van láva, mocsár, vagy bugyborékoló folyó, amibe egy vagy több főhős majdnem belezuhan, de fentről az utolsó pillanatban teljesen váratlanul és oda nem illő módon egy lián nyúlik be (vagy jön a már említett repülő sas, sólyom segítség).

A CSATA:

• Csatában a két sereg egymásnak rohan, de a főhős és a főgonosz 10.000 harcoló között is megtalálja egymást a csatatéren.
• Belegondolni is elképesztő, milyen kondi és adrenalin lehetett egy középkori ütközetet végigharcolni pajzs + kard kombóval, minimum sodronyingben, vagy egy jó mellvértben. (Ráadásul a törpe fején mindig furcsán csúszkál a sisak.)
• Az erdőben rejtélyes lények lakoznak, akik semlegesek maradnak az emberek háborújában, mint Svájc. Aztán persze belesodródnak a harcokba (természetesen a jó oldalán).
• Az öreg király reumát, lumbágót és Alzheimer-kórt meghazudtolva harcol, de elesik az ütközetben.
• A csata fordulópontján a galambősz mágus szuperképességét elkezdi használni, a varázslástól persze kimerül, térdre rogy.
• A harcosok minden csapása halálos, minden nyílvessző öl. A fegyverforgatás mesterfokon történik. A fegyvert a történet során másra is használják, pl. almapucolás, frenkizés, nyílvesszővel kötél feljuttatása, törpék megviccelése, kígyó elkapása, stb.).
• A haverra hátulról rárontó ellenséget 20 méterről a másik ”jó” karddal mellbe hajítja, az ellen hörögve esik össze. Ilyenkor a 2 barát összenéz és hiába veszítenek értékes másodperceket, senki nem támad rájuk.
• Ha a csata várban zajlik, akkor a vár összeomlása jelzi a gonosz erők halálát.
• A főhős az összeomló várból kifelé rohan, mögötte omlik le a kőhíd, kamera a mélybe mutat, majd az utolsó pillanatban egy földöntúli ugrással, vagy a sas menetrendszeri érkezésével megmenekül.

A TÁRGYAK:

• Fegyverek: a vágófegyverek arzenálja nagyon széles, minden karakternek különböző típusú fegyvere van, nincs azonos “márka”: másfél-kezes kardok, kétkezes pallosok, bárdok, szablyák, handzsár, jatagán. (Amúgy hogy bírják el azt a kurva nagy kardot egy kézzel?)
• Valahol messze földön van egy kard, melyet ha megszerzel, varázserőre teszel szert.
• Bármikor elő tud kerülni egy láthatatlanná tévő köpönyeg, vagy egy démonidézésre alkalmas amulett, esetleg egy főhősre váró varázskoktél.
• A varázslathoz szükséges dolgok mindig kis üvegcsékben vannak. (A fontos törik össze, de mégis pótolható.)
• Rejtekajtó, mögötte egy teljesen új világ, vagy a nagy tudást tartalmazó kódex található. Rossz esetben kurva nagy mélység.
• Mindig a kis lények őrzik a kulcsokat, immár évszázadok óta rejtegetve, de a hős mindig meg tudja dumálni, hogy ezt adják oda neki valamiért.
• A varázstárgyak a film elején a főhős kezében még nem működnek, de mire a hős lelke is átveszi a fondorlatot, a cucc a végső csatát eldöntő eszközzé válik.

Ha ez nem volt elég, akkor lapozz a 235. oldalra és öld meg a sárkányt!