A http://funkyforum.hu hírmorzsái közül emeltem oldalunkra az alábbi Chad Smith reklámokat, melyeken az RHCP dobosa Sabian cintányérokkal riogatja a népet és zenésztársát. Üt!
A hiphop stílus kicsit el van nyomva a B-oldalon, ezért most az alábbi videón látható Vin Diesel-hasonmással próbálok mindent helyrehozni. Elképesztő beatbox, játék és muzsika, avagy hiphop történelem 4 percben.
Úgy néz ki, Beener barátunk nemcsak hiphopban van otthon, hanem Guettában is. A kis rózsagyuri az tökmindegy, ő ilyen, de itt végre az látszik, hogy David Guetta közelről milyen csúnya!
Sokszor gondolkodtam azon, hogy ha megkérdezném a Guitar Hero és a Rockband játékokat professzionális szinten űző geekeket, hogy miért nem próbálkoznak a virtuális valóság helyett igazi hangszerrel (főleg ha magával a játékkal már eltöltöttek 50-100 órát), akkor mit válaszolnának.
DE mit lehetne kérdezni attól a zsebhokistól, aki az iPhone-on mesteri szinten dobol? Ilyenkor azért rendesen fel tudom idegesíteni magam.
Lehet a cím nem fedi le pontosan, miről is szeretnék most beszélni. Olyan dalokról, melyek egyenesen a lelkünkre hatnak. Előljáróban annyit: nem ezektől a daloktól indulunk el az éjszakába megőrülni, sőt lehet, olyan jó kedvünk sem lesz tőlük. Egyesen egyenesen szomorkásak lesznek hallgatásuk közben, de az talán mindenkinél közös pont: e dalokat örökké megtartjuk és bármikor újra tudjuk őket hallgatni. Újra és újra.
Remélem e definícióból kiderül, nem Meat Loaf “I would do anything for love”-járól lesz szó és nem is az olyan nyálas prezentációkról, amit ha nem küldesz tovább 20 barátodnak, rossz lesz a nemi életed…
Fontos: a cél nem az érfelvágás, bármennyire is tudnak fájni ezek a dalok.
E nóták pontosan emiatt néha saját előadójukon is túlmutatnak, a hallgató pedig úgy értelmezi őket, ahogy ő akarja. Éppen ezért ez a TOP10 nagyon egyéni TOP10 és ez így is van jól. Baj lenne, ha másnak is pont ez a 10 dal lenne az a 10…
Ezek a dalok szinte sosem az album vezető nótái, néha csak kiegészítő gyöngyszemként élik túl az éveket. A rajongók persze titkon mindig azt remélik, hogy ezek a dalok fognak ráadásként feltűnni kedvencük koncertjén, és tegyük szívünkre a kezünket: még a szimpla bulikban is abban reménykedünk, hogy a DJ hasonló érzelmi állapotba kerül és megszólaltat egy ilyen típusú dalt. (Amúgy sosem teszi, ha meg fogja, tuti pont akkor leszek a wc-n…)
Ezek a zenék olyanok, mint mondjuk a Closer című film. Lehetetlen gondolkodás nélkül végighallgatni őket, és talán pont ezért szeretjük őket újrahallgatni. Hiába vagyunk vérrockerek, vagy szép magyar homlokunkat baseball sapkával eltakaró hip-hop arcok, mindannyiunknak vannak ilyen dalaink…
TOP10 lélekre ható dal EVÖR:
1. Depeche Mode - Waiting for the night
2. Dream Theater - Vacant
3. Eddie Wedder - Society
4. Eric Clapton - Tears in Heaven
5. Johnny Cash - Hurt
6. Leonard Cohen - Dance me to the end of love
7. Emiliana Torrini - Gollum’s Song
8. Portishead - Roads
9. Dire Straits - Private Investigation
10. Cramberries - Ode to my family
Mivel a magyar szavaknak külön ereje is van, ezért a magyar TOP5 külön ligában szerepel:
1. Kaszás Attila - Fényév távolság
2. Zorán - Kell ott fenn egy ország
3. Quimby - Don Quijote ébredése
4. Unbending Trees - Overture
5. Bikini - Közeli helyeken
Utolsó ráadás, majd függöny le:
Visszataps!
Arról már beszéltünk, hogy David Bowie ruhatára a feszülős tornadressztől az öltönyig mindenre kiterjedt, de ezzel a frontember asszeszoárral még engem is meglepett. (A teáscsésze fülét persze nem biztos, hogy így meg tudta fogni…)
A csendes őrültek újabb - ketrecen keresztül etethető - példányát ajánlom szíves figyelmetekbe, akinek egyik fő produkciója a Super Mario játék zenéjének eldobolása. A délutáni etetés előtt megtekinthető, simogatható.
totyizselének köszönöm a linket!
Kezdetben azt terveztem, hogy összeszedem a TOP5 búzatáblás klipet…
Aztán rájöttem, hogy ezzel magamra fogom szabadítani a kis növényhatározóval felszerelkezett biológus hallgatókat, illetve a magyar mezőgazdaság értelmiségét, a termőföldek gazdáit, de még az egyszeri kirándulni szeretőket is és talán még azt is, aki az életében legalább egyszer járt már vidéken, vagy csak etetett háztáji állatot.
Gondoltam, megkapom majd, hogy ez nem is búza, hanem árpa, kukorica, tönköly, hajdina, köles, rízs, rozs, zab, tritikálé, cirok, teff és még ki tudja milyen gabonaféle. Mindamellett, hogy nem félek a szakértői kommentektől (ráadásul nyilván igazuk is lenne), mégis úgy döntöttem, egy minden igényt kielégítő szántóföldi összeállítást kap a nagyérdemű és nem zárom be magam a búza fogságába. (Még a búzasanyis poénomat is kitöröltem.)
Takarítsuk be közösen a tárgykörben érintett dalokat! Irány a szántóföld!
1. Pink Floyd - Learning to fly
2. Aerosmith - Crazy
3. Des’ree - Life
4. R. Kelly - I believe I can fly
5. Rednex - Wish you were here
Ha az undergroundban létezne a supergroup fogalma, a Grand Mexican Warlock-ra rá lehetne mondani. Az ex-The Idoru, ex-Blind Myself dobos Szabó Laci gondolt egyet és csinált egy zenekart, hozzáértő cimborákkal: A doboknál (merthogy Laci itt gitározik, ápolja-gondozza a sound-ot, na meg a dalokért is leginkább ő tehető felelőssé) a Seen-ből, Esclin Syndo-ból ismert Somló Dani, a basszusgitáron Mohácsi Matyi, aki szintén a The Idoru-ban zenélt Lacival, de hallható még a Shell Beach-ben is. Laci mellett gitározik Reich Tamás, aki az ismerős nevű Subscribe zenekarban is tolja, billentyűkön Hegyi Áron a Jazzékielből, a Warlock hangja pedig Undos a My Small Community-ből.
Volt szerencsém látni őket az első koncertjükön, már akkor lejött, hogy a lehető legkomolyabban gondolják az együtt zenélést. Kétség nem fért hozzá, hogy legyen bármi céljuk is a zenekarral, teljesen tisztában voltak vele, hogy az teljesülni fog. Ezt nem is lehet másképp csinálni. Nem hallottam még zenekarról, aki az első koncertjén már pólókat is árul… A buli nagyon bejött, bár akkor még nem igazán tudtam elképzelni, hogy mire a zenekar eljut addig, hogy egy lemezbe préselje a dalokat, mi lesz a feelingel és mennyire alakul a hangzás is.
Itt a lemez és mindenre megvan a válasz. Egy saját hangját megtalált és magabiztosan uraló zenekart hallani, akik mindig fenntartják a hallgató érdeklődését és nagyon jól érzik mikor mivel lehet az izgalmat fokozni. Magukat pszichedelikusnak mondják, ami meg is van, de úgy érzem a zene előnyére nincs túlreprezentálva ez a vonal, mindig tudják mikor kell abbahagyni. Folyamatosan az az érzésem van, hogy ezek a srácok ebben a zenekarban önmegvalósítanak. De nem zenei maszturbációkra kell gondolni, összeszokott, hanem jól koreografált gruppenszexre. A legjobb, ami egy zenekarral kapcsolatban járhat a fejemben, az a Grand Mexican Warlock esetén is benn motoszkál: nagyon jó a zene, de nem tudok kiemelni semmit, hogy mitől jó. Egyenszilárdan együtt van minden alkotóelem, amitől életre kelnek a dalok. Minden hangszer teret kap, egyformán hozzátesz a végeredményhez, egyedül a billentyűt érzem kevésnek, jóval többet elbírnék belőle.
A lemez, amint mondtam, nagyon magas lécet ugrik meg, sokadik hallgatásra is teljesen leköti a hallgatót. Az énekhang annyira a zenéhez fekszik, hogy ilyet ritkán hallani. Ennek van egy olyan vetülete is, hogy az a kicsit nyomott, füstös-ködös hangulat, mely egyébként tökéletes egy másnapos délutánhoz vagy egy sűrű nap levezetéséhez, nem feltétlenül alkalmas pl. egy csajozós bulira való felpörgetéshez. Így jó az Aeons.
Mielőtt megnéznénk a We Disappear-re készült szolid világszínvonalú klipet, kiemelném, hogy a kiadó Mamazone-nál valószínű nem kis jelentőséget tulajdonítanak annak az érzésnek, amikor az ember a kezébe vesz egy lemezt. A Napokon lemez borítója is nagyon erősre sikeredett, a Grand Mexican lemez csomagolása pedig minden képzeletet felülmúl. Egy fekete, dombornyomott dobozban(!) van a borító (szintén zseniális grafikával), majd egy kis fekete fedelet eltávolítva férünk hozzá a CD koronghoz. A minimum, hogy megemlítem a Jazzékieles Jakab Péter nevét is, ő tervezte a dobozt és a borítót.
Óriási pillanatfelvétel az Abbey Road zebrája előtt… Az öreg hölgy lehet épp azt kéri ezektől a pánkoktól, hogy kísérjék át a túloldalra. Mint tudjuk, nem ez történt.
