B-oldal

Szerintem van már 20 éve annak, hogy a lenti kisfilmet utoljára TV-ben láthattuk. Szerintem akkor még az a 16 csatornás (miért annyi?) VideoTON tévénk volt, vagy már a távirányítós, vagy pedig még a kis piros kerek érintőgomb csatornaváltós, amihez ugyan fel kellett állni, ha csatornát akartunk váltani, de szerencsére nem volt másik csatorna.

Namármost amit a Bloggerz on Decks blogjából a bloggerz.blog.hu címen kivehető, vagy akár a Facebookról, folytatódik a blogger alapú DJ recept újra és újra lefőzése: ezúttal operakarrierünket egyengethetjük, ugyanis meghívtak a Budapesti Szkálába. A Normafa Open Air szervezők ugyanis olyan bulit találtak ki, hogy 5 helyszín, a West Balkan és a Skála Metró 4 emeletének egybenyitásával. (Hujuj.)

“Bemegyek, kijövök… de milyen jól kijövök, ha bemegyek!”

A Skála Metróban utoljára egy rövidujjú inget vettem 2002-ben, és egyúttal 2002-ben vettem utoljára rövidujjú inget, azóta nem követem el ezt a hibát. És most lehetőség van megmutatni, hogy egy Skála áruházban a hangszórókból értelmesebb dolgok is szólhatnak, mint a ”Kovácsnét várjuk a konfekció osztályon, Erzsi gyere már negyedszer szólok!“. Ennek prezentálásában szokás szerint részt vesz Palotai, a Fractal FM goa témái, Noise Life, RobotRock, valamint a Bloggerz on Decks részére a pizsamát 2 körül fellövi: Ludmilla és a Ninjabreakz férfi-női vegyes tőrvívó szakosztálya.

 Időpont: 2010. december 4. 22:00, WB/Skála. Teljes line-up a Facebook eseményen »

A Filmmúzeum szépen, csendben levezényelte a legjobb magyar filmek versenyét, melyben kialakult a végeredmény. Most végre nem minket, hanem a szavazókat lehet utálni, hiszen az első 10 film listája nem hasraütésszerűen, hanem több körös szavazással született, a Filmmúzeum 10. éves születésnapjára.

TOP10 magyar film EVÖR á lá Filmmúzeum:

1. Szindbád (1971)
2. Szerelmesfilm (1970)
3. A tanú (1969)
4. A tizedes meg a többiek (1965)
5. Hyppolit, a lakáj (1931)
6. Az ötödik pecsét (1976)
7. Egri csillagok (1968)
8. Égigérő fű (1980)
9. Oldás és kötés (1963)
10. Isten hozta, Őrnagy úr (1969)

Nem mondom, hogy nem meg lep a végeredmény, hiszen azért az érdekes, hogy nem sikerült egy filmet sem a tízbe szuszakolni az 1980 utáni időszakból. Mindamellett, hogy az én TOP1-em is hiányzik - nevezetesen az Egy bolond százat csinál a jó öreg Latabárral - erősen lemaradt a Moszkva tér és a Kontroll is, melyeknek ezek szerint a jó bor módjára még érniük kell.

Addig is nyomja inkább Latyi bá egy kicsit.

A Filmmúzeum szépen, csendben levezényelte a legjobb magyar filmek versenyét, melyben kialakult a végeredmény. Most végre nem minket, hanem a szavazókat lehet utálni, hiszen az első 10 film listája nem hasraütésszerűen, hanem több körös szavazással született, a Filmmúzeum 10. éves születésnapjára.

TOP10 magyar film EVÖR á lá Filmmúzeum:

1. Szindbád (1971)
2. Szerelmesfilm (1970)
3. A tanú (1969)
4. A tizedes meg a többiek (1965)
5. Hyppolit, a lakáj (1931)
6. Az ötödik pecsét (1976)
7. Egri csillagok (1968)
8. Égigérő fű (1980)
9. Oldás és kötés (1963)
10. Isten hozta, Őrnagy úr (1969)

Nem mondom, hogy nem meg lep a végeredmény, hiszen azért az érdekes, hogy nem sikerült egy filmet sem a tízbe szuszakolni az 1980 utáni időszakból. Mindamellett, hogy az én TOP1-em is hiányzik - nevezetesen az Egy bolond százat csinál a jó öreg Latabárral - erősen lemaradt a Moszkva tér és a Kontroll is, melyeknek ezek szerint a jó bor módjára még érniük kell.

Addig is nyomja inkább Latyi bá egy kicsit.

Valahol groteszk, hogy bár szinte senki nem vesz cd lemezeket sem, de én azt képzelem, hogy bárkit is érdekel, hogyan készül a cd lemez papája, a bakelitlemez.

Mindegy, remélem pár hozzám hasonló bolondnak tetszik az alábbi - magyar szinkronnal ellátott - dokumentumfilm részlet, mely a bakelitlemez készítésének folyamatát prezentálja.

A komoly nyelvtörővel felérő nevű banda valójában nem mást takar, mint Anneke-t, aki még a Gathering élén ejtette rabul a rocker társadalom azon rétegét, akik szerint az ember feje többre is alkalmas, mint a headbang. Persze, a Gathering, főleg eleinte nagyon is metal volt, majd fokozatosan alakult át valami mássá, s lett így egyre jobb vagy épp rosszabb, ízléstől függően. Az átalakulás során széles rétegek számára vált emészthetővé a banda zenéje, bár meg kell jegyezni, hogy egy pillanatig sem lehetne őket kommersz jelzővel illetni. A Gathering egészen Anneke 2007-es kiválásáig mindvégig tartotta a nívót, különleges és szép lemezeket készítettek (igazság szerint a már nélküle készült 2009-es album sem lett rossz).

A szakítás oka egyrészt személyes – Anneke több időt szeretett volna a családjával tölteni. Mondjuk szerintem ez kamu, hiszen egy percet sem ül a formás kis seggén, hol az őrült professzor, Devin Townsend oldalán tűnik fel, hol az Anathema-s cimboráit támogatja a turnéjukon. A másik ok nagyobb igazságtartalommal bír, azt gondolom: saját dolgaira és a szóló zenekarára szeretett volna koncentrálni. És így is tesz. Immár három stúdió albummal és egy koncert albummal örvendeztette meg rajongóit az Agua de Annique-kel, amely bár tud szomorú is lenni, összességében azért mégis könnyedebb, könnyebben fogyasztható, mint a Gathering munkái.

A rendkívül bájos, szeretnivaló Annácska utánozhatatlan énekhangját, s szívből jövő, kedves dalait november 29-én, hétfőn te is megcsodálhatod az A38-on! (Közel egy éve láthattuk őt, akkor is nagy élményt jelentett)

Jutalomfalatként előtte megismerkedhetünk a Képzelt Város nevű, számomra nem igazán ismert, de a néhány daluk alapján kíváncsian várt zenekarral, illetve a nemrégiben egy káprázatos új dallal jelentkező, amúgy meg a sokkal nagyobb ismertségre már régen rászolgált Turbo-t!

Kik ők? Hát a Smashing Pumpkins. Nagyon fura, de zseni brigád egy zenei führerrel az élen.

Melyik lemezről? Hát a dupla Mellon Collie and the Infinite Sadness-ről.

Miért? Pusztán azért mert szerintem ez a valaha írt legjobb dalok egyike. Persze, lehet és kell is ezen vitatkozni, de ebből én nem engedek. Nem a hivatalos klipet raktam be, ez egy legjobbnak titulált koncert felvétel. Biztos volt jobb, de ez is elrepít. Vissza 1979-be. Asszem akkor már szobatiszta voltam. 

Ilyen sem volt még, hogy olyan zenekarról, vagy zenészről akarjak szót ejteni, akinek nincs legalább 3 olyan száma, mely közszájon forog és emlékeinkbe vésődött. Esküszöm, én mindent megpróbáltam, de a Snap! mégis ilyen, így - amennyiben nem érkezik olvasói javaslat - megalázó helyzetben maradnak.

Ennek ellenére és bármilyen meglepő is, de az eurodance egyik karizmatikus formációja szombaton a Symbol-ban lép fel. Muhhá!

Fogalmam sincs, mit fognak csinálni, mely dalokat fogják előadni, az eredeti tagok jönnek-e (illetve észrevennénk-e, ha nem…) de kettő biztos lesz: a TOP Snap! dal EVÖR:

1. Rythm is the dancer 

2. Power

Két éve november 26-án méltó módon, a mai bulvárokoskodás nélkül köszöntünk el Flipper Öcsitől, mert teljesen mindegy, most milyen zenét hallgatunk, gyerekkorunkban a magyar popzene korhoz illő állócsillaga volt, és ezt nem felejtjük el.

A Viharsarki Kattintós gazdája, Hartay Csaba volt olyan figyelmes, hogy az évfordulóra is emlékezzen, ha szánnál 5 percet ma a 80-as évekre, megemlékezését itt olvashatod »

György testvér és szabadcsapata nemrégiben egy különleges és nagyon igényes kiadvánnyal jelentkezett. A friss albumukat nem a szokásos módon nyújtják át a hallgatónak, hanem egy vaskos fotóalbumba ágyazva. A túlnyomórészt fekete-fehér képek a banda életét dokumentálják, s kell, hogy ezt beszédesen tegyék, mert írott információ egy kanyi sincs benne a bandáról.

Ahogy Gyuri mondta a sajtóbemutatón, a zenéléshez sokkal jobban értenek, mint a beszédhez, s így hagyják, hogy a fotók meséljenek róluk. Hogy mégse kelljen teljes egészében Lajtos István – egyébként sokszor művészi, máskor inkább vicces – munkáira támaszkodva megértenünk, hogy miről szól ma a Rackák élete, sok-sok rövid idézet (többségében zseniális magyar költőktől) segít közelebb kerülni a banda lényegéhez. Tényleg szimpatikus ez a megközelítés, és szép is a kötet, de mivel hasonló dolgokra mutat rá, mint a lemez, s hát azért egy zenekar esetében mégis csak a zene a lényeg, hadd kanyarodjak rá a muzsikára.

Ferencziről a mai napig mindenki a szájharmonikára asszociál, és ez nem is baj, hisz a Gyuri hangszerének hangja most is hasít, mint Sóbri Jóska fokosa. Azonban amit manapság csinál, az igen távol áll a kezdeti dolgaitól, vagy talán pontosabb azt mondani, hogy sokkal mélyebbre ás és sokkal merészebben nyúl különböző zenei világokhoz. Úgyhogy a stílus meghatározása rögtön komoly fejtörést okoz. Keresem a megfelelő kifejezést, de a “betyár-blues”-nál jobb nevet nem tudok találni rá, ugyanis minden korábbinál erősebben van jelen betyár világ romantikája.  Ami biztos: György barát végképp ledöntött minden korlátot maga körül, s pimasz hamiskártyáként keveri az – egyre inkább magyar – lapokat. Jó értelemben vett gátlástalanság jellemzi, süt a lemezből az alkotói szabadság iránti vágy és elkötelezettség. Nem ismerem Gyurit személyesen, de nyilatkozatai alapján biztos vagyok benne, hogy őt magát is ez jellemzi, számára a szabadság tényleg maga a Rock’n’Roll.
A zene, amit most összehoztak, olyan színes, mint egy jóltartott falusi kakas tollazata, s tökös, mint egy begerjedt lipicai mén. Keveredik benne a hetyke csikós büszkeség, a füstös restik, szakadt büfé kocsik hangulata, izzó roma lagzik verejtéke, a blues lustasága és a magyar népzene tiszta ereje. Ez a kavalkád nem biztos, hogy mindenkit elsőre levesz a lábáról, de egy idő után kialakul az érzés, hogy ez a zene olyan barátságosan olvasztja egybe a különféle hangulatokat, stíluselemeket, mint egy szépen sikerült Egri bikavér a különféle szőlők ízeit.

A hangszerelést tekintve külön dicséretet érdemel a fúvósok használata (amiből személy szerint még többet el tudnék viselni, olyan jól passzol az egészhez), illetve néhány illusztris vendég megnyerése (Roby Lakatos és Pál István „Szalonna” – hegedű, Szokolay Dongó Balázs – tárogató, furulya, Farkas Mihály – cimbalom). Bár nyilvánvalóan eltökélt szándék eredménye a teljesen akusztikus hangzás, nálam bizony belefért volna, ha Gyuri legalább néhány dal vagy szóló erejéig előveszi az öreg stratocastert, csak hogy legalább nyomokban maradjon valami Hendrix. De nem leszek telhetetlen, így is kellően változatos a végeredmény.

A zenét hallgatva ne lepődjünk meg, ha egyszer-egyszer beugrik a Csík, a Kaláka vagy a Napra. Szó sincs persze direkt hasonlóságról, inkább csak a hangulat és a népzene miatt van ez, s persze a nívó is az említett bandákat idézi. Igaz, soha nincs akkora mélysége, drámája a Racka muzsikájának, mint az idézett zenék esetében, viszont süt belőle az életszeretet, a vidámság, a csibészség – pont úgy, ahogy azt Gyuritól megszoktuk. Ha már láttad őt valaha élőben, pontosan tudod, miről beszélek.
Ferenczi nagy utat tett meg az AC/DC, a Zep és Hendrix világától, mire rálelt a népzenére. Ami igazán klassz a történetben, az az, hogy változás nem kényszerítette rá a hatások megtagadására, s az útnak még koránt sincs vége! Sikerült megtalálnia a harmóniát az egymástól oly távolinak tűnő zenei világok között is, s Rackáit bölcs juhászként terelgeti a jól megérdemelt, s egyre nyilvánvalóbb sikerek felé.

A „Rackák Világa” fityiszt mutat a világnak, s mosolyogva söpri el az útból a modern kor minden bóvliját. Ha kíváncsi vagy, hogyan lehet csárdást járni a falusi Rock’n’Roll-ra, nézd meg őket november 27-én a Szikra bár és cool tour house-ban!

A kiadványért a Cartaphilus-nak jár a kalapemelés!
 

Vader nagyúr - azok után, hogy felmondta a GPS szöveget a Tom Tom cégnek - jelzi, ismét Hollywood rendelkezésére áll, amennyiben egy régi klasszikust újra akarna valaki forgatni. Micsoda mimika, micsoda testbeszéd! Született tehetség, minden karakterben hiteles és megkapó.