B-oldal

Foglalkoztunk januárban egy TOP10 underground magyar rapszám EVÖR cikk keretében a műfajjal, lássuk be, nem ezen a szakirányon végeztünk, és van, aki online összetartsa ezt a közösséget (hiphop.hu, Saláta), és a hüvelykujját a műfaj vénáján tartsa, de ha valaki kikacsint ebből a szűk körből, akkor nagyon szívesen fordulunk felé, ilyen a Hősök, akár a FankaDeli vagy Szabó Balázs, DJ Bootsie rendszeresen, JoeKer, Bobafett, akik megfordultak már többször a B-oldalon, és ha be tudunk számolni új magyar hiphop klipről, ami onnan jön, ahonnan kell, és oda tart, ahová szeretnénk, akkor megtesszük.

Amire mindenképpen gyógyulunk: az önhatalmúlag “intelligens hiphop“-nak keresztelt műfaj, ahol igazán játszanak a szavakkal, és költészet jön át - nem az, mint a 90-es évek közepén, hanem amibe magam részéről 2000 után csöppentem, amikor igazán azt éreztem, hogy a magyar nyelv végre megszerezte magának a rapet, úgy, hogy nem izzad, hanem táncol.

Nos nekem abszolút ezen a vonalon szerepel a dunaújvárosi ELEVEN formáció, azaz 10+1, de elég, ha négyig tudtok számolni: Atehs, Joe, Paths és Yashyma, a négy MC egymást kiegészítve, szépen egymásra licitálva tálalják, hogy mit lehet a szavakból kihozni. Számomra ez olyan, amit első hallásra tudtam értékelni, és jó, hogy low budget megoldással most már látni is lehet hozzá valamit. A szám címe Szakadatlan, és egy klikkel megoszthatod a Facebookon, ha szerinted is rendben van:

MC Pita Ramos alábbi számában nem is az a szép, hogy létezik, hanem az, ahogy belebotlottam. Hallgattam a Tilost, ahol ha nem éppen valami kurva jó zene megy, akkor vagy valami nagyon jó beszélgetős műsor (hétfő-kedd), vagy valami nagyon meredek beszélgetős megy. Utóbbiakat gyűjtőnéven Cartman jellemzésével illetném, aki a művészfilmet úgy definiálta, hogy “amiben leszbikus cowboyok pudingot esznek”. Na ez néha megtörténik, de az is hallgatható, mert olyan vélemények és sztorik vannak benne, amit máshol nem olvasok, barátoktól nem hallok.

Konkrétan éppen az Aroma című cigánysággal foglalkozó közéleti kéthetente jelentkező mágázinba futottam bele, ahol esélyegyenlőséggel kapcsolatos rövidfilm pályázatról volt szó. Két kedvenc kisfilm alkotóit meghívták, és kiemelték, hogy az egyiknek a zenéje priceless, MC Pita Ramos nagyon eltalálta, és nagyon illik a filmhez. Ekkor küldték be az alábbit:

Na most ez tényleg priceless, de egyáltalán nem ezt a számot akarták leadni, erre lett volna egy tippem a faszszopást és nedves pinát említő résznél. Mondjuk amelyik filmnek viszont ez a zenéje, azt megnézném. De le nem keverték, sírtam a röhögéstől, utána laza únott női hangot megtörtént a helyesbítés: nem ez a film zenéje, na de majd most. Utána jött egy következő szám, ami szintén nem a film zenéje volt, majd még egy, és azt hiszem, negyedikre sikerült eltalálni.

Ez valahogy így nézhetett ki: “HANYAS track?” “04″. “Várjál, nem, 05. 06. 07.” Mint az Airplane-ben a kényszerleszállást végző elszabadult repülőről a hangosbemondó: “A 209-es járathoz beszállás a 18-as kapunál… 19-esnél. 20-asnál. Huszonegyesnél. 22-esnél…”

Ugyanakkor pont azért, mert az alapítványi rádióban (amit szeretek, de vannak véramatőr mozzanatai, sőt, talán pont ezért szeretem) tök telibe lehet szarni a műsoridőt, és 1 helyett simán le lehet adni 4 számot, addig se kell beszélgetni, végül jól jártam. Mert ez a zene JÓ. Letoltak egy szoftos Petőfi feldolgozást, amiből találtam egy nekem jobban tetszőt. Na ezt küldöm mindenkinek, aki szereti, meg Kovács Józsefnénak Zalaegerszegre 50. házassági évfordulója alkalmából, és Jocinak aki kamionozik, a családja reméli, hogy hallgatja, üdvözli lánya, fivére, sógora, sógornője, kedves felesége Magdi és nagymamája, Bogi néni, stb. Ez tök jó, úgy ahogy van:

Mondom: RÚDTÁNC. Lehet, hogy ez a poszt csak a címeként publikálva is megállná a helyét, lehetne tippelni, hogy ez mi a túró igazából. Ki sem kell fejteni. Pláne, mert én aztán semmit nem tudok erről a kultúráról. Azt tudom, hogy nincs egy kultúra, amely magasabb rendű volna a másiknál, csak különbségek vannak. Az olyan európai és nyugati dolgokon nevelkedett jószágok, mint mi, legtöbben giccsesnek találhatjuk a kínai és japán előadásokat is, a hosszú operákat, vagy fehérre festett arccal előadott táncparádékat, tegyük hozzá, BORZALMAS zenével.

Aki viszont vagy része a keleti kultúrának, vagy szereti, és az ízlése benne él ebben a választékban, kisegíthetne részben azzal is, hogy miért kell minden indiai film végén egy rettenetesen ciki táncjelenet, valamint azzal, hogy mi a halál ez a rúdtánc férfiaknak. Ugye képzeljük el, hogy Indiában készül el a Terminator 2. Jól mutatna a végén a T1000-es és Schwarzi egy jópofa koreográfiával. Vagy a Vanília égbolt, vagy a Schindler listája. A Gettómilliomos végéről mindenesetre nem hagyták le. Az én véleményem erről: HÁNYÁS. De akkor felteszem a kérdést, hogy mi mi a faszért tapsolunk (elvileg) ütemesen a színházban, és bizonyos műfajoknál miért érezzük nem helyénvalónak a fütyülést és kiabálást, vagy miért ciki beletapsolni egy klasszikus műbe vagy operába, és miért KELL megtapsolni a jazzben a szólistákat a szám kellős közepén? Ezért mondom, hogy csak véleményünk lehet, igazságot nem lehet kimondani, egy teljesen más világról van szó. Azért ha egy kínai azt mondja, hogy “ti európaiak lenni mind olyan egyformák”, akkor elröhögöd magad. Aztán lehet, hogy úgy is gondolja…

Na visszatérve ahhoz, hogy ez egy elvarázsolt világ, lássuk, miről is volna szó:

Nos ha megtekintettétek a performanszt, akkor minden multikultival kapcsolatos tiszta képem és tiszteletem ellenére is kérdezném, hogy ÉS EZ MI?! Kezdve az ízléstelenül felelektronizált indiai népi elemeket mutató zenével. Lehet ezt ízlésesen is csinálni, lásd Talvin Singh, vagy A. R. Rahman. Ezeket be is tolom a poszt végére, mert ők mentik meg számomra indiát az ízléstelenség mélységéből. Miért táncolnak egy rúdon férfiak? Mi ugyanezért (elvileg) nőket megdugni akarunk. Miért vannak narancs fecske alsóban, óriási kitömött strandfasszal? Ez a szín áll jól mindenkinek, vagy Hollandia a szponzor? Illetve vízilabda meccs lesz (dupla alsó)? Látszólag erőt próbáló mozdulatokhoz képest a 90%-a miért nőies? Miért csinálnak eleve olyan dolgokat sötétebb bőrű emberek, amelyekre nagyon könnyű rámondani, hogy “majom”? Miért kell elémenni a gonoszkodásnak? Vannak olyan népek, ahol egy ilyen oszlopon kell véresre vesszőzött lábbal 1 éjszakán át állni, vagy ahol a 4-5 méteres oszlop tetejéről becsukott szemmel kell beledőlni a törzs karjaiba, és ez jelenti a férfivá válást. Ugye európához közeli kultúrában meg olyan van, hogy 45 percig kell kisfiú hangon énekelni, és attól vagy férfi, nem mondom, az is furcsa. Nálunk Magyarországon ugyanebből a célból asszem dugni kell. Na azzal például semmi bajom.

De az, hogy az indiai Szőke András 1:30-nál olyan KŰRT nyom, ami ha vicc, akkor sírok rajta és imádom, így viszont… sírok rajta és imádom.

Nem tudom megszokni ezt a sokkot, eddig a japánokkal szemben voltak csak fenntartásaim, de most már ha valaki indiai cuccot hoz, megkérem, hogy bontsa ki, nézze meg, próbálja ki, és ha jó, csak akkor adja ida.

A MENTŐÖVEK

Talvin Singh - Traveller (a mókusos képeket persze vétóznám):

A. R. Rahman - The Mimbai Theme:

Nemrég rendeltem meg Amazonról Storm Thorgerson könyvét, mely a Pink Floyd borítók történetéről szól. A rejtélyekben kevésbé tájékozottaknak: ST a Pink Floyd nagy borítótervezője volt, de készített borítókat a Led Zeppelinnek, a Muse-nak, a Mars Voltanak és még sorolhatnám. Pont ezért kell megrendelnem Storm másik grandiózus kiadványát, melyben a nem-Pink Floyd borítók tervezéséről ír, gazdagon illusztrálva képekkel… Szóval ő olyan, mint az Irom Maiden-nek Derek Riggs (Eddie kitalálója), vagy a Depeche Mode-nak Anton Corbijn.

Nade. Mint a borítók igazi szerelmese (ez valószínűleg a bakelit iránti vonzódásom miatt van így) kifejezetten elvárom, hogy egy lemez borítójának legyen koncepciója és olyan legyen, mint egy műalkotás. Természetesen, ha egy albumot a torrent-ről szedsz le, sosem tudod meg, hogy a zenekar az album készítése közben, valamint a borító tervezésekor mit akart tudatni, átadni a rajongóknak és láttatni velük. Ezért is van minden szónak szerepe, ami egy borítón, vagy a lemezhez pakolt kis füzetecskében van, kezdve a dalszövegektől a “thanks to” részekig.

Az, hogy melyik lemeznek van a legjobb-legszebb-legmeglepőbb borítója, hát… gondolom eltérő vélemények csapnak majd össze. Én - mint Pink Floyd rajongó - természetesen az alábbi összeállítással nagyban egyetértek. És te?

Jaj, ez annyira szép. Axl Rose, a rock’n'roll durcás kisfiúja, végleg elsüllyedt a szememben. A valamiért fonott hajú Axl ismét bedurcázott, mert pár hete 1-2 feldühödt ír rajongó palackot dobott a színpadra, mindezt az együttes konfortzónán kívüli késésének köszönhetően. Axl intett, a zenekar levonult és már csak akkor lehetett visszaimádkozni őket a munkahelyükre, miután - állítólag - szinte kiürült a terem.

Jaj, jaj, Axl, megint mindenki csúnyarossz, nem igaz? Vinnyognál inkább a Pulikutya mellett, de te ehelyett napról-napra jobban megalázod magad…Valamelyik fórumban azt olvastam, hogy Axl akkor járt volna a “legjobban”, ha 1993-ban mondjuk repülőgép szerencsétlenség áldozata lett volna. Nyilván nem kívánom a halálát, de ez lett volna az esély arra, hogy legenda legyen. Így meg mi lett? Önmaga karikatúrája, befont hajjal.

Olvasnivaló még Ekszülről:

• Rózsák háborúja a Kínai Demokráciában
• 22 éves az Appatite for Destruction

A leleményesebbek a TV műsorújság böngészése közben már észrevehették, hogy néha az m1 - olyan 23 óra magasságában - 1-1 A38-on adott koncertet le szokott adni. Szerencsére a készítők nem elégedtek meg azzal a pár nézővel, aki véletlenül ezeken a műsorokon alszik el és a sok-sok órányi felvételt az Interneten is elérhetővé tették.

Az A38 Videa csatorna nyáron indult, ahol 15 perces koncert- és riportfilmek láthatók, az online igényeknek megfelelően 3-3 ötperces részre bontva.

Ízelítő 1: pár évvel ezelőtti Nouvelle Vague koncertrészlet

Ízelítő 2: Brooklyn Funk Essentials

Lévai Balázs műsora visszatér a képernyőre! Miért olyan nagy dolog ez? Mert az utóbbi idők talán egyetlen olyan kreatív és eredeti zenés műsora lesz ismét látható a közszolgálatin, ami - bátran állíthatom - felveszi a külföldi zenés dokumentumfilmekkel a versenyt. Egy időre a Bárka színházban “csak” élőben volt látható a műsor, most viszont ismét a tévédobozból. Bár nem valóságshow, vagy sorozat időpontban, de október 2-án este: ELSŐ ADÁS!

2009. decemberi interjúnkat Lévai Balázzsal ITT olvashatod!

 A bemutatkozó új dal alapján igen erősnek ígérkezik az új Stereomilk lemez, aminek a megjelenését a zenekar októberre jósolja. Az MR2 és pár vidéki rádió már ráragadt a légypapírra. Ha tetszik a szám és akár a Dürer Kertig is elmennél, hogy meghallgasd élőben, ma este megteheted!

Légypapír by Stereomilk

BRÉKING: Tavaly októberben az Urbanista cikke alapján számoltunk be itt is arról, hogy bővítik az A38-at. Az eredeti tervek szerint mindezt augusztus 31-ig tervezték, azt mondom, ha minden fejlesztés csak ennyit csúszna, az tökoké. Persze még a helyére kell kerüljön, működési engedély, megnyitás.

Remélem, a 2010. október 26-i DJ Krush, Bootsie vs. Kemuri, Sadant, Ozon bulit már ezzel kibővülve ülhetjük/állhatjuk/bólogathatjuk meg.

Ilyen is ritkán van, hogy egy számomra fontos eseményről a Subbáról értesüljek, de az alábbi képeket bizony ott leltem ezzel a szöveggel: “tegnap Nyergesújfalunál vízre bocsátották az A38 új épületrészét“. Big lájk!

Hét dala: Beduin Soundclash - Mountain top

Miért pont ez? Van egy zenekar, amelyet itthon alig-alig ismer valaki, holott a világ másik felén nagyon szép sikereket érnek el. Ők az izgalmas nevet birtokló Bedouin Soundclash. Igazából már én sem tudom, hogy akadtam rájuk, de a név és énekhang miatt sokáig meg voltam győződve, hogy valami afrikai, vagy jó esetben afro-amerikai okossággal állok szemben. Illetve dehogy állok velük szemben! Az egyszerűnek tűnő dallamok, ritmusok, s a banda által közvetített érzések olyan pozitív élménnyel gazdagítják a nyitott hallgatót, hogy pillanatokon belül lelkes rajongójukká váltam (ebben s még egyebekben is emlékeztetnek a kiváló Firewater-re). Szép lassan azt is megtudtam róluk, hogy egyrészt kanadaiak, s ezt a Rush óta tudjuk, hogy cseppet sem baj, másrészt, hogy ez a rekedtes, kicsit affektálós, hajlítgató furcsa ének bizony nem a fotókról ismert feka gyerekből jön, aki a basszer, hanem az énekes gitáros, Jay Malinowski-ból, akinek csak a haja és a lelke fekete! Mára már rongyosra hallgattam a két utolsó lemezüket (Sounding a Mosaic és Street Gospels), de mind a mai napig fura, hogy énekelhet így egy fehér srác. A stílusra azt mondják, reggae, meg hogy dub, de ne zavarjon, ha ezek neked sem jelentenek sokat, attól ez a zene még bejöhet!
És az aktuális jó hír: már csak párat kell aludni, mert szeptember 28-án megjelenik az új album, a Light the Horizon, amihez az alábbi kedvcsináló video-t dobták össze. Szorítsunk, hogy egyszer hozzánk is eljussanak, de aki nem győzi kivárni, az ugorjon el Kínába, Ausztráliába vagy Indiába, mivel a banda hamarosan arrafelé tesz egy szerény kanyart.