Értetlen fintorral olvasom az elméleteket az index cikkeket követő kommentekben, amelyből a helyszínen meg nem jelenőktől megtudhatom, hogy a VOLT-on egymás szemetében fetrengenek igénytelen punkok, a Balaton Sound ugyanakkor kizárólag kifelé élők gyűjtőhelye, ami semmiről nem szól, csak a látszatról. Én szeretnék mindenkit kapacitálni, hogy legalább 1 napra nézzen ki nemcsak a neki fekvő fesztiválra, de bármelyik másikra is, hogy meggyőződjön a fentiek ellentétéről. Azokat megértem, akik genetikailag fesztiválnegatívok, és egyikre sem mennek ki, hiszen fárasztó kis műszakok ezek, és egyik rendezvény sem egy márványpadló.
Idén eddig a Pannónián, a Tatai Évzáró Fesztiválon, a VOLT-on és a Heineken Balaton Soundon jártam, pénteken Hegyalja, közben a B-oldal.tv forgatott a Fishing on Orfűn, és még megyünk a Fezenre és a SZIN-re, ami biztos, és minden különösebb tervezés nélkül eddig is kimentem a Szigetre, nyilván most is fesztiváléhes leszek addigra újra. Orfűre jövőre személyesen is elmegyek, mert csak jót hallok vissza, a helyszín önmagában megvásárolja mindenkinek a szívét.
És akkor Ozorát még meg sem említettem, az az a hely, ami ottalvás szempontjából számomra FOLD, abszolút vétó, de mégis valahogy csalogat… valamint pajkos szemmel méregetem a San Francisco-i Outside Lands és a szingapúri Heineken VIP Music Experience fesztiválokat, mert ezekre a Heineken kétszemélyes utazást sorsol ki.
A VOLT-on tavaly úgy állt egymás mellett a 60 éves Marylin Mansonos nagymama és a Coke terasz deep zenéjére megbénuló elektronikus zenerajongó, mintha mi sem lett volna természetesebb. Idén ugyanúgy elismerő bágyadt vigyorral álltunk egy Eric Clapton hasonmás mögött a Soulfly koncerten, mint a Bernáthy and Son live acten a T-nél. Nekem a gitár ugyanannyira része a zenének 3 éves korom óta, mint a lemezjátszó, Sugarhillen és Illésen felváltva nőttem fel, a Nirvana számok eldobolása éppen annyira hozzátartozott a zenei fejlődésemhez, mint a trance producerkedés. Ami jó, az jó.
És ugyanez igaz a Balaton Soundra is. Volt bennem tavaly is egy keserű szájíz, amit le kellett nyelnem, hogy nyilván nem fogok odaállni habtestemet mutogatni NDK úszósortban a vízbe, és a bikinis csodákkal is maximum bőrszínben tudom felvenni a versenyt, de zeneileg olyan élményt adott, mint bármelyik másik fesztivál. Furcsa egy DJ-t látni a nagyszínpadon, de kétműszakosra kell tervezni. 3-tól 8-ig nagyon szépen fel tudtam venni a ritmust csütörtökön és szombaton is, ilyen ütemben élőben DJ Bootsie-n vagy Esclin Syndon ugyanúgy éreztem magam, mint tavaly az Earth Wind & Fire Experience-en a VOLT-on. Kegyetlen napsütésben üvöltő house zene minden “nemélő” helyszínről, és az élő zenét elektronikával ötvöző zenekarok legjobbjait nézhettem meg, hogy aztán este 10 és 3 között újra elvesszek egy kicsit. A Borudvarban kulturált körülmények között minden finnyázást és kifelé élést nélkülözve elfröccsözgetett az ember, és számtalan ismerőstől hallottam vissza, hogy előző nap milyen korrekt bulizenét nyomott a Soho Budapest, ami attól függetlenül, hogy egy Megasztár spin-off produkció, nekem fogalmam nem volt róluk, de tényleg jó, belehallgattam.
Persze a számokat hozni kell, és a számokat David Guetta hozza, ami valamiért 2008-2009-ben nem keltett ekkora megrökönyödést, pedig akkor is játszott, sőt, Sven Vath mögött táncolva várta a napfelkeltét a színpadon. Nekem is jobban tetszettek a 2002-2003 körül buliba indító himnuszai, mint DJ-ként az amszterdami krimókban szinte etalonnak számító elektro zenék keverése, de az, hogy a Balaton partján futó útig állt a táncoló tömeg (ami a tavalyi legjobb nagyszínpados koncerten sem volt így), nekem annyit jelent csak, hogy sok boldog ember. Közönségsiker. Ha pedig nem te vagy a közönsége, akkor kettőt fordulsz, és olyan zenébe futsz bele, hogy elájulsz. Az OTP sátorban például diszkréten olyan house zenék kerültek elő, hogy a tíz ujjamat megnyaltam, az öreg Bernáthyra megint benéztem fél órára, és félmeztelenül totyogtam át Kalkbrenner Palira. Sehol nem érdekelt, hogy az arénában hozzávetőlegesen 61 fok volt. Az, hogy Hot-X ütemeiben az utolsó fél órában nem volt dallam, nekem fel sem tűnt, helybenjárásban lehoztam egy zöldtúrát a királyréti kulcsosházig, meg vissza, a sárga háromszög mentén. Pali kijött német mezben, neki tényleg vagy ez van, vagy egy Adidas felső, befordította maga mellé a két sidefill ládát, ami önmagában elég egy nyékládházi diszkó üzemeltetéséhez, és tologatta az alapokat. Földöntúli élmény volt.
Ezeken a fesztiválokon együtt lehet lenni a zenével. Nem láttam a “fehér halásznadrágos vállalkozókat”, és a műkörömépítő lányokat, pedig valaki elég találóan megfogalmazta, hogy ezekkel van tele a hely, és teljesen egyet is értek, hogy ezt kell gondolni, ha az ember nem járt ott. Egyetlen G0 menedzsment szinten ketyegő Lacit láttam, aki valószínűleg egy 88-as E-s mercivel állt meg tilosban, esküszöm, hogy testületileg furcsálltuk a jelenlétét a körülöttem állókkal. Nekem az a benyomásom, hogy ide is az jött, aki zenét akart hallgatni orbitális hangerővel, és kicsit pár órára elfelejteni, hogy vannak hétköznapok. Nincsenek illúzióim azzal kapcsolatban, hogy nem egységesen etil-alkohollal tették irányba magukat az emberek, de másnak se legyen illúziója, hogy ez nem bárhol így van. Nem hiszem, hogy Woodstock után 40 évvel az elektronikus zene kedvelőit kellene saját lelkiismeretünk érdekében kipécézni, pláne, hogy a fesztivál sztáritala a Heineken, és a rozéfröccs volt kéz a kézben.
Aki csodálattal tud tekinteni egy előadóra, megveszi a CD-it, hallgatja, saját zenei ízlést alakít ki magának, bármi legyen az, számomra zeneszerető ember, és magam részéről, bár lehet, hogy magamból indulok ki az összes fesztiválon, úgy éreztem, ilyenekkel vagyok körülvéve. Annyit mondok, hogy a VOLT, a Sound és Orfű biztos részvételemre számíthat 2011-ben, és ha már pont ez a három, akkor tulajdonképpen pont bármelyik fesztivált mondhatnám. Az pedig, hogy nyaralás helyett inkább ide megyek, nem elitizmus, hanem választás. A B-oldal igyekszik zenei nyitottságot tanúsítani, és elektronikát, underground hiphopot, rockot és metált egy kalap alatt kezelni. Aki úgy fél a gitártól, mint a szuritól, nyeljen egyet, és menjen el a VOLT-ra vagy a Hegyaljára, aki pedig a szintetizátorban ufókat és ellenséget vél vizionálni, egyeztesse az általa ismert fellépők névsorát, és nézzen ki egy napra a Soundra. És ne azzal foglalkozzon, hogy mások mitől érzik jól magukat, hanem azzal, hogy minden második bokorból felcsendül valami, amitől ő érzi jól magát.
Sose nőjünk fel! Műanyagpohár! Idegen emberekkel beszélgetés, henyélés, hangos zene, ha ezt megkapom, én szívesen vagyok szakadt proli és szemét marketinges is. Raoul Duke-nak pedig külön köszönet, amiért Overdrive-val szembe jött B-oldal pólóban.
Több nyitottságot! És több fegyelmet, 8-as!
Minden zenekarnak nagyon fontos a komfortfokozat, melynek érdekében a legkülönfélébb ridereket fogalmazzák meg, idióta promótereik és a rendezvény szervezői számára. Ki nagyképűen, ki megszeppenve, de mindig van valami elmebeteg hülyeség, mellyel a szervezőket a plafonra lehet ugrasztani.
Mivel a B-oldal álomzenekarának 80%-a már csak az égben zenél (így nehezen is érnek oda a Dembinszky utcába, próbára), szeretnék vendégül látni a színfalak mögött Dennis Hoppert mint Easy Ridert.
Ahogy mondtam, az 
Nem divatkálkbrennereseknek hadd szóljon egy másfél órás 
Mikor már azt hiszed, hogy a két fesztivál között rád telepedő szürke hétköznapok annyira szürkék, hogy a munkahelyeden szinte megőrülsz, akkor olyan apróságok tudnak mosolyt csalni az arcodra (az enyémre legalábbis…), hogy azt olvasod: ma este EAST 17 koncert a RIO-ban!
szeretnétek olvasni, ajánlom a 
Az elsőfilmes dokumentarista Banker White és Zach Niles itt akadtak a zenészekre, és három évig kíréték őket táborról táborra. Az ENSZ Menekültögyi Főbiztosság (UNHCR) segítségével a háború után Freetownba is visszalátogattak, és szintén az ENSZ-nek köszönhetően készíthették el első stúdiófelvételeiket is, és itt egyesültek Reuben korábbi zenésztársaival is, legalábbis akik túlélték. És ilyen egytáltalán, hogy egy zenekar túlélői, 
