B-oldal

A Cartaphilus kiadónál valakik nagyon szeretik és értik a jó zenét, és tudják, hogyan lehet a zenerajongók kedvében járni (készülőben: Metallica, Slayer, Ozzy, Mötörhead, David Bowie… az olvasnivaló továbbra is biztosított). A zenei témájú könyvek kiadásában nemhogy élen járnak, de lassan már zavarba ejtő monopolhelyzetet teremtenek a piacon.

A Legendák élve vagy halva sorozat nem olyan rég illusztris darabbal bővült. A LED ZEPPELIN 1968-1980 közötti történetét bemutató, angolul 2005-ben megjelent kiadvány már része volt a tavaly karácsonyi könyvkínálatnak. Nem tudom, mi történt 2005. és 2009. között, de akár még azt is el tudnám hinni, hogy a két megjelenés között eltelt hosszú idő jelentős része a fordításra stb. ment rá. Na, jó, ezt azért nem hiszem, de a könyv annyira, terjedelmes, fajsúlyos, és igényes, hogy biztos rengeteg munka kellett a magyar verzió kialakításához.

A sztori a Yardbirds zenekarral kezdődik, hogy aztán hihetetlen részletességgel vezesse el az olvasót a szomorú befezejésig, a Jason Bonham tragikus halálát követő feloszlásig. A nagyméretű, fotókkal gazdagon illusztrált album töménytelen mennyiségű információt tartalmaz a rock egyik legnagyobb bandájáról. Ez a könyv legnagyobb erénye – és egyben hátránya is.

Ha ugyanis nem vagy megveszekedett Led Zeppelin rajongó – nem is tudom, hogy hány ilyen lehet ma még Magyarországon -, és lelkesen belevágsz a könyvbe, könnyen megfeküdheti a gyomrodat. Mint egy óriás méretű camambert sajt: apró szeletenként nagyon jó, de ha egy fél kilót kell egyszerre elfogyasztanod, akkor már nem biztos…Ez a kiadvány ugyanis nem a felszínt kapargató, a rock hőskorával ismerkedni kívánó zenekedvelőknek készült. Nem a kezdő, de még csak nem is a középhaladó Led Zep rajongók szintje, hanem a brutális felsőfoké! Két lehetőséget látok. Ha tényleg a mániákus rajongók közé sorolod magad, biztos bizsergető érzés lesz dalonként több oldalon arról olvasni, hogy Jimmy Page mikor milyen hangszert, húrokat és pengetőt használt a lemezfelvétel során, és hányféle zenei utalás jelenik meg egy dal 2. verzéjének vége felé mondjuk a zongora dallamban. Ha hozzám hasonlóan úgy éreznéd, hogy ez kicsit túlzás, akkor azt javaslom, hogy visszafogottabban közelíts: lapozgassad, gyönyörködj a lenyűgöző képi anyagban, szemezgesd belőle ki az érdekesebb részeket, és ne legyen lelkiismeret furdalásod, ha néha átlapozol pár oldalt.

Hozzá kell tennem, hogy én sosem tartoztam igazán a Led Zeppelin rajongók táborába (nem úgy, mint Dave Grohl és zenekara, a Foo Fighters) Elismerem őket, és jó néhány dalukat szeretem, de nem tudok úgy gondolni rájuk, mint mondjuk a Sabbath-ra vagy a Deep Purple-re (akiket mellesleg Robert Plant szimplán unalmas bandáknak titulált), ezért ne haragudjatok meg érte, hogy én már az Ozzy életrajz megjelenését várom tűkön ülve…

A kritikai észrevételeim ellenére ez egy nagyon komoly könyv a Zeppelinről, szerintem a létező legkomolyabb. Kiváló ajándék apáinknak (nagyapáinknak?), akik részesei lehettek egy olyan kornak, a rock-zene születésének és kisgyermek korának, amiről mi már csak ámulva hallunk, olvasunk.

Közel a metalhoz - Immigrant Song