December 1-jén 23:00 órakor lesz hallható a Honebeast zenekar MR2 Akusztik felvétele (figyeld!) az MR2-n. Az adást december 5-én, szombaton szintén 23:00 órakor megismétlik. Ott jártunk még októberben a Magyar Rádió 8-as stúdiójában a felvétel készítésénél, és kifejezetten a hallottak alapján különösen ajánljuk meghallgatni ezt a műsort.
Még tavasszal kaptam meg a számomra trip-hop, downtempo, és rock elemeket hordozó zenekar albumát, ami viszonylag ritka megoldással igyekszik elkerülni a választást, hogy magyarul, vagy angolul vágjon neki a világnak. Vagy az szokott lenni, hogy vagy magyar, vagy angol, vagy rácsempésznek 1-2 angol számot is a lemezre. A Honeybeast egy huszárvágással két lemezt tett a borítóba, az elsőn magyarul van minden vokál, a másodikon angol szöveggel a teljes album, ugyanazokra az alapokra. Aztán mindenki válassza ki, melyik tetszik, szerintem nagyon igazuk van.
Mondom a legperverzebb zenekarneveket, amik hallgatás közben eszembe jutottak:
- Portishead egyértelműen, a dobok és a visszafelé lejátszott hangminták miatt
- Rage Against The Machine az erős gitárok miatt, főleg a Wake Up című számuk férne rá a Honeybeast lemezére — vagy fordítva, és a dobokat is felhoznám erre a szintre, ha Brad Wilk nem veszi zokon, hogy Kelet-Európában is nőnek a fák magasra.
- RHCP a basszusgitár keverés és időnként a basszus előrehozása miatt
- A zenekar zenéjére női énekes és női vokalista épít, ezért volt olyan benyomásom, mintha T.A.T.U-t hallgatnék, mínusz a tuc-tuc természetesen.
- Néha Varga Zsuzsa régebbi stílusa is szolídan benéz, azért mondom, hogy szolídan, mert azt nem szerettem, ez meg tetszik - ezért sem írom le a napraforgóolajjal és egy (vagy több) dombbal is azonos nevű zenekar nevét.
- Az ének dallamvilága többször eszembe juttatott Illés számokat, azt hiszem, ez a legelvetemültebb, amire gondoltam. De sokszor gondolkodik a dallam félhangokban, és ez bizony közös a magyar beatlegendákkal. A Honeybeast album legeslegutolsó hangja is egy skálán kívüli félhang, de pont oda illik, az embernek kedve volna utánaszaladni, hogy szevasz félhang, bazmeg, de jófej vagy, hogy nem tudsz beilleszkedni a társadalomba, játszótársam, mondd, akarsz-e lenni!
Időnként az ének megérdemelt volna kevesebb hangot, több effektet, ezzel kapcsolatos kritikámat is a V…-hoz hasonlítással élném ki, és ezzel minden negatívat el is mondtam. Konkrétan olyasmire gondolok, mint amit az említett Portishead az éneksávval a Strangers c. számban él ki. Nagyon piszkos alap, először nagyon piszkos ének, és csak utána szólal meg tisztán. Ezt a keverést egyébként előnnyé is formálhatjuk: élőben legalább pont úgy fog szólni, ahogy az album hallgatói megszokták.
Na van még, most kapaszkodjatok meg:
- Tracy Chapman
Nem a hangja, hanem a zenéje, és ahogy megágyaz a saját hangjának. A Honeybeast is felhasználja ezt, és hasonlóan nem tarolja le a finom kezdést, hanem hagyja, hogy előbb az ének üljön rá a zenére. De nem mennek el váratlan irányba, abból a számból is olyan alakul ki, ami illik az album által meghatározott stílusba.
- Presser Az egyik számban legalábbis áthallatszik a szomszéd stúdióból Pici billentyűhangja.
- Aztán jön Enya és elnyomja.
- Aztán jön a Honeybeast saját soundja és mindkettőt kizavarja.
- (”Aztán jött a csősz, és mindenkit kizavart az erdőből.” — Hofi)
- És jön még a lemez végén - nyilván a magyar szöveg fájdalommentes fülbe-juttatása miatt magyar példával - egy kis Quimby, Unique, méghozzá nagyon finom, nagyon arányos, egyben szívbemarkoló jelmezben, csak örülni lehet neki.
Az ének gyakori effekt nélküli, “lenge öltöztetése” alátámasztható azzal, hogy két minőségmérője nagyon jó. Az egyik a tisztaság, egyszerűen nem hamis, ami pedig még olyan zenekaroknál is előfordul, akiket nagyon szeretünk. A másik az angol kiejtés, még a nem énekelt, hanem a deszkás zenekarokat idéző tisztán rap betéteknél is exportálásra alkalmas. Ezen fúúú de el szoktak csúszni magyar zenekarok. Ők eltalálták. Emellett a mindenütt jelen lévő gitárriffek viszik el a trip-hop / downtempo alapok felől a metál irányába a zenét, és a női vokál húzza vissza a rockba. Nyilván ráhúzható erre az irányzatra egy kétszavas sub-sub-sub-zsáner, pontos megnevezéssel, mint a kedvencem, a “szörf rock”, a “belezős metál”, “bugyibanyúlós rock” vagy mint a filmeknél az “aktatáskás-baszós” (gyk. Pelikán-ügyirat), de nem tudom, mi ez a kifejezés.
Személyes kedvenceim - ha alkalmatok van belehallgatni az albumba, ezeket ajánlom: Isten háttal áll (pont ezt várnám ebben a stílusban), Nincs (a legtöbb érzelem az egész albumon), Elfogadom (azonnal a rádiókba!), Rajongás (első hallásra is figyelemre méltó gitárhangok), A harag napja (a kényebb hangok kedvelőinek). Azért ennyi személyes kedvenc túl sok egy albumról. Én azt figyeltem meg, hogy általában egy átlagos albumon van 3 szám, ami tetszik, kivéve Sting, Nirvana, Thievery Corporation, Peterson, talán összesen 20-30 előadó, ahol inkább 3 szám van, ami nem tetszik, és a többi igen. Szóval még külső szemlélőként is látom magamon, hogy ez az album nemcsak jó, hanem még nagyon tetszik is. Ezt a két dolgot erősen el szokásom választani, és a második a ritkább. Riszpekt.
Az album dalai:
- “Parazita” – 3:50
- “Miért nem hívsz?” – 5:08
- “A harag napja” – 4:21
- “Csak néhány perc” – 3:26
- “Csöpp kísértet” – 4:19
- “Érzéketlen” – 3:38
- “Elfogadom” – 4:47
- “Hétköznapok” – 4:48
- “Isten háttal áll” –5:16
- “Rajongás” – 5:50
- “Jó voltál” – 3:57
- “Nincs” – 4:23
A zenekar tagjai:
- Czutor Anett - ének
- Tatár Árpád - gitár
- Kovács Tamás - dob
- Kiszin Miklós - basszusgitár
- Benchic-Kovács Zoltán - gitár, billentyű
- Ritzel Anita - vokál
Miután kíváncsi vagyok a közönségre, az élő teljesítményre, a zenekarra, és a felsorolt kedvenc számokra, elmegyünk a srácokkal az MR2 Akusztik felvételre tapsolni, fütyülni, és persze csendben lenni. A szövegek alapján szerintem számíthat még nagyobb figyelemre a zenekar, de inkább kívánom nekik, hogy az figyeljen rájuk, akit ők szeretnének. Mert sok olyan irány felé alkalmasnak tartom az elindulásukat, amin én magam nem szívsen járnék, mert már túl populáris. Csupán azért, mert ha nekik nem derogál, teljesen mainstream előadókkal ott lehetnek akár az olyan bulikon is, ahol a szervezőkben csak 3-4 zenekar neve merül fel. Nagyobb fesztiválokon természetesen már találkozhattatok velük akár tavaly is, Sziget, WAN2, Hegyalja, SZIN. Az MR2 Akusztikban természetesen mindennek a finom hangszeres változatátt képzeljétek el. Számomra az élő felvételből az derült ki, hogy a zenekar nemcsak jó zenét csinál, de jó zenészekből is áll, amely egyáltalán nem törvényszerű egybeesés, a sikernek sem követelménye, sem akadálya. Ők már 10 éve zenélnek együtt, örülnék, ha többen hallanák.
Exploited - Troops of Tomorrow | Slipknot - Maszk nélkül
Mielőtt a lényegre térek fontos lenne leszögezni, hogy 2009-et írunk, nem 1996-ot, az Alice In Chains énekesét pedig William DuVall-nak hívják. Az utolsó megörökített megmozdulásuk, az Unlugged óta jópár év legurult, nem saját maguk kópiájuk akarnak lenni, hanem egy 2009-es AIC. Sem a lemezt, sem a koncertet nem illik összehasonlítani a régmúlttal. Amit elvárhatunk tőlük, az egy tökös és jó rock lemez, ami talán időtálló is lesz, meg egy felejthetetlen koncert. A lemezben nincs hiba. Aki a régi felállást szerette az vagy ezt is imádja, vagy nem hallgatta még meg elégszer. Azon szerencsések közé tartozom, akik már láthatták ezt a felállást valami külföldi fesztiválon. Ott nagyon megnyugodtam, jó gyerek ez a William, a koncert meg nagyon laktató.
A Quimby mielőtt januári-februári téli álmát aludná, igencsak meghúzza az év hátralevő részét. Idén esélytelen volt elmulasztani a bandát, hiszen nem volt olyan helyszín, fesztivál, ahol ne léptek volna fel… Jómagam kilencszer láttam őket és még mindig megvan az esély a tízedikre, hiszen a fővároson kívül lesz még idén koncert Marosvásárhelyen (november 27.), Szegeden (december 12.), Dunaújvárosban (december 26.), míg Budapesten december 19-én a Pecsában, december 31-én pedig a Dürer kertben lépnek fel. Ékszerelmére, akinek pedig ez sem elég, az csüccsenjen le a Gödörben egy párnára és január 1-én kezdje az évet Varázszenével és a Quimbyvel.
Mi maradt még kimondatlan Freddie Mercuryval kapcsolatban? Botrányos, excentrikus, őrült színpadi jelenség, levágott végű mikrofonnal, cicanadrágban, vagy balettcipőben, aki a színpad egyik végéből a másikba száguldozott, folyamatosan pózolva. Minden idők legnagyobb frontembere és zeneszerzője, a Queen együttes utánozhatatlan énekese immár 18 éve nincs közöttünk…
Szeretem az esőt. Feltéve, ha nem öltönyben kell átklambózni a városon, hiszen akkor - Forrest Gump szavaival élve - még alulról is esik az eső és még a szemüvegen ki nem látás lehetősége is fennáll. Tócsa.
