B-oldal

Összeesküvés elmélet! Már rágóta mondom, hogy párhuzamos zenei világok képződtek, személyes besorolásom alapján a következő zenei layerek léteznek (kisebb-nagyobb metszetekkel):

1. 70-es és korábbi évek zenéi, melyek kitörölhetetlenek, minden generációnak kötelező megismerni ezeket, nincs kifogás, nincs apelláta.
2. 80-as, 90-es évek zenéi, melyekből mindenki maga választjaa ki a gyöngyszemeket, a többit szépen felejtsük el, rostáljuk ki, vagy csak viccesen nosztalgiázzunk róla.
3. Jelenkor élőzenéje, mely ott van a klubok izgalmas éjszakai életében, a fesztiválokon, underground rendezvényeken, de legtöbbjükről sosem fogsz hallani.
4. Amit a rádiók játszanak és a kereskedelmi tv-k támogatnak.

A radiomonitor.hu felmérte, melyek voltak a 2009-es nyár legtöbbet játszott magyar és külföldi zenéi a magyar rádiókban. Az EVÖR szó sajnos is szitokszóként szerepelne, így bármennyire is hozzánk nőtt, most lehagyom. Siralmas.

TOP10 külföldi dal a magyar rádiókban - 2009. nyár:

1. Flo Rida feat. Kesha – Right round
2. Lady Gaga – Poker face
3. Inna – Hot
4. Ciara feat. Justin Timberlake – Love sex magic
5. Katy Perry – Hot ‘N Cold
6. Laurent Wolf – No stress
7. David Guetta feat. Kelly Rowland – When love takes over
8. Kelly Clarkson – My life would suck without you
9. Pink – Sober
10. Pink – Please, don’t leave me

TOP10 magyar dal a magyar rádiókban - 2009. nyár:

1. Magna Cum Laude – Pálinka dal
2. Zséda – És megindul a Föld
3. Unique – Fekete-fehér
4. Dred – Csak benned bíztam
5. United – Az igazi nyár
6. Crystal – Ne ébressz fel
7. Király Viktor – Forgószél
8. Groovehouse - Legyen ez egy örült vágy
9. Quimby – Ajjajjaj
10. Unisex – Szabadesés

Nem tudom hanyadszor olvasom át, ízlelgetem a listában szereplő előadókat. Mi a faszom ez? De komolyan. Személyes kedvencemet, a Quimby-t sem mentem fel, hiszen új dalukban minimálisan van jelen az a komplexitás, mely a Quimby-névjegy karakterisztikája, ellenben egy tingli-tangli dal elég, hogy kereskedelmileg is érdekes legyen a Quimby zenéje. Szomorú. Persze, mit tehetnek ők (vagy bárki!) ez ellen, hiszen tavaly a PeCsában Kiss Tibi azért kijelentette: “Na, jó, ennél nagyobb helyen nem is szeretnénk fellépni!”, tehát a kommercializálódástól való félelem létezik bennük. Hagyjuk is a Quimby-t. Főleg, mert John Frusciante is mondott olyat, hogy ő “30 embernek akar játszani”, mikor odakinn 60.000 RHCP rajongó várta, hogy a húrokba csapjon. Ilyen ez.

Nem nagyon akarok beletörődni, hogy a merész megoldásoknak, izgalmas újdonságoknak, váratlan, de obabaszós és kompromisszummentes zenéknek nincs esélye, pontosabban ennyi esélye van. Persze, nem az ízlést vitatom, vagy akarom elemezgetni, hiszen ízlésről nincs értelme vitatkozni. A fenti zenéket is lehet szeretni. Kérdés: általában, mi emberek, ezeket a zenéket szeretjük? Azért szeretjük, mert “ez van”? Egyáltalán tudjuk-e, hogy miből választhatunk?

Sajnos ezért “nincs” értelme a tehetségkutató versenyeknek sem. Mert odáig oké, hogy egy tehetség LGT-, Queen-, Cserháti-dalokat énekel, hiszen azok a dalok meg lettek írva, merész megoldásokkal tarkítva. A végeredmény pedig csalóka: “óóó, mennyi tehetségünk van”. Van, csak utána droiddá formálódnak, hiszen vagy nincs tehetségük saját dalok írására, vagy bekerülnek a sztárgyárba, felrakják őket a szalagra és jöhetnek a kópiák, a ladygagásodás, egymás másolása, majd a kifacsart “tehetségek” eldobása és a szalag újraindítása. (Amúgy amennyire látom, elég sok szalag van…). Persze a szalagra is érdemes felülni, hiszen így legalább egy nyárig fennmaradsz és a fenti listán szerepelhetsz, sőt kisebbfajta adómentes manna is vándorol a zsebedbe, míg az egynyári slágereddel haknizol szerte e vidéken. Mindenkinek lelke rajta.

A téma kimeríthetetlen… nem akarom odáig elvezetni, hogy Dream Theater, Led Zeppelin, Jimi Hendrix (mindenki helyettesítse be a saját kedvencét), vagy jazz menjen minden pillanatban és minden rádióban. Szerintem akkor sem lennék “klasszikus” rádióhallgató. A mi felelősségünk ott kezdődik, hogy nem elégszünk meg azzal, amit elénk tesznek. Nyitottak vagyunk és ez így lenne akkor is, ha a fent felsorolt előadókat nyomnák az arcunkba. Lemegyünk ismeretlen előadók koncertjére 500 Ft-os leiható jegyért. Majd megint lemegyünk, de akkor már ismerjük őket. Letöltjük ingyen kínált lemezüket, mert csak így tudják promotálni magukat. Odamegyünk a legkisebb színpad elé délután egy fesztiválon és belehallgatunk az ismeretlenbe. Ha tetszik, magunkkal visszük, aztán a budapesti éjszakában már ismerős hangokra figyelünk fel, kacsintunk össze és örülünk, hogy picit sikerült előretörniük. (Pont ezért érdekel, hogyan látják a zenekarok e közeget belülről, melyre talán fény derül az Underground Superstarz filmben.)

Félre ne értsd, ez nem égő csipkebokorság, ettől nem vagyunk többek és nem vagyunk jobb ízlésűek! Csak falánkabbak. Ha valami tetszik, abból több kell. Ha valami nem tetszik, akkor nem kell. Ha emellett nem állnánk ki, maradna az, amit elénk tesznek. Minden nap a párizsis zsömle, miközben ehetnél bármi mást. És ha gondolod, negyedik nap ehetsz újra zsömlét párizsival, hiszen azt is szereted…

A magyar amatőrzene és az aggresszív kismalac | Szakmává alázzuk-e a DJ-zést?