B-oldal

Millió kartács és golyóbis! Micsoda koncert volt!

Vasárnap este a Diesel klubban hatalmasat robbantott a Mr.Big. Meg kell mondjam, féltem egy kicsit, hogy kevesen lesznek kíváncsiak a Magyarországon valahogy még rockzenei körökben is kevésbé ismert zenekarra. Billy Sheehan ide, Paul Gilbert oda, az átlag magyar zenebarát legfeljebb a To be with you-t meg a Wild word-öt ismeri a mjúzik tévéből, esetleg a falusi diszkóból ugyanezt tüc-tüc alapokkal megdobva.
Hát, kérem, ezért bizony nagy kár, mint ahogy azt is sajnálhatta minden későn kapcsoló sügér, hogy az időközben meglepetésemre full teltházassá váló koncertre a buli előtt már esélytelen volt jegyet szerezni. Azt hiszem, teljesen egyetértene velem a vasárnapi koncert összes látogatója – Alapi Istvánnal vagy épp a mirigyes Sípos Petivel - abban, hogy ritka szép este volt!

A program nagyjából azt hozta, amit az előzetesen levadászott setlist alapján várni lehetett, vagyis a Daddy, Brother, Lover, Little Boy indította a pazar estét, s a végjátékban megkaptuk a Colorado Bulldog-ot, a Burn helyett ezúttal a Purple-től a Smoke ont he Water-t (a zenészek össze-vissza cserélgették közben a hangszereiket, egy fő szabály volt csak: senki nem játszhat a fő hangszerén), leges legutolsóként pedig Sheehan-től a David Lee Roth-os, Steve Vai-os időszakából a Shy Boy-t, amitől mindig heves ingerenciám támad egy vad léggitározásra.
Természetesen óriás szóló orgiák is akadtak, de nem zavaró mértékben, meg hát, aki tiszteletét tette ezen az estén, az pontosan tudta, hogy miért megy oda, úgyhogy ne reklamáljon senki! Én is maximum csak az agyatlan technikus édesanyját tudom csókoltatni, aki biztos volt benne, hogy a csöppnyi színpadon jó ötlet elölről totál fény nélkül hagyni az éppen frenetikusan szólózó Billy bácsit, és megkísérelni hátulról(!) megvilágítani őt, de nagyon. Az eredmény: kezek a szem elé, és fütty…változás meg semmi. Bazmeg, a hülyéje tényleg azt hitte, hogy Billy Sheehan-t fütyülik?!

Ezt a butaságot viszont messze kárpótolta az, amit Billy Sheehan basszer, Paul Gilbert gitáros, Pat Torpey dobos és Eric Martin két órában elővezetett. Így az amúgy is szűkös és levegőtlen helységben forrt a levegő és izzott a hangulat. Sorjáztak a jobbnál jobb dalok, a közönség pedig rettenetesen hálás volt. Azt hiszem, ilyen fogadtatásra a banda sem számított, magával ragadta őket a közönség lelkesedése, és a minden dal után következő hatalmas ováció. Hogy a hangszeresek nem gyenge kezdők, azt mindenki tudta, de bevallom, engem váratlanul ért, hogy mind a négyen remek énekesek. Ezt a képességüket nem is hagyták parlagon: olyan többszólamú dallamokat hoztak olykor egyszerre négyen, hogy az még egy meleg fiúbandának is dicsőségére vált volna. Közben persze tolták alá a dögöt, szóval ez így nagyon rendben volt.

Mit mondhatnék még? Uram, ez felejthetetlen élmény volt!

Ja, és utólag meg kell kövessem Eric Martin énekest. Igaz, látni róla pár szar fotót a neten, amelyeken a frissen varrt(?) arca felettébb nőies, de élőben rendben volt a csávó. Fazonilag 49 évesen is mint egy pubertáskori kamasz, ez tény, viszont magabiztos volt, szórakoztató, és a hangja amellett, hogy roppant erőteljesen, karcosan, de tisztán szólt, elhitette velem, hogy ő se „más”, mint mi. 

Nem, ez nem a Diesel….The whole world is gonna know:

Nagy Úr házhoz jön | Új Megadeth album

Vannak előadók, ahol a tollboa, vagy a cicanadrág mindig is felejtős volt, helyette sokkal puritánabb öltözékben lépnek színpadra, akár egy turnén belül egyik napról a másikra is. Abban biztos vagyok, hogy az egyik legegyszerűebben felöltöző zenész az David Gilmour, de ő legalább néha 1-1 inget is felvesz a póló mellé. Talán a végső befutónál pont emiatt csúszott a második helyre, hiszen itt egy igazi különc, akit talán még zenésztársai sem láttak más hacukában, mint a fekete póló, fekete nadrág. Tuti a rántott hús a kedvenc étele, sült krumplival.

Név: John Myung

Zenekar: Dream Theater

Ismertetőjele: Mindig fekete póló. Mindig.

Mit kell róla tudni? A Dream Theater alapító tagja, a banda néma géniusza. Vérprofiként hozza magát minden koncerten, harsánykodás, pózolás és sztárallűrök nélkül. Valószínűleg neki ez a sztárallűrje. Kétségkívül zseni a srác, ennek ellenére fiatalkorában neki is az volt az egyetlen csajozási esélye, ha híres zenész lesz. Ha végignézünk rajta, nem nehéz rájönni, ő a sztájlisztok rémálma, a budmilkorszak szülötte.

Az igazságot még alátámasztom egy videóval, ahol Mike Portnoy mutatja be a zenekar tagjainak öltözőjét és ruhakészletét. John ruhatárában sehol egy hawaii ing, vagy egy flitteres mellény…

Zenészek öltözködése - A rövidgatyás basszeros | Egy hajbanda lemezborítója

Bréking: Vagy unatkoztak, vagy nem tudom, mi történt, de az őszi turné előtt kijött az új Quimby klip. A videó a nyár előtt megjelent Ajjajjaj maxin lévő Nice day című dalból készült, melyben Dodi bácsi trombita helyett frontemberkedik, Lívius és Szilárd háttértáncos, Kiss Tibi riffelget. Kb. ennyi is ez az eszelős klip. Maximum az emelhető ki, hogy sokkal élőbb a hangzása a dalnak, mint lemezen, mely leginkább a basszusfutamon érezteti hatását.

Egy ilyen kreatív bandától ez kicsit megint időhúzás, hiszen várnánk az új sorlemezt…

Quimby álom ébren tartása | Hét dala: Quimby - Ventilátor blues

Bréking: 4 városban és 8 helyszínen, október 2. és 4 között ismét lesz Hangfoglalás! A programokat napra, előadóra, helyszínre leszűrheted a rendezvény hivatalos honlapján, de kiemelném, hogy - sok más egyéb előadó mellett - lesz Planet55, Turbo, Óriás, valamint a Művészetek Palotájában fellép Emiliana Torrini izlandi énekesnő is. A hölgy többek között arról híres, hogy ő énekli A Gyűrűk Ura - A két torony c. filmben szereplő Gollam dalát. (Hangfoglalás vendég országa idén Izland, ezért Torrinin kívül három csapat jön el hozzánk Európa második legnagyobb szigetéről.)

A Hangfoglalás rendezvény másik fele a SYMA Sport- és Rendezvénycsarnokban zajlik, itt hangszer-, hang-, fény-, színpad- és stúdiótechnikai kiállítás kápráztatja el a látogatókat. Olyan ez, mintha egy nagy Mango és Promod bolt nyílna 8000 négyzetméteren a lányoknak, hiszen a legtöbb kiállított hangszer ki is próbálható, meg is tapogatható!

Halkan jegyzem meg, hogy nekünk ez az esemény különösen fontos, hiszen pont 1 éve indítottuk a B-oldalt, mely név a 2008-as Hangfoglaláson fellépő B-Seiten osztrák banda neve után jutott eszünkbe. Tortát nem viszünk, de egy könnyet azért elmorzsolunk!

Nyilván, ha már felhoztam ezt a Gollam dala témát, akkor hallgassuk is meg:

Overdrive kolléga ma reggel újra felvetette a magyar rádiózás kérdését, ahogy hallgatóként látjuk, és ahogy igényünk volna rá. Ezt folytatnám saját gondolataimmal.

Nekem a kocsiban így néz ki valahogy a dolog:

1. Jazzy
2. Tilos
3. MR2
4. AbszolútFM
5. Danubius
6. Sláger
7. Klub Rádió
8. Info Rádió
9. BBC
10. Rádió C
11. MR1
12. RadioCafé

Ezek közül a Sláger a mainstream, jó néha odakapcsolni, a Danubius dettó, azt annyira nem érzem, csak Balázs és Vadon Jani hülyeségeibe szoktam 5 percre belehallgatni, mert ők hordozzák a B-oldalnak is fontos “Sose nőjünk fel” életérzést. A Danubius és Juventus számomra elfogadhatatlan elvet követ, megvárja, míg mindenhol szólt már valami, és utána kényelmesbe’ játszogatja. Semmit nem tesznek a zenéért. Nyilván kapják az ilyen Sony meg Universal meg nem tudom, milyen válogatás CD-ket a kiadóktól, aztán arról néha pakolgatnak.

10 éve sokat hallgattam a Roxyt és a Rádió1-et, már nem az én zeném, de ők éppen azért, mert 14-23 között sokan hallgatják őket, akik még nem személyiségük, hanem a koruk miatt nyitottak az új zenékre, és nekik most kerülnek elő “életük kedvenc zenéi”, ott még jönnek az újdonságok. És a hétvégén örömmel tapasztaltam, hogy még sugároz a RiseFM (bár a felületes hírolvasásom szerint kurvára nem az övéké a jog, de szerintem ők érdemelnék meg, hogy műsort csináljanak), az a tuc-tuc zenéket tekintve egy igényes nagyobb hallgatottságú csatorna.

A gond az, hogy a Sláger-Danubius-Juventus hármas viszi el a 90%-ot, és ezeken nem történik semmi új. A Slágert magamban azért rehabilitálom, mert nekik legalább a nevükben benne van, hogy ez a cél.

A Tilos ezek közül a legnyitottabb, ott a Dimmu Borgir esttől kezdve az állandó reggae és ska műsoron át underground hip-hop, jazz, tech house, minden van, meg persze cowboynak öltözött leszbikusok pudingot esznek a beszélgetős műsorban, tehát kiszolgálja a rétegigényeket, úgy jó, ahogy van. A Jazzy pedig régi űrt töltött be, és mivel idén harmadszor lesz Jazzy Dalverseny díjátadó (október 8.), tény, hogy tesz a magyar zenékért (itt jegyzem meg, hogy a Danubius is igyekszik X százalék magyar zenét játszani - az irgalmatlan nacionalista franciáknál ugyanerre, mármint nem magyar zenére, hehe, komoly országos kvóta van, ha kötelező, ha nem, tartják).

Amerikában kurva jó volt rádiót hallgatni, amikor 1994-95-ben ott laktam. A vicces az, hogy még a kedvenc frekvenciára is emlékszem (MAGIC102.9FM:)), az egy oldies rádió volt, tehát gyakorlatilag a Sláger. De 2001 körül találtam irgalmatlan kemény hip-hop rádiót is, ahol Jay-Z - Can I get a… meg ilyenek mentek, és erős jellel, nem úgy, mint az AbszolútFM, ahová bármikor kapcsolsz, nagyon jó fekete zenéket hallani.

Sokat fejlődött a magyar rádiókínálat, rohadt sok a csatorna, jól tematizált, és megtalálom a kocsiban, amit hallgatni akarok, DE:
- ez a választék csak Budapesten érhető el
- a három legnagyobb adón semmilyen tapogatózást nem érzek ebbe az irányban
- és ez baj

Lassan ott tartunk, hogy mobilnet mindenkinek, és podcastot vagy mp3 streamet hallgatsz a kocsiban, de ez csak azoknak szól, akik most is maguknak találják meg, mit akarnak szeretni, a pull típusú emberek. Akik push típusúak, tehát azt eszik, amit eléjük kerül, megérdemelnének nagyobb választékot.

Pozitívum a nagy kereskedelmi rádiókban:
- A reggeli műsorok, még az is, amelyiket utálod, még mindig jobban beindítják és pozitivitással töltik meg a hallgatók napjait, mint a reggeli TV-s műsorok
- Mónika-show meg Joshi Barat legalább még nincsen

Összeesküvés elmélet! Már rágóta mondom, hogy párhuzamos zenei világok képződtek, személyes besorolásom alapján a következő zenei layerek léteznek (kisebb-nagyobb metszetekkel):

1. 70-es és korábbi évek zenéi, melyek kitörölhetetlenek, minden generációnak kötelező megismerni ezeket, nincs kifogás, nincs apelláta.
2. 80-as, 90-es évek zenéi, melyekből mindenki maga választjaa ki a gyöngyszemeket, a többit szépen felejtsük el, rostáljuk ki, vagy csak viccesen nosztalgiázzunk róla.
3. Jelenkor élőzenéje, mely ott van a klubok izgalmas éjszakai életében, a fesztiválokon, underground rendezvényeken, de legtöbbjükről sosem fogsz hallani.
4. Amit a rádiók játszanak és a kereskedelmi tv-k támogatnak.

A radiomonitor.hu felmérte, melyek voltak a 2009-es nyár legtöbbet játszott magyar és külföldi zenéi a magyar rádiókban. Az EVÖR szó sajnos is szitokszóként szerepelne, így bármennyire is hozzánk nőtt, most lehagyom. Siralmas.

TOP10 külföldi dal a magyar rádiókban - 2009. nyár:

1. Flo Rida feat. Kesha – Right round
2. Lady Gaga – Poker face
3. Inna – Hot
4. Ciara feat. Justin Timberlake – Love sex magic
5. Katy Perry – Hot ‘N Cold
6. Laurent Wolf – No stress
7. David Guetta feat. Kelly Rowland – When love takes over
8. Kelly Clarkson – My life would suck without you
9. Pink – Sober
10. Pink – Please, don’t leave me

TOP10 magyar dal a magyar rádiókban - 2009. nyár:

1. Magna Cum Laude – Pálinka dal
2. Zséda – És megindul a Föld
3. Unique – Fekete-fehér
4. Dred – Csak benned bíztam
5. United – Az igazi nyár
6. Crystal – Ne ébressz fel
7. Király Viktor – Forgószél
8. Groovehouse - Legyen ez egy örült vágy
9. Quimby – Ajjajjaj
10. Unisex – Szabadesés

Nem tudom hanyadszor olvasom át, ízlelgetem a listában szereplő előadókat. Mi a faszom ez? De komolyan. Személyes kedvencemet, a Quimby-t sem mentem fel, hiszen új dalukban minimálisan van jelen az a komplexitás, mely a Quimby-névjegy karakterisztikája, ellenben egy tingli-tangli dal elég, hogy kereskedelmileg is érdekes legyen a Quimby zenéje. Szomorú. Persze, mit tehetnek ők (vagy bárki!) ez ellen, hiszen tavaly a PeCsában Kiss Tibi azért kijelentette: “Na, jó, ennél nagyobb helyen nem is szeretnénk fellépni!”, tehát a kommercializálódástól való félelem létezik bennük. Hagyjuk is a Quimby-t. Főleg, mert John Frusciante is mondott olyat, hogy ő “30 embernek akar játszani”, mikor odakinn 60.000 RHCP rajongó várta, hogy a húrokba csapjon. Ilyen ez.

Nem nagyon akarok beletörődni, hogy a merész megoldásoknak, izgalmas újdonságoknak, váratlan, de obabaszós és kompromisszummentes zenéknek nincs esélye, pontosabban ennyi esélye van. Persze, nem az ízlést vitatom, vagy akarom elemezgetni, hiszen ízlésről nincs értelme vitatkozni. A fenti zenéket is lehet szeretni. Kérdés: általában, mi emberek, ezeket a zenéket szeretjük? Azért szeretjük, mert “ez van”? Egyáltalán tudjuk-e, hogy miből választhatunk?

Sajnos ezért “nincs” értelme a tehetségkutató versenyeknek sem. Mert odáig oké, hogy egy tehetség LGT-, Queen-, Cserháti-dalokat énekel, hiszen azok a dalok meg lettek írva, merész megoldásokkal tarkítva. A végeredmény pedig csalóka: “óóó, mennyi tehetségünk van”. Van, csak utána droiddá formálódnak, hiszen vagy nincs tehetségük saját dalok írására, vagy bekerülnek a sztárgyárba, felrakják őket a szalagra és jöhetnek a kópiák, a ladygagásodás, egymás másolása, majd a kifacsart “tehetségek” eldobása és a szalag újraindítása. (Amúgy amennyire látom, elég sok szalag van…). Persze a szalagra is érdemes felülni, hiszen így legalább egy nyárig fennmaradsz és a fenti listán szerepelhetsz, sőt kisebbfajta adómentes manna is vándorol a zsebedbe, míg az egynyári slágereddel haknizol szerte e vidéken. Mindenkinek lelke rajta.

A téma kimeríthetetlen… nem akarom odáig elvezetni, hogy Dream Theater, Led Zeppelin, Jimi Hendrix (mindenki helyettesítse be a saját kedvencét), vagy jazz menjen minden pillanatban és minden rádióban. Szerintem akkor sem lennék “klasszikus” rádióhallgató. A mi felelősségünk ott kezdődik, hogy nem elégszünk meg azzal, amit elénk tesznek. Nyitottak vagyunk és ez így lenne akkor is, ha a fent felsorolt előadókat nyomnák az arcunkba. Lemegyünk ismeretlen előadók koncertjére 500 Ft-os leiható jegyért. Majd megint lemegyünk, de akkor már ismerjük őket. Letöltjük ingyen kínált lemezüket, mert csak így tudják promotálni magukat. Odamegyünk a legkisebb színpad elé délután egy fesztiválon és belehallgatunk az ismeretlenbe. Ha tetszik, magunkkal visszük, aztán a budapesti éjszakában már ismerős hangokra figyelünk fel, kacsintunk össze és örülünk, hogy picit sikerült előretörniük. (Pont ezért érdekel, hogyan látják a zenekarok e közeget belülről, melyre talán fény derül az Underground Superstarz filmben.)

Félre ne értsd, ez nem égő csipkebokorság, ettől nem vagyunk többek és nem vagyunk jobb ízlésűek! Csak falánkabbak. Ha valami tetszik, abból több kell. Ha valami nem tetszik, akkor nem kell. Ha emellett nem állnánk ki, maradna az, amit elénk tesznek. Minden nap a párizsis zsömle, miközben ehetnél bármi mást. És ha gondolod, negyedik nap ehetsz újra zsömlét párizsival, hiszen azt is szereted…

A magyar amatőrzene és az aggresszív kismalac | Szakmává alázzuk-e a DJ-zést?

A totalscifionline.com magazin megszavaztatta, hogy melyek a legjobb sci-fi filmzenék, majd a sok szavazatból egy tizes listát állított össze, melynek eredményét az alábbiakban mindenféle köntörfalazás és tartuff-i álarc nélkül olvashattok. Nyilván ezen a listán is jól össze tudunk majd veszni, de ne felejtsétek, itt nem a filmek, hanem a zenéik versenyeztek. (Ez volt például a bájos Flash Gordon egyetlen esélye.) Ennek ellenére mindenki válasszon magának karaktert a végső viadalhoz. Én a szintetikus Bishop leszek az Aliensből.

Azon túl, hogy az alábbi zeneszerzők zsenijét jól ismerjük, érdemes figyelni a filmek készítésének évszámait is…

TOP10 sci-fi filmzene EVÖR:

1. Star Wars (1977) (John Williams)
2. Star Trek II: Khan haragja (1982) (James Horner)
3. Szárnyas fejvadász (1982) (Vangelis)
4. Star Trek (1979) (Jerry Goldsmith)
5. Flash Gordon (1980) (Queen)
6. 2001: Űrodüsszeia (1968) (Richard and Johann Strauss, György Ligeti)
7. A nap, mikor megállt a Föld (1951) (Bernard Herrmann)
8. Harmadik típusú találkozások (1977) (John Williams)
9. A bolygó neve: Halál (1986) (James Horner)
10. Transformers (2007) (Vince DiCola / Stan Bush)

Miután jól becsináltam - hiszen hasonlóan a horrorfilm zenékhez ezek sem könnyen fogyasztható termékek - Vangelis papának dobok egy riszpektet, talán ő mostanában nincs annyira reflektorfényben.

25 horror klisé | TOP5 Star Wars zene részlet EVÖR

Hihetetlen, de elég egy internetes oldal frissítése és máris eltűnik a blődli hír, majd egy szomorú haláleset veszi át a helyét. Fájdalmasan villámlott belém fél négy magasságában, miszerint elhunyt Bujtor István.

Mindenki Ötvös Csöpije, Bud Spencer magyar hangja, Veszprémi Petőfi Színházat igazgatója 67 éves volt. Szenvedélye, a vitorlázás élete végéig elkísérte, ma este valahol már az egekben hajókázik.

Kísérjük ma este 22.20-kor utolsó útjára és tekintsük meg a legendás Pogány Madonnát, melyet a m1 tűz képernyőre. Nyugodjon békében!

Meghalt Patrick Swayze | Jimi Hendrix él

Kéne többet moziba járni, ez jár a fejemben. Érdekes, a zenével kapcsolatos filmek rajongói sosem voltak elkényeztetve, és most nem arra gondolok, hogy szegény Jackó még ki sem hűlt és már ki van adva 1 DVD és még jön a mozifilm…

Ellenben nagyon megörültem, mikor hallottam, hogy október elsején mutatják be a hazai mozik az Underground Superstarz című koncert-dokumentumfilmet, amely tíz magyar alternatív zenekart mutat be. A tíz zenekar közt ott van az Anselmo Crew, a Cabaret Medrano, az Eat me!, az Ez a divat, az Egy Kiss Erzsi Zene, a Fókatelep, a Kistehén Tánczenekar, az Óperentzia, a Pop Ivan, valamint a Rutkai Bori és a Specko Jedno. A film koncertfelvételeket, interjúkat tartalmaz, melyeknek köszönhetően közelebb kerülhetünk az eddig “csak” budapesti éjszakában ismert zenekarok életéhez és gondolkodásához. A produkció szervezői a filmben szereplő zenekarokkal 8 várost érintő őszi koncertturnét is terveznek.

Az előzetest az alábbi videón meg is tekinthetitek:

Tudod, miért lehetünk őszintén hálásak a manga pornón kívül a japcsiknak? Hát a Mr. Big reunionért! Bizony mondom, ha a kis sárgák nem esküdtek volna fel arra, hogy életben tartanak, vagy épp feltámasztanak minden jobb-rosszabb dallamos amerikai rock zenekart, most nem lenne miről írnom. Így viszont elégedett mosollyal az arcomon jelentem, hogy a Billy Sheehan basszus- és Paul Gilbert gitár fenomén által vezetett brigád Pat Torpey dobossal és Eric Martin énekessel a japán koncertek sikerein felbuzdulva tovább folytatja turnéját, amelynek keretein belül szeptember 27-én este a Diesel-ben koncertezik!

A banda hálás is a japánok szeretetéért, ezt egy Budokan-beli koncert dvd-vel egyértelműsítik, de Gilbert még rátett egy lapáttal: szóló koncertjein japán felesége kíséri billentyűs hangszereken. Lelke rajta…

Ha ismered őket, remélem, ott leszel a koncerten, ha meg nem, akkor bebizonyítom, hogy mégiscsak ismered őket, tehát ott leszel a koncerten: ők írták a To be with you című slágert, ami egy időben mindenhol tarolt, és ők tették igazán ismertté Cat Stevens Wild word című dalát. E két „ballada” mellett van még nekik jó pár pofás lírai daluk, tehát némi nyáladzásra feltétlenül készülhetünk a koncert programba beépített akusztikus blokk alatt. De bánja a kánya, legalább könnyebben tudod magaddal rángatni a csajodat/nagyobb eséllyel csajozhatsz be a bulin.

Persze ha igazán ismered és szereted őket, akkor lehet, hogy hozzám hasonlóan sokkal inkább várod azokat a vérbő, virtuóz szólamokkal kísért rock alapvetéseket, mint például a várhatóan koncertnyitó Daddy, Brother, Lover, Little Boy vagy a ráadás blokkban esélyes Colorado Bulldog.

Amire bizton számíthatsz még:

• az elmaradhatatlan fülesre Gilberten
• Billy hihetetlen bugyi zöld Yamaha gitárjára
• kurva nehéz lesz eldönteni, hogy Eric Martin énekest nőből operálták át férfivá vagy Erica-ból lett férfi 

Egy biztos: akit komolyan érdekel a gitár vagy a basszusgitár, az nem maradhat otthon! Nálunk pár szinttel szerényebbek lesznek a körülmények sajnos, de azért az élmény remélhetőleg ehhez lesz fogható: Addicted to that Rush!

A véresszájú csókkirály | Lovasi Bandi a hegyről