B-oldal

Bizony, és ezt nem akárki mondta, hanem a Queen legendás dobosa: Roger Taylor. Miről is van szó?

A progresszív metál elsőszámú zenekara, a Dream Theater feldolgozta a Queen 1974-ben - bizonyos Sheer Heart Attack című albumán - megjelent dalfolyamát, a 3 dalból álló Tenement Funster / Flick of the Wrist / Lily of the Valley című csokrot.

A dalok iTunes-ről beszerezhetőek, valamint a zenekar június 22-én megjelent Black Clouds & Silver Linings című albumának 3 CD-s változatán is szerepelnek.

Talán nem véletlen, hogy igazán sikeres Queen feldolgozást még nem sikerült senkinek sem összekalapálni, és azt gondolom, hogy a Queen hangzást még a Dream Theater sem tudja (teljesen) visszaadni. Ugyanakkor igen sajátos hangulatot és még több gonoszságot sikerült a dalokba csempésznim ráadásul ennyi lábdobot Queen dal még nem látott! Erre a vacsorára azért 4, azaz négy pontot adnék. Aztán lehet, hogy a "Tavaszi szél" helyett ez a medley fog elhangozni július 1-én az Arénában. Nyilván nem, ugyanakkor érdemes meghallgatni…
 

… és az eredeti Queen előadás:

TOP1 komolyzenei feldolgozás EVÖR | 32 dal 8 percben

Öööö… Kaptam! Óriási! Nagyon nincs is mit mondani, a klip önmagáért beszél.*

* Azárt arról természetesen érdemes beszélni, hogy az elkövető bizonyos "The Brighton Port Authority", alias Norman Cook, alias Mr. Beats International, alias Mr. Freak Power, alias Fatboy Slim. Lehet tesztkérdés.

Az 1 másodperces dal | Klipp koppintás

Bréking: nem él már a legnagyobb sztár EVÖR. Nem, nem Tina Turner. Nem, nem Elvis Presley. Nem, nem Paul McCartney. Michael Jackson, minden idők 3. legtöbb lemezét eladó művésze, akinek a neve említése nélkül élet le nem élhető, a tehetség szobra, az ellentmondások BAH csomópontja, a mindenki által értett, és közben meg nem értett, a popzene többszöri újradefiniálója, mindenki letagadott gyermekének, Billie Jeannek atyja, a táncért való rajongás bogarát sokunk fülébe egy életre elültető, és mindenkit a székből felállító ember: nincs többé.

Az A38-on életem egyik legjobb buliján ugrándoztam, és MC Kemon mondott valamit két mondatban Michaelről. Nem volt egy ember, aki elhitte volna neki a hírt. Meg sem hallottuk.

Látom magamat, ahogy gyerekként a We Are The Worldöt vezénylem a "hifi" előtt, piros bőrdzsekit próbálok autentikussá tenni, bicskázást gyakorolok a Beat It mintájára, elparodizáljuk, ahogy bedobjuk a 25 centest a zenegépbe 10 méterről. Ahogy C64-en csodálom, hogy újraalkotta valaki egyik legnagyobb slágerét, ahogy megijedünk a Thriller újszerű trükkjeitől, és ahogy értetlenül nézem azt is, ahogy koncertjeiről hordágyon cipelik ki a bátaszéki intelligenciát, és azt is, hogy ilyen jelenség egyáltalán létezik.

Ő már megadta nekünk, amit el tudunk képzelni. Amit el sem tudunk képzelni, azt magával vitte. Nélküle nem tudtuk dolgokról, hogy léteznek. Természetesnek vesszük ezt a nagyságot, mert volt, aki megmutassa, aki kitágítsa a határokat, amikről azt hittük, véglegesek. Tudom, ahogy OJ ártatlan, úgy ártatlan ő is… mindannyian másképpen vagyunk betegek. Ha úgy van, ahogy van, az megbocsáthatatlan. De vitatlhatatlan, hogy azzal a teherrel, ami egyúttal isteni áldás, és cipelte vállán 50 éven keresztül, élet helyett az jutott neki, hogy minket szórakoztasson. 6 éves kora óta teszi ezt, és ha azt kell átgondolni, mi a szórakoztatás, nem tudom körülírni a neve nélkül.

Sokkal többet tett, mint amennyit elvett, és sokkal több fog hiányozni, mint amennyi volt. Ahányszot elmondom a nevét, nő a szememben. Ahogy Elvis, a történelem írt köré keretet, a tömegkommunikáció adott egyedi lehetőséget, hogy többször olyat mutasson, amit soha előtte nem láttunk. Ez nemcsak a tehetsége, de a kor jellege miatt is megismételhetetlen. Nem is fogadnám el mástól.

Szívem szerint a Jackson 5 People make the world go round felvételét csatolnám, csak hogy lássa, aki még nem látta, gyerekként tartott ott, ahová soha el nem jutunk. Tudom, hogy sírva fogok ébredni, pedig mit számít ez nekem? Rajongó vagyok én egyáltalán? Nem. De a zene egy része halt vele, és mindenki tudja, ha magába néz, mennyire állt hozzá közel, mennyit tett hozzá a csodálatos életéhez, kikre mosolygott rá a zenéjét hallva, és miért nem felejti el, amíg él - amíg tovább él, mint ő. Ilyen nincs. És mégis van.

Csókollak, Michael, köszönöm a ronggyá hallgatott kazettákat, és mindent, ami kitörölhetetlen. 

Nemcsak fesztiválozni, hanem fogászhoz is járnak hazánk csodájára külföldi vendégek. Utóbbi immár másodszor emelkedik olyan színvonalra, hogy ne csak híres páciens, de híres fogorvos is tiszteletét tegye nálunk. A 2 évvel ezelőtti fellépéséhez hasonló koncertet (jó, hogy nem mindjárt hangversenyt, vagy kamaraestet) ad ma a Café del Rióban Dr. Alban, a kilencvenes évek kétkazettás magnóinak állandó tartozéka. Aki Butabi bratyónak, igazi diszkópatkánynak érzi magát, és megdobogtatja szívét az It’s my life, annak ott a helye.

Ehhez kapcsolódóan a résztvevőknek ajánlanánk a No coke című szám első néhány másodpercét ma esti rigmusnak, tessék gyakorolni, később is jól jöhet:

All massive hold tight
Cause when I come I come rough
Inna reggae reggamuffin business
KOM!!

A Massive hold tight egyébiránt a jamaikai származású amerikai zenész, Pete Rock alkotásából származhat, aki a 90-es években sokat tett hozzá a Stetsasonic, A Tribe Called Quest, The Roots és Gang Starr hangzásához, és általában a jazz-rap megalkotásához.

Mizu, vidéki vagy? | A 2 Unlimited nyomában

Bréking: persze mit bréking, két hónapja tudjuk, de akiben nem tudasult volna, az idei MTV Icon első koncertje most hétvégén, szombaton lesz Siófokon. Az ismert, koncertező magyar zenekarok először a Hungária dalait dolgozzák fel, aztán idén még kétszer lesz hasonló durranás: előbb július 11-én Demjén, majd július 25-én az EDDA zenéit vonják be saját világukba a meghívott előadók. Amik mik, és akik kik? Aki tud line-upokkal szolgálni, hogy mely számokkal kik készülnek, magunk közt szólva pletykálhatna.

Emlékeztek még arra, hogy május az otthonzenélés hónapja volt? Nyilván sokatok csak üres tekintettel bólogat, ezért összefoglalom, mi volt a Cluster One zenei magazin akciója, melyre anno mi is térdmagasságban csúsztunk be. Rá.

Vártuk, hogy az otthonülős és nem otthonülős, amatőr zenekarok elkészítik saját világhírű számukat, avagy más világhírű számának saját változatát. Ha nem is napi szinten, de érkeztek megfejtések, melyeket a Cluster One oldalán szép csokorba gyűjtve elértek. A folyamatábra következő eleme a SZAVAZÁS, melyre ezúton igen vehemensen buzdítani szeretnélek Titeket. Lesni nem ér.

Suváááááá.

Május az otthonzenélés hónapja | Írj szöveget Péterfy Borinak

Bréking: A Pesti Est magazin exklúzív füzetéhez csomagolva, június 26-án ingyenesen lesz elérhető a Tankcsapda új dala. A maxi mellett a kis füzet interjút, valamint a Sziget-buli előkészületeinek részleteit is fogja tartalmazni.

Nem akartam írni a koncertről, de tegnap este azért cikáznak a gondolataim… Semmiképp sem kritikát akarok megfogalmazni (bár ne felejtsük el, hogy a kritika lehet pozitív is, és ezt sokan el szokták felejteni…), csak leírni, hogy nekem milyen volt a tegnapi DM koncert. Egy emlék, szóval ez tényleg csak egy blogbejegyzés lesz, nem atomfizika.

Árnyék:

• Megmondom őszintén, az egész koncertet úgy tudom összefoglalni: profi munka volt, de nem rock ‘n’ roll. Nem éreztem a koncert alatt, hogy a zenekar és a közönség együtt fogja összeszarni magát, hogy "micsoda este volt".
• Sajnos "frontemberkedésből" keveset kaptunk ezen az estén… persze konszolidálni kell a dolgokat, hiszen a világ egyik legjobb frontemberén pár hete még kórházi köpeny volt…
• A koncert eleje szerintem nagyon álmoskás volt. Tudtunk beszélgetni, az emberek sörért álltak sorba, nem lehetett a levegőben érezni, hogy "úúúú, lemaradok valamiről". Aztán szépen lassan jött a fény…

Fény:

• A színpadkép, a háttérvideók nagyon profik voltak.
• A közönség: hihetetlen, ahogy mi magyarok tudunk lelkesedni… a koncert közepétől úgy éreztem, hogy a közönség hipnotizálta magát, valamint zenészeket, és nem fordítva. Óriási volt, mikor az egész stadion integetve lengette a karját.
• Nekem a legszebb pillanatok az In your room, a Walking in my shoes, a Policy of truth, az I feel you és a Personal Jesus alatt voltak. És azért volt ott még őrület!
  

Ilyen volt nekem. Nekem, aki jól éreztem magam.

Most pedig szóljon az a dal, melyet tegnap a munkahelyen legalább hatszor meghallgattam és ma is jó úton tartok e felé…

Depeche Mode - Walking in my shoes

Queen Budapesten | 5 ok, amiért nagyon szeretjük az AC/DC-t

Örömmel jelentem, hogy újabb komoly kedvencem örvendeztet meg egy pesti koncerttel! Suzanne Vega július 25-én a Gödörben lép fel.

Suzanne Vega-t furcsa lenne Péter Bócsi ikonjai közé sorolni, mert bár nagyon szeretem, az ő személyisége valahogy nem olyan. Végtelenül szerény, visszafogott, csendes az a világ, amit képvisel, teljes mértékben hiányzik belőle mindenféle villogás, magamutogatás, szóval ezért nem…de csakis ezért nem, mert különben megérdemelné. Párját ritkítóan intelligens, igényes dalokat, szövegeket ír, amolyan igazi „mesélő” zenész.

A nem igazán szép, viszont kicsit csúnyácska, őzikeszemű Suzanne 26 éves volt, amikor 1985-ben megjelentette első lemezét, amelyet egyébként alig akartak kiadni, nyilván nem sokan bíztak az egyszerű, akusztikus, folkos megszólalású dalokban. A "Marlene on the Wall” angliai sikere talán már előrevetített valamit, de az 1987-es Solitude Standing c. lemez komoly sikerére kevesen fogadtak volna. Igen-igen, ezen hallható a matek metállal gyenge rokonságot mutató Tom’s diner és a Luka. Én azonban úgy vélem, hogy ez a lemez úgy, ahogy van, tökéletes. Azt hiszem, még az aktív zenehallgatók nagy hányada sem tudna több dalt megnevezni se erről, se az utána következő lemezekről, amire csak azt tudom mondani, hogy szégyen gyalázat. Persze, soha nem játszották agyon a dalait (az imént említett kettő kivételével), pláne nem nálunk…

Szóval a Solitude Standing nálam azóta is a legjobb lemeze, bár születtek szép és jó dalok a későbbiekben is. Ennek viszont nincs gyenge pontja, és az egészet áthatja egyfajta melankolikus, keserédes, szomorkás szépség. Tényleg varázsos. Mellesleg angolul tanulóknak tökéletes feladvány: a finom, szellős hangszerelés mellett Vega éneklése, kiejtése káprázatosan szép és tiszta, öröm hallgatni (pedig amerikai, ugyebár). 

Azért ha valaki úgy gondolja, hogy kíváncsi, mi van még a Luka és a Tom’s diner-en túl, néhány személyes kedvenc:

• Gypsy
• In Liverpool
• Queen and the Soldier
• Caramell
• Small, Blue Thing

Előadásmódját tekintve…hát, képzelhetitek, nem mondanám, hogy leviszi az ember fejét, de aki erre vágyik, az menjen inkább tűzszerésznek. Szóval egy akusztikus gitár, többnyire egy basszus, és – esetleg - dob. Egy szép nyári estén volt szerencsém látni őt mintegy 6 éve a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, na, ott még billentyűs is volt, meg villanygitár, ami kimondottan megdobta hangzásban a produkciót. De az is jól állt neki, amikor egymaga, mezítláb, az akusztikus gitárjával adta a „show-t”. Végtelenül kedves volt egyébként, elcsevegett a közönséggel, viccelődött, mesélt, és emlékszem, teljesen odavolt a Margitszigettől, hogy milyen gyönyörű, meg a Duna, a hatalmas fák, nekik bezzeg nincs ilyen New Yorkban - sopánkodott. Az egész nagyon családias, bensőséges volt.

Azt hiszem, a Gödörben még inkább erre lehet számítani. Ráadásul „Zsuzsa néni” előtte nem sokkal, 11-én tölti be az ötvenet, úgyhogy a romantikusabb koncertlátogatókat bátorítom, hogy lepjék meg egy nagy csokor virággal, biztos örülne neki! Ne felejtsetek beletűzni egy papírkát: „from Peter Bócsi with Love”!

Úgy is ezt akarjátok, és én meg is értem. Luka: 

Lovasi Bandi a hegyről | A Kutya Vacsorája

Ma nem csak Depeche Mode buli lesz ma ám. Rászervezték a Down koncertet, bár gondolom ez egy családban sem okoz különösebb törést. Minden tiszteletem Dave Gahanéké, voltam már DM koncerte, van a polcomon pár Depeche lemez, viszont a vállamon meg egy Down tetoválás, így kérdés nincs. Kötelező program van.

Remélem minden rajongónak sikerült összeszedni a nem kevés pénzt a jegyre, mert ha olyan lesz a buli, mint amilyen tavaly Prágában volt, életre szóló élmény lesz. És ki tudja mikor jönnek legközelebb, őszintén szólva kisebb csodának tartom, hogy ezt a koncertet sem mondták le, a Fear Factory és a Killswitch után. Meg a tavalyi fiaskó miatt nem sok esélyt adtam, hogy fognak még erre felé kacsingatni.

Ha nem lenne elég nagy név a Down és a Voivod, megemlíteném, hogy a Downban játszik a Pantera fele, a Voivodban pedig az ex-metallica-s Jason Newsted a basszusgitáros.

A koncertre melegítésnek a következő 10 dalt ajánlom, semmi sorrend nélkül, szigorúan ABC sorrendben:

• Bury Me In Smoke
• Eyes of the South
• Jail
• Lifer
• Losing All
• On March the Saints
• Temptation’s Wings
• Three Stars and One Sun
• Stone the Crow

Jobban várom, mint a karácsonyt.

 Meglátni és megszeretni: Turbo | Chi! Kelj fel és járj!