B-oldal

Lassan elkezdődik a fesztiválszezon - a sörömet műanyag pohárban kapom, hunyorgok a napban egy baseball-kalapban, rímeket keresek egy rap alapban… lesülünk órára, idétlenül rakosgatjuk a hosszúujjút napközben, számolgatjuk, mennyi fejfájás-csillapító maradt. Lányokhoz megyünk oda, lányok fiúkhoz mennek oda, majd vállat vonva "lesz még ilyen" továbbállnak, aztán reggelig keresik egymást. Minden évben átismételjük a "te dugtál-e már valaha a Szigeten" kérdést (melyre a válasz: 42), és kifigyeljük, ha valaki nem ugyanazt mondja, mint előző évben (pl. előző évben még valaha dugott, de idén már még soha nem…). Szomorúan konstatáljuk, hogy az idei legrosszabb cipőnk és legrosszabb nadrágunk már megint jobb, mint a tavalyi. De még nem növünk fel.

A munkahelyi szabadságok tervezésénél figyelembe vesszük a behúzni kívánt zenés programokat… és elkezdjük a visszaszámlálást. Úgy gondoltuk, összeszedjük, mi vár ránk, főleg, hogy jövőre - "tudom mit tettél tavaly nyáron" - cinkossággal tudjunk egymás szemébe nézni.

Műanyagpohár.
Sátrakban óránként elesés.
Lányokba percenként beleesés.

Amennyiben az Iron Maiden vagy bárki más ismét Magyarországra hozná Paul Gascoigne-t, a tavalyi gyarkorlatot követve idén az alábbi nagyobb fesztiválokon veszíthetik el:

Paul Gascoigne egyéb csibészségei »

B-oldal programajánló májusra | B-oldal naptár

Ha valaki számára nem volna világos, de hallgatás helyett inkább olvasás útján szeretne tájékozódni, ez néhány napja már végre lehetséges a Jazzy esetében is. A játszási listát úgy rémlik, kicsit előbb kezdték el promótálni a rádióban, mint ahogy elérhető lett a honlapon, de igen, most már landolt: a Jazzy minden nap közzéteszi, hogy milyen zenéket tervez aznap lejátszani. Véletlenszerű ellenőrzésem eredménye, hogy be is tartja. Ha nem világos, ezt előzőleg tervezik meg, majd egy ügyes kis számítógépprogram végrehajtja, ezért akár azt is meg lehet nézni, mi várható a következő 1 órában. Illetve én is meggyőződhetek róla, hogy nem játsszák a Jazzy dalversenyen elvérzett zenéimet

Több dolog miatt örülök ennek a nyilvános listának, az egyik az, hogy így 1-2 számomra új előadónak percek alatt utána tudok nézni, a másik, hogy ismét kiörömködhetem magam különböző kimutatásokon, mint Szántó Ádám MR2 statisztikái esetében. Ehhez persze minden nap meg kell majd nézni egy ideig, mert a fenti URL-en mindig az aktuális nap listája látható, de kíváncsi vagyok. Mióta elindult a Jazzy, teljes rádiózásom 80%-ában azt, meg a Tilost hallgatom - ahol egyébként blog formában szintén publikálni szokták a lejátszott zenéket, műsoronként.

A kollégámmal (indeussal) munka közben ordíttatjuk a zenét, hiszen csak ketten vagyunk az irodában. Amikor berendeztük az egészet, az asztalok, a székek és a nyomtató mellett a hi-fi cucc volt az első dolgunk. Optimális esetben CD-ről hip-hop vagy egyéb breakbeat délelőtt van, aztán house matiné, délután pedig egészen estig jazz. Ha bármelyikbe belefáradunk, akkor Jazzy rádió.

Részemről tehát igazán igény van erre a listára - sőt, nem bánnám, ha minden rádióhoz lenne, sőt, nem bánnám, ha egységesen… mármint ingyen, mert természetesen létezik ilyen lista a MAHASZ-nál. Korábban az egyes rádiók egyenként küldték el playlistjeiket, az elmúlt 3 évben azonban már elektronikus monitorozás útján automatikusan írja össze a listákat a Radiomonitor. Emellett figyeli a reklámszpotok játszásait is, így tulajdonképpen bármelyik hirdető tájékozódhat konkurense rádiós médiaköltéseiről. A Radiomonitor adataira a MAHASZ mellett jellemzően lemezkiadók, rádiók, médiaügynökségek, a számomra teljesen irracionális elveken működő ORTT és a vitatott jogosítványokkal rendelkező, de számomra hasznosnak vélt ArtisJus vannak előfizetve. A B-oldal egyelőre nincs az ügyfelek között - úgyse mondhatnánk el, amit megtudunk Vagy meg kellene, hogy öljünk!

Ellenben ha bárkinek van nyilvános és teljes magyar játszási listákra linkje, itt szívesen összegyűjteném őket. Néhány linkkel el is kezdem:

• Tilos
• Jazzy
  
• MR2
• a MAHASZ toplistái

Már akkor kiszúrtam a Slash könyvet, amikor Nikki Sixx Heroin Naplók című kiadványát először felfedeztem egy könyvesboltban, de mivel Nikki könyve sokkal izgalmasabbnak tűnt újszerű formájával és különleges tartalmával, Slashnek egészen mostanáig türelemmel kellett lennie. Bocs, Slash. Most viszont itt a te időd!

A könyv alapján részletesen megismerhetjük Slash emlékeit, a zene iránti elkötelezettségét, na meg azt a furcsa nihilt, amiben élete nagy részét tengette, illetve tengeti, miközben betekintést kapunk egy óriási zenekar mindennapjaiba, küzdelmeibe, sikereibe és rothadásába.

A történet természetesen a gyerekkor felidézésével indul. Bár kor- és sorstársaival összehasonlítva Slashnek látszólag nem volt különösebben megrázó a gyerekkora, de a szülők (szépséges fekete anya és elvont, művészetekért rajongó fehér, hippi apa) válása azért neki sem kedvezett. A divat szakmában dolgozó anya a válás után nem élt hétköznapi életet. Így ha csak rövid időre is, de Slash akár nevelőapjának is mondhatta volna David Bowie-t, akinek tök természetes volt, hogy a felesége és a családja mellett teljesen nyíltan szerelmi kapcsolatot tartott fenn Slash anyjával. Slash világában azért valami már ekkor sem stimmelt: állandóan szökni akart, mivel meggyőződése volt, hogy anyja és apja nem a valódi szülei, csak elrabolták őt az igazi családjától. 

Kiskamaszként a BMX a mindene, ebből a szenvedélyéből Steven Adlerrel, a Guns első dobosával kötött életre szóló barátsága zökkenti ki. No meg Eddie Van Halen Eruption című forradalmian újszerű szólója, valamint az Aerosmith Rocks című albuma. Ez utóbbi olyan szinten megérinti, hogy az Aerosmith azóta is a legfontosabb hatása és legnagyobb kedvence. A rock zenével ismerkedő kamasz sajátos módon bővíti kazetta gyűjteményét. A nem kicsit kleptomán ifjonc mindent ellop, ami érdekli. Kiváló tolvajnak bizonyul, s ez a mániája bizony nagyon sokáig elkíséri. Próbálnám szépíteni, de nehéz: kurva sokat és nagyon profin lop, nemcsak zenéket, gyakorlatilag mindent megszerez magának, ami megtetszik neki.
A könyvben lépésről lépésre nyomon követhetjük a zenei karriert az első szárnypróbálgatásoktól a Guns megalakulásán majd felbomlásán keresztül egészen a Velvet Revolver első komoly sikeréig. Érdekesség, hogy a sztori befejezésekor Slash még roppant lelkes és bizakodó a Velvet Revolver jövőjét illetően, azóta persze tudjuk, hogy nem jöttek be a számításai, és ismét énekes nélkül maradt (a legfrissebb hírek egy érdekesnek ígérkező szóló lemezről szólnak sok-sok neves vendéggel). Egyébként az énekes hiány (Axl sokszor cserbenhagyja a zenekart) olyannyira végigkíséri a pályáját, hogy Steven Tyler, Aerosmith énekes állítólag minden alkalommal a képébe röhög, és megkérdi Slasht: „Hol az énekesed, haver?”.

Slash egész történeten végighúzódik az a furcsa szeretem / gyűlölöm viszony, ami közte és Axl között kialakult és a végén egészen extrém formát öltött. Látható, hogy Axl furcsa hóbortjai, kiszámíthatatlansága és irányítási mániája nemcsak a közönséget paprikázták fel számos alkalommal olyan szinten, hogy utcai zavargások, rombolás követett egy-egy félbeszakított koncertet, de a zenekart is teljesen szétzilálta, miközben teljesen megőrjítette az amúgy is roppant labilis társaságot. Az elmérgesedő, pereskedésbe, csúnya sárdobálásba torkolló kapcsolatokat jellemzi, hogy Slash a könyvében roppant óvatosan és diplomatikusan fogalmaz minden olyan témában, ami Axl Rose-t érinti. Ha engem kérdezel, világos, hogy azért, mert félő, Axl simán pert akaszthat Slash nyakába még most is egy sértő vagy igazságtalan állítás miatt. Szomorú, hogy itt tartanak, de ez van. Természetesen szóba kerül az eredeti Guns reunion kérdése is. Slash elég kategorikus és a rajongók számára lehangoló okfejtése szerint ennek az esélye zéró. Elnézve a mai történéseket – végre kijött Axl-től a Chinese Democracy – tényleg semmi nem jósolja az újjáalakulás bekövetkeztét. Mindezek ellenére én nem vennék rá mérget, hogy ez sosem fog megtörténni. Mégpedig azért nem, mert egyértelműen érezni, hogy Slash a szíve mélyén nagyon is szereti és tiszteli Axlt -, és nagyon hiányzik neki az a zseniális dalokat játszi könnyedséggel létrehozó együttműködés, ami egykor jellemezte őket (persze ne felejtsük ki Izzyt sem, aki az alkotási folyamat aktív részese volt, vele szintén remekül tudott együtt dolgozni Slash). Egyébként Slash beszámolói alapján Axl egy önkínzó és totál öntörvényű zseni, aki az amúgy bivalyerős témákat meghallgatva, s fantasztikus érzékkel itt-ott megváltoztatva azokat, még magasabb szintre emelte, és igazi dalokká formálta a többiek ötleteit.

Természetesen szó van az alkohol és kábítószer függőségről is. Slash ebben többszörös világbajnok,  bár Izzy, Duff és Steven is példásan teljesít. A nagy önpusztításban legrosszabbul talán Steven járt, ő igazán kicsinálta magát, de szerintem Slashnek is csak egyszerűen szerencséje volt. Hosszú lenne felsorolni, mi mindennel és mennyi ideig pusztította magát. Ami meglepő és szomorú, hogy mindez bizony még 2006-ban is tartott. Hogy azóta mi van? Erre igazán csak Slash tudna választ adni, de van egy olyan érzésem, hogy ez a játszma még nem ért véget.

A csajok, szex témakörben is jócskán kapunk betekintést. A dorbézolás végét Slash házassága és két gyermeke jelenti, bár azért itt sem mernék nagyobb összegben arra fogadni, hogy Slash végleg megállapodott és lenyugodott. Mindenesetre szép felesége van, aki úgy tűnik, kordában tartja a trehány és lusta rock zenészt, és két tündér kisfiúval is megajándékozta őt. Az már más kérdés, hogy a fiúk keresztnevei (London és Cash), illetve a tény, hogy Slash első gyermeke megszületése előtt kutyát vesz felkészülés gyanánt, nem árulkodnak pallérozott elméről, de hát maga is beismeri, hogy bizony sem ő, sem a banda többi tagja nem tudta elvégezni a középiskolát. Mondjuk, ettől még lehetnének esetleg intelligensek. Az igazság azonban az, hogy erre utaló jelekből nem sokat találtam a könyvben.

Persze, van egy csomó sztori zenész kollégákról, turnékról. Ahogy a Mötleynek a Whitesnake volt az állandó céltáblája, Guns-ék a Great White-ot és a Poisont gyalázzák folyamatosan. Ez persze egyrészt simán magyarázható, ki nem adna egy jó nagy tockost mondjuk C.C Devil, Poison gitárosnak, de azért mégsem szimpatikus. Mint ahogy az sem, hogy gyakorlatilag egy-két bandától eltekintve mindenkit agyon fikáznak (a lemezkiadás előtt álló kezdő Gunst menedzselni akaró Paul Stanleyt is, amit sosem fogok nekik megbocsájtani). Sok történetet olvashatunk a Guns botrányos koncertjeiről, többórás késéseiről (amit szégyell az egész zenekar, ráadásul a Metallicával közös turné során Slash szembesül azzal, hogy milyen is, ha egy zenekar profi módon működik, és minden este meghal a közönségéért, na, ettől az élménytől teljesen kikészül). De megtudhatjuk azt is, hogy milyen jó poén a Soundgarden műsora alatt részegen, egy szál csizmában, cilinderrel a fejünkön guminőt dugni a színpadon…

Érdekes tapasztalás számomra, hogy bár Nikki Sixx és Slash esetében is napnál is világosabb, hogy mekkora pöcsök, Sixx esetében empátiát tudott ébreszteni bennem a könyve egy függő, de felettébb értelmes, intelligens zenész iránt. Slashnél ez valahogy nehezen jön. Nem tudom, lehet, hogy ebben az írásba besegítő újságírók a ludasak. Mindenesetre azt javaslom, hogy Slash-ben ne keressünk többet, mint ami: egy zenéért élő, karakteres gitáros, aki játékával és egyedi fazonjával egy hatalmas, de rövidéletű banda tagjaként írta be magát a rock történelembe. Mert beírta: a póz a tökig engedett Les Paullal, félmeztelenül, pulikutya frizkóval örökre az övé marad!

A Cartaphilus kiadványa tartalmas, érdekes munka, s bár a Nikki Sixx féle naplóval való kényszeres összehasonlítás során - nálam legalábbis – több tekintetben is alulmarad, ez egy olyan könyv, amit minden egykori és mai Guns fanatikus nagy élvezettel forgathat.

És hogy ne maradjatok zene nélkül:

Nikki Six: Heroin Naplók | Rózsák háborúja a Kinai Demokráciában

Hét dala: Napra - Pici ház

Album: Jaj, a világ! (2007)

Mi történik, ha a népzene találkozik a virtuóz rockkal? Szerencsére kapunk egy szédítő zenekart, mely nem nélkülözi a népzenét, a balkáni hangulatot, a pszichedelikus rockot, miközben elektronikus és tradicionális hangszereket (tangóharmonika, cimbalom) is bevon az őrületbe. Neve: Napra, akik tavaly, a We are magyar válogatásról költöztek a szívembe.

Aki pedig nem hisz nekem, az sürgősen hallgassa meg élőben a zseniális Both Miki vezette bandát! (Aki hisz, az is.)
 

Hét dala: Stevie Wonder - Superstition | Hét dala: Annie Lennox - Everybody hurts

A Fish! zenekarral való találkozásunk már-már a történelmi időkbe vezet vissza, talán csak a legősibb B-oldal olvasók emlékeznek, hogy anno egy A38-as bulijuk előtt egy jó hangulatú, humoros interjút készítettünk a zenekarral. Május elején a Dürerben fogtunk aranyhalat, majd kreatív osztályunk agyából kipattant, hogy mi lenne, ha a frontemberrel, Krisztiánnal (aka DJ Senior Hal) készítenénk egy újabb interjút, melyben másodállásáról, a lemezlovaskodásról kérdezgettük.

Ez lett.

B-oldal: Mióta DJ-zel és milyen stílus kavalkád jellemez?
DJ Senior Hal: Négy-öt éve. A legtöbb koncert után sosem volt semmi, mindenki mehetett haza a francba, én meg úgy gondoltam, inkább legyen buli reggelig. Érted, veszel belépőt, aztán a koncert végén meg elzavarnak, pedig mindenki hőrölne még. Fish! koncertek utáni rockdiszkóval kezdődött, meg a 90-es évek cikidiszkó zenéivel, aztán szépen lassan bővült a repertoár. Mindig is szerettem a jó tánczenéket, funk, dub, drum’n'bass, break, hiphop, nem vagyok egyik felé sem elkötelezve, nálam az a lényeg, hogy buli legyen. Egy este ezerféle zene szól, gagyimentes vegyesfelvágott, de szépen megcsinálva.

B-oldal: Bakelit, vagy cd gyűjtő vagy? Hogyan szerzed be a zenéidet?
DJ Senior Hal: Cd, egyrészt sokkal egyszerűbb, olcsóbb és könnyebb beszerezni, cserélni, újítani, ennyi stílus mellett ez fontos. Másrészt nem vagyok technikás arc, inkább a parti érdekel. Persze mixelni tudni kell, meg vannak apró finomságok, de nincs villogás, a jó ízlés és az interaktivitás többet számít nálam. Net, használt cd bolt, cserebere, fizetem a jogdíjakat, ami elég zavaros ugyan, de mindegy. A bakelites arcokat egyébként tisztelem, ők igazi dj-k, én inkább amolyan partivezérnek tartom magam, mint ahogy a zenekarral a színpadon is.

B-oldal: Milyen rituális gyilkosságokba hajszolnád azokat, akik folyamatosan jönnek számot kérni? (És nem értik, hogy "az nincs meg!")
DJ Senior Hal: Hát bazmeg, próbálkoztam sok mindennel. Ugye, az eklektikus bulik hátulütője, hogy sok ízlésficamos hülye azt hiszi, mindent lehet. Van egy "NEM" feliratú kártyám, azt szoktam felmutatni, de nyomtattam már A4-es lapot, hogy mit ne kérjenek: r’n'b, Shakira-féle fosok, de a kedvencem a "valami latin" szóösszetétel. Ezt általában akkor kérik szőkített pénztáros lányok, amikor éppen a tömeg szétrúgja a ház oldalát valami hajtós zenére. Azt hiszem kitépném a karukat és megkérném Shreket, hogy azzal verje őket agyon. Régebben megkérdeztem, hogy baszki, nézz rám, úgy nézek ki, mint aki Beyonce slágereket játszik? Ma már nem zavar: ha valaki nem lát tovább a Rádió 1 slágerlistánál és azt akarja este is, amit naponta ötször hall a melóhelyén, az menjen máshova.

B-oldal: Milyen furcsa élményeid vannak dj-zés közben? (pl. sörrel / tejjel leöntés, feléd dobott öngyújtó, melltartó, műmell, esetleg félbehajtott Brigitte Nielsen a dj pult alatt / mellett)
DJ Senior Hal: Volt, hogy megígértem valamit, aztán más irányba ment a buli és nem tettem fel a számot. És bazmeg a csávó megsértődött, verte a pultot, de hát egy ilyennel mit kezdesz? A legjobb, amikor odajön a részeg és kér két sört. Ilyenkor ránézek és megkérdezem, hogy melyikből csapoljak, mutasson rá. Elképesztő szociológiai tanulmányokat lehetne írni egyébként ilyen sztorikról…de az is jó, amikor valaki odajön, hogy a hangzavarban eldúdolja a kedvenc számát, mert nem tudja az előadót meg a címet sem, de "tavaly nyáron ment, tudod". Beszarsz egyébként, tényleg, vagy az, hogy "Szia, van Dub Pistolsod?", igen, van, éppen az szól, "ja tényleg, köszi". Meg amikor a csávó a nőjének kér valami tényleg keservesen szar zenét és fizetni akar érte, elképesztő. Szóval nem unatkozom, imádom.

B-oldal: Melyik dalokat teszed be, ha lassút kérnek?
DJ Senior Hal: Nálam nincs ilyen, legfeljebb akkor van lassú zene, ha buli vége van, vagy az elején iszogatós zenék, de az is hiphop vagy ilyen finomabb lounge jazz szarok. Előttem ne smároljanak izzadt ingben, legyen buli, aztán, ha elfáradtunk, akkor lehet hazamenni nyugiban, mert jó volt. Ez a lassúztatás távol áll tőlem. Múltkor valami 40-es idióta meg akarta magyarázni, hogy én azért vagyok, hogy őt szórakoztassam és a nőjével akar táncolni. Felvilágosítottam, hogy nem, én nem azért vagyok ott, hanem a többi 250 táncoló ember miatt, ami lássuk be, nagy különbség.

B-oldal: Melyik dal az, amivel egyszerre tudod a tánctérre kényszeríteni a legantiszociálisabb rendszergazdákat, bölcsészeket, metálosokat és a szingli plázacicákat?
DJ Senior Hal: Vagy valami nagyon nyilvánvaló sláger, vagy valami olyan mashup, amire mindenki felkapja a fejét, de például a Pendulum - Voodoo People remix a mai napig működik bármelyik buliban, kivéve a kifejezetten d’n'b partikat, de olyanokon meg ugye nem játszom. Változó, figyelni kell egy ideig, hogy mivel lehet elkapni a fonalat, aztán meg rajta tartani az arcokat.

B-oldal: Mely "klasszikus" tánc elemeket / koreográfiákat alkalmazzák a legtöbben szettjeid alatt?
DJ Senior Hal: Mindent, amit el tudsz képzelni, már csak a zenei sokszínűség miatt is. A kedvencem a körbe álló lányok, két kéz mozog csak, láb egyhelyben, max térdrogyasztás. Vagy aki gyémántrészegen rájön, hogy breakelni szeretne és meg is próbálja. Óriási!

B-oldal: Szoktál játszani Fish!-t?
DJ Senior Hal: Csak, ha olyan bulin vagyok, ahol mondjuk ilyen MR2 zenéket vesznek az arcok, például a Zöld Pardonban, vagy ha annyi ismerős van valahol, akkor viccből. Egyébként sokan járnak bulikra, akik a zenekarból ismernek és soha nem volt olyan kérdés, hogy én mit diszkózom itt a rockzenekar mellett. A jó zenék jó zenék, én meg próbálok olyanokat játszani.

B-oldal: Mi az két szám, amitől hánynod kell, de az egyiket még éppen lejátszod, a másikat már épp nem?
DJ Senior Hal: Rockosabb buliban a Jet - Are you gonna be my girl-től agyfaszt kapok, de amikor megszólal, tök jó, ellenben egy RATM – Killing In The Name-t már nem vagyok hajlandó, esetleg a drum’n’bass remixét. Kommerszebb buliban Pink – U And Your Hand lemegy, mert sajnos kurva jó popdal, viszont egy Katy Perry - I Kissed A Girl már nem fér bele. Annak is van egy ritkaság déenbé remixe egyébként, az nem rossz. Szóval kompromisszumra hajlandó vagyok. Sokszor van az is, hogy elmegy a bál vicces irányba, Terence Hill / Bud Spencer filmzenék, idétlen feldolgozások, mashupok, az ilyet is nagyon bírom, bizarr.

B-oldal: Szoktál-e a mikrofonba beszélni (dévényitibibáskodás) a szám közben?
DJ Senior Hal: Hülyék vagytok? Vigyenek börtönbe, ha igen. Vagy dobáljanak meg piros pöttyös labdákkal.

B-oldal:  Melyik évben lettél volna legszívesebben DJ? Mondj 5 számot, amit akkor biztosan lejátszottál volna!
DJ Senior Hal: 1998 táján. Ezekre bólogattam akkor és csalok, mert a mai napig szívesen tolom őket: Audioweb – Policeman Skank, Freestylers – Ruffneck, Wildchild – Renegade Master (Fatboy Slim Old Skool Edit), Sol Brothers – That Elvis Track, ezek ilyen koszos, funk alapú bigbeat cuccok, igazi pólólengetős, sörvedelős partizenék voltak, kakukktojás meg legyen a Lo-Fidelity Allstars – Many Tentacles Pimping On The Keys, ami egy savasabb, pumpálós vadulás, egy kurva jó basszustémára építve. Régi szép idők, mindjárt sírok, baszki.

B-oldal: Mit teszel be, ha azt akarod, hogy végre hazamenjenek?
DJ Senior Hal: Próbálkoztam mindennel, Refused mondjuk, de akkor előkerül pár hc fej és lebontják egymást, vagy valami jazz ügy, akkor meg felébrednek a részeg zenész haverok és kezdődik a kívánságműsor, nincs tuti recept. Ha tudom, mi a buli vége, akkor lassan levezetem a bált egy fél órában.

B-oldal: És mit teszel be, ha végre hazamész?
DJ Senior Hal: Egy sört az arcomba és a habtestemet az ágyba, a taxiban is lekapcsoltatom a zenét.

Szakmává alázzuk-e a DJ-zést? | TOP5 kimegyek a tánctérről, ha meghallom EVÖR

Az 1 másodperces dal után szabadon, jöjjön a legrövidebb koncert EVÖR…

E csodálatos koncertélményt a The White Stripes amerikai alternatív rock együttesnek köszönhetjük. A kéttagú banda, épp 2007-es lemezét promotálta, mikor az együttes férfi fele (Jack White) bejelentette, hogy egy exkluzív koncertet is beiktatnak kanadai turnéjuk során. Ekkor még senki sem tudta, hogy mindössze egy hangot fognak lejátszani, majd rövid meghajlás után elhagyják a színpadot.

Az utcai "koncert" amúgy ingyenes volt és a felvételek tanulsága szerint osztatlan sikert is aratott…

Aki pedig ilyen rövid előadás alapján nem tudja eldönteni, hogy tetszene-e neki a The White Stripes, ha kicsit tovább játszanának, annak a Seven Nation Army című dalt küldöm.

Az 1 másodperces dal | 40 éve - a Beatles utolsó koncertje

Kaphatóak a B-oldal pólók! Fusi Misi professzor elkészült a tervekkel! A Pólopokolban mostantól megrendelhető a rövidujjú 2600 Ft-os alapáron, valamint kapható duplanyakú póló, női, hosszúujjú hasonló áron, és valamivel többért kapucnisok is.

Egyelőre nem keresünk a ruhákon, majd inkább a B-oldal plüssfigurákból és a videójáték jogdíjaiból szeretnénk meggazdagodni, az viszont jól esne, ha néha szembe jönnétek ilyen felsőb-B-ruházatban. Íme néhány lehetséges variáció:

Nem szeretnénk visszafogni a vásárlási kedvet, ezért ne erre várjatok, de indítanánk egy 1-2 hetes lefolyású nyereményjátékot is: aki válaszol 9 kérdésre és megadja elérhetőségét, az a Frogdesign jóvoltából nyerhet 1db kazettás táskát, ami mellé a nyertesnek saját tetemes vagyonunkból felajánlunk egy tetszőleges B-oldal pólót.

Ha már itt tartunk - mi a tetszőleges? Rengeteg forma és szín közül választhattok, bármelyik is tetszik meg, kétféle nyomat kerülhet rá. A klasszikus B betű, vagy pedig a kazettás változat "B-side: Kiss my A" felirattal, amely ötletért Dávidot jutalmazzuk, ahogy azt a B-oldal póló ötletek cikkben megígértük.

Közvetlen linkek: B betűs póló | Kazettás póló

Aki nem szeretné a véletlenre bízni, és kazettás táskára van szüksége a túléléshez, a Frogdesign online shopban hozzájuthat. Az a jó benne, hogy B betűs, és csomó szalámis szendvics fér bele, vagy 20-30 B-oldal póló, vagy nagyon sok Mackósajt, Interstellar Overdrive-ot ugyanis azzal kell etetni.

Reméljük, örömöt okozunk azzal, hogy így berobbantunk a divattervezés világába, és egyből újra is definiáltuk azt. Donatella Versace SMS-ben gratulált, és üzeni, hogy nem ő fogda meg Mr. Zadir seggét. Fesztiválokon B-oldal pólóért ingyen ölelés jár "Free hug!" akciónk keretében, megismersz majd minket arról, hogy ölelgetünk.

A NYEREMÉNYHEZ KAPCSOLÓDÓ KÉRDŐÍV »

B-oldal póló ötletek | B-oldal közhírré téteti 3.

Betöltés…

Ki az a Chi?

A sacramento-i illetőségű (ez így modoros) metál banda basszusgitárosa. Igen, metál, de a modernebb fajtából. Én azokat a metál zenekarokat szeretem, akik legjobban saját magukra hasonlítanak, na a Deftones ilyen. Ott voltak a nu metál születésénél és halálánál, ha volt egyáltalán olyan, hogy nu metál. Szerintem csak pár nagyszerű banda volt új hangzással és hozzáállással, meg rengeteg kutyaütő, aki csak csaholt a nyomukban.

Ebben a bandában vette ki a részét a munkából és sikerből, legutoljára a megjelenés előtt álló lemezük studió munkálatai alatt. Egy vegetáriánus, verseket író, spoken word lemezt megjelentető, buddhizmust gyakorló zenész, akiről csak szépeket és jót mondanak, akit, mint embert mindenki nagyra értékel, aki sajnos tavaly november 3-a óta kómában van. A testvére temetéséről autózott hazafelé…

Mit tehetünk érte?

Igen, a magunk módján tudunk segíteni Chi-nek és családjának. Létrehoztak egy alapítványt, a One Love for Chi -t, mely azt célozza, hogy 50 000 dollár jőjjön össze, amit Chi gyógykezelésére fordítanak. Jó hír, hogy ennek a szép summának a 77%-a már megvan! Aki kicsit alaposabban tanulmányozza az alapítvány oldalát, könnyen kiszúrja, hogy a második legnagyobb összeg Romániából érkezett. Szerintem, erre legyünk büszkék és hajtsunk fejet az úrnak (aki küldte).

Hogyan kössem össze a kellemeset a hasznossal?

Egy dolga van csak mindenkinek, ráérni holnap este és elmenni a Dürer Kert nagytermébe, ahol is egy ezrest (meg amennyit még rászán az ügyre) adományozva megnézhet  (részben) Deftoneson felnőtt fiatal metál bandákat, amint Chi csapatától játszanak dalokat, a következő sorrendben:

21:00-21:10 AWS: Elite,Change
21:15-21:23 Wrong Side Of The Wall: Shovit,New Murderer
21:28-21:37 Soundshine: Hexagram,Minerva
21:42-21:53 Solution: Enigine No9,Knife Party
21:58-22:06 Blind Myself: Korea,Rapture
22:11-22:16 Insane: Head Up
22:21-22:29 Subscribe: Around The Fur,Root
22:34-22:39 Superbutt: Back To School
22:44-22:51 Haelo: Be Quiet And Drive,Street Carp
22:56-23:12 Shellbeach: Bored,Nosebleed,Lotion

Ott találkozunk!

Addig is és utána is hallgassatok meg nézzetek sok Deftonest. Rövid tanakodás után én az egyik személyes kedvencemmel kezdem:  

 Még egy ideig nem csíp a Chili | 2009 TOP 10 várva várt megjelenése

A napokban kapcsolgatom-kapcsolgatom a tv-t és a film+ csatornára érkeztem. Éppen ment az Utolsó cserkész. Ezt is láttam már annyiszor, hogy újra meg akarjam nézni - gondoltam.

Hihetetlen, micsoda karakter ez a Brúsz. Általában.

• Fehér póló, lehetőleg atléta.
• A neve általában John.
• A gyereke már nem szólítja apának, a felesége elhagyta, de házassága minimum romokban.
• A rendőrfőnök folyamatosan üvöltözik vele ("Utálom, hogy utánad kell pucolnom a hullákat!").
• Mondjuk ő nem rendőr. Ő detektív.
• Vesztes fej, igazi pancser, már a film elején fáradt és borostás.
• Egy kuka alján találnak rá a film elején.
• Iszik, gyógyszereken él, bűzlik a piától.
• Ha este hazaér, a pamlagon magában piál (miközben jéggel a fején lévő sebet csitítja), majd maga elé mormol olyanokat, mint "vesztes vagy", "nevess már, te bolond", vagy "öreg vagyok én már…"
• Láncdohányos.
• Eszelős, de csavaros esze van.
• A pólója előbb-utóbb csupa vér.
• A film közepén derül ki, hogy valamikor régen menő nyomozó volt, aki megmentette az elnököt / pápát / dalai lámát (öltönyös-inges kép, valamint az emlékplakett a lakásában erre emlékeztet), de összerúgta a port valakivel (elnök / polgármester / rendőrfőnök) és onnantól downhill és lecsúszás.
• Saját fegyverét mindig elveszti, vagy épp nincs nála (elveszik tőle), de rövidesen szerez kettőt. Az egyiket odaadja a vele lévő nőnek / béna embernek, akit egyúttal 2 mondatban megtanít lőni.
• Robbanás elől oldalra ugrás, szilánkos üvegbe esés, eközben duplapisztollyal lövés.
• Film végén csupa vér, egyedül leszámolt az ellenséggel, utolsó képsorokon pokrócba borítják, vagy megüti a rendőrfőnököt.

Hát ezt megcirkuveniáltam.

25 horror klisé | 25 vietnami háborús klisé

Mi a különbség a tátika és a harangvirág között?
- Az, hogy a tátika playback - hangzik el ha jól emlékszem, a Nagy durranás magyar változatában.

17 évesen volt egy zenekarunk, amivel (nyilván nem tehetségünknek köszönhetően) a szárnyait bontogató TV2 élő műsorában készült egy interjú, meg eljátszottunk egy saját számot. Mondanom sem kell, a hangcuccokból kilógó kábelek sehova nem voltak bedugva. Kíváncsian vártam, hogy a felvételen ki mennyire fogja a playback miatt túljátszani magát. Miután elhíresülésem első jelét videón megtekintettük osztályfőnöki órán, a legtöbb visszajelzés azt erősítette meg, hogy a zene nagyon jó, én viszont az interjú közben a nekem háttal álló műsorvezető lány seggét néztem végig, de pislogás nélkül, mintha needforspeedeznék.

Szerintem ez rendben van, meg az is rendben volt.

Nos nem járt ilyen jól a Monkees, akik a playbackelés úttörői, mi több, bár vitatottan - de nem zörög a haraszt, ha nem rázzák - az első, gazdasági sikerek elérése érdekében összerakott/megcsinált zenekar voltak EVÖR. A zenekarból csak a gitáros Mike Nesmith és a basszeros Peter Tork játszott bármilyen hangszeren, amúgy fizetett színészek voltak, és az volt a feladatuk, hogy eljátsszák, ahogy a számot eljátsszák, már ha értitek, mire gondolok. Első két albumukon csak az éneket rögzítették velük, a hangszeres sávokat nem ők játszották, ebből azonban a sikereken is felbuzdulva elegük lett, és megtanultak annyira a leosztott hangszereken játszani, hogy a további albumokat már maguk vegyék fel. Komoly sztori? A csörgődobost udvari bolondomnak fogadnám, a zene egyébként óriási, ha úgy tudnám, tudnak zenélni, azt mondanám, ez már jutalomjáték, örömzenélés:

Ki kell állnom a playback intézménye mellett, mert amit színpadi show és mozgás címén elkövetnek az előadók, ott bizony indokolt lehet. Ugyanez igaz a mai összetett stúdióhangszerelésű zenékre, utólag már késő homlokra csapni, hogy ijj ha tudom, hogy ekkora sláger lesz, nem tolok fel még 2 gitársávot. Hozzátehetnénk, hogy na de az igazi nagyok soha nem folyamodtak hozzá, vagy 100 éve nemigen lett volna lehetőség elhitetni a közönséggel, hogy "e!". Márpedig ki lehetne igazibb és nagyobb, mint Luciano Pavarotti, aki részben hasnyálmirígy rákja, részben a hideg miatt a 2006-os Téli Olimpián a Nessun Dormát már szalagról kellett előadja. Mint a pankrátor, kipacsizott a szorító szélére, hogy Paul Potts, vedd át! A legszebb, hogy emiatt a teljes zenekar pantomimezett hozzá, amint ez a karmester Leone Magiera későbbi emlékirataiból kiderül. A dalt egyébként nem sokkal korábban rögzítették egy közeli stúdióban, természetesen az utánozhatatlan Pavarottival.

A csúnya dolog a playback esetében a tagadás. Mindent meg lehet tenni annak érdekében, hogy a lebukást elkerüljük, ehhez a pókerarc, és különböző esések szándékosnak történő beállítása segíthet, melyekből TOP5 színpadi baki cikkünkben láthattok párat. Íme egy számomra ismeretlen előadó, aki gyönyörűen hozza vissza a produkciót, hiszen csak aprót hibázik, de ha VHS-en kikockázzátok, akkor azért 3-4-edszeri lejátszásra észrevehető egy kis botlás:

Magyar viszonylatban legtöbbször a

Fresht

próbálták nekem úgy eladni féltékeny népek, mint akik mímelik az éneket, de mindig megvédtem őket, mert rendes vagyok. Könyörgöm, annyira geci szarul énekelnek, hogy azok tuti ők. A múlt héten a Kalandra Fal!-ban Fresh Andi ebből szerintem méltósággal és ízlésesen csinált viccet, amikor csapattársai után őt is megkérdezték, tud-e énekelni: "hát rólunk az emberek szerintem már 10 éve tudják, hogy nem"

Enrique Iglesiasnak nem tudom, mi a munkahelye. Talán minimálbérre van bejelentve egy lángososhoz, csak az Adófigyelő blog vagy a Homár rá ne húzza a vizes lepedőt… bárhol is melózik, a kollégáit nem szeretném megörökölni. Ugyanis egy nagy nárcisztikus dülöngélős playbackjének valódi hangját 2000 körül rögzítette egy hangmérnök. Hát nem lett hibátlan. Pedig nem úgy táncolt, mint Fred Astaire. Utána rá is szóltak, hogy kevesebb tánc, több SZDSZ, inkább álljon egy helyben, de nyomja el a számot, és ha lehet, néha hagyjon ki egy-egy sort, de nem azért, mert elfelejtett 1-2 szót, meg azt is, hogy fiú-e vagy lány, mint Paksi Endre (Ossian), hanem hogy lássa a plénum, hogy ez bizony nem plébekk.

Óriási szopóálarc még Britney, akiről a 2000-es évek elején derült ki számomra, hogy nem egy kiforrott tehetség, pedig korrekt orgánuma van, ha telebankos lenne, naponta hívogatnám az egyenlegemért. A hang az övé, gondolom 40 felvételből megoldják és összevágják, az MTV díjátadóján élőben azonban sikítottam a fájdalomtól. Legjobbakkal is előfordul. Alkalmi smárolóstatisztája, Madonna is használ táplálékkiegészítőket, ő az Antares Autotune nevű effektre gyúr, ami egy előre megadott zenei skála legközelebbi hangjaira igazítja a mikrofonból érkező hangot, mielőtt azt kihangosítanák. Pont Madonna az, akinek ennél több fifikát is elnéznék, akár playbacket, hiszen elég komoly showkat láthattunk tőle is, ami mellett már rágózni is nehéz, nemhogy énekelni.

A rajongók persze általában a sztár mellé állnak, mintha Deák Billre azt mondanák "nem is féllábú", mintha az bármit számítana. Tudjuk, hogy pl. Madonna jó, és azt is, hogy ha a Himnuszt nekünk táncolva kéne előadnunk a ballagásokon, tisztavatásokon, ünnepélyeken és szilveszterkor, addig se jutnánk benne, mint Király Linda és papája.

Azt gondolom, a tehetség elengedhetetlen (volna) a zenéléshez, és aki nem jó előadó de jó dalszerző, mégis az ő hangján ismerünk meg valamit, akkor istenneki, plébekkeljen. Ugyan ki sértődik meg, amikor Márió és a harmonikás vagy Matyi és a hegedűs nem élőben nyomja (itt jegyzem meg, hogy AZ a hegedűs se tudott hegedülni, egy tévéinterjú szerint). Ebben a műfajban el se várják. A köztudott kamuzásnak helye van az előadóművészetben, én csak azt kérem, hogy ne basszanak át.

És ebből a szempontból el kell érkeznünk a csúcsra, a két német modellsrác történetéhez, akik közül nemhogy egyik se tud énekelni, de szerintem egyikük nem is néger, pedig úgy emlékeztem. Ez ugye a Milli Vanilli, azaz Rob Pilatus és Fab Morvan (akinek ugyanez a név jön ki Star Wars névgenerátorral, jelentkezzen), akik 14 millió eladott példánnyal hatszoros platinát produkáltak az USA-ban, majd egy rosszul sikerült buli következtében négy napon belül még a Grammyt is vissza kellett adják. Egy élő MTV koncerten beakadt a playback, Girl you know it’s, girl you know it’s, girl you know it’s és elindultak lefelé a lejtőn.

A producer Frank Farian kitálalt, megfelelve a pletykáknak, hogy a két talált gyerek egy büdös hangot nem énekelt, sőt, a róluk elnevezett Milli sem mind tej, csak "reggeli ital". Egyiküket konkrétan egy mekiből kukázták össze. Náluk legalább volt már meki! Pár millió koncertjegy árát azért vissza kellett adni, 2-3 lemezt bezúztak… vállapot téptek, kardot törtek.

A producer Farian története érdekes. Előadóként sehogy nem tudott befutni - ám amikor álnéven Do you do you wanna bump? című száma óriási siker lett, azonnal előadókat bérelt, akik a TV-ben az álnév arca lettek. Az álnév Boney M. volt, a hozzá talált arcok utána élőben adták elő a dalokat, az albumokon azonban Bobby Farrel egészen a 80-as évekig nem énekelhetett. Frank Farian megmaradt hangnak. Én is ezt csinálnám, franc álljon ki tollboában meg flitteres jégtáncjelmezben egyslágeresnek, óriási tevepatával, meg haknizza végéig a Klub Panorámákat, ha nem muszáj. Pláne ha az ember nem egy Adonisz. Azt tudom Frank Farianra mondani, mint a valóságshowban a lópofájú pornós cafatra az életében egyszer okosat szóló lakótársa: egy ilyen test megérdemelne egy jobb fejet. Illetve egy ilyen arc megérdemelne egy jobb hajat. Kicsit Pumukli, kicsit Eder mester…

Talán belefér még egy videó a történetbe. Hogy nagyjából el tudjuk képzelni, milyen színpadképet jelentett volna Faria maga, nézzük meg a gondosan kiválasztott, majd maga helyett delegált Bobby Farrelt. Na ő a jobbik. Nemhogy énekelni nem hagynám, de polifómba csomagolnám a vázákat a lakásban, ha vendégségbe jön. Vegyünk nagy levegőt… Amíg röhögünk, azért figyeljünk oda a zenei alapra is, ami nagyon egyben van. Lélegezzük ki. Egészségünkre.

A Farian által produkált 800 arany és platinalemez közt ki tudja, hány kakukktojás akad még, a Milli Vanillit mindenesetre azonnal ejtette az amerikai Arista Records, és minden felvételt töröltek. Eközben Fariannak köszönhetjük a La Bouche-t és a No Mercyt mint terméket, és számtalan magától nagyra nőtt előadó sokadik fontos albumának felvételeit. Buga Jóska nem szép ember, de gavallér. Frank Faria nem szép ember, de nagyot alkotni tudó, racionális és tehetséges ember, és ezeket az erényeket én egyenként is tisztelem. Úgyhogy bábszínház Milli Vanilli ide vagy oda, ez a Faria abbé maximális riszpekt.

 TOP5 színpadi baki EVÖR | A plágium határai