B-oldal

Ritkán szoktam maradéktalanul elégedetten kijönni a vetítésről, pedig elég gyakran járok mozizni. Az pedig végképp ritkán fordul elő, hogy a film végén elszoruló torokkal, zsibbadtan lépjek ki a teremből és hosszú percekig zavarodottan támolyogjak az utcán, mert annyira hatása alatt vagyok még a filmnek. Most mindkettő megtörtént. Mindez semmivel sem jelent többet, mint hogy valaki vagy valami nagyon telibe talált. Hogy jelen esetben miről van szó? A válasz egyszerű: Clint Eastwood….

Az öregnek (májusban lesz 79) valami hihetetlen jó szériája van mostanság. Nem is olyan rég vetítették az Elcserélt életek-et (Changeling), amit rendezőként jegyzett, de szerepet nem vállalt benne. Ezt sajnáltam ugyan, de tökéletesen megértettem, mondván, hogy mit is várhatnánk már egy ilyen korú embertől, az is fantasztikus, hogy képes még ilyen szintű rendezői munkát végezni. Szóval az a film is nagyot ütött, izgalmas volt, feszült, jól megkomponált.  Erre most hirtelen itt van a Gran Torino – rendezte Clint Eastwood, főszereplő Clint Eastwood, producer Clint Eastwood. Ha ez nem lenne elég, zenerajongásának és tehetségének köszönhetően a zeneszerzésbe is bedolgozott. Eastwood ugyanis bolondul a jazzért és nem először díszíti filmjeit saját szerzeményeivel. Ami döbbenet az egészben, az az, hogy ez a nagy „önzőzés” nemhogy nem vált ki visszatetszést, hanem azt eredményezi, hogy meghajolunk az ember előtt, de porig ám, és hitetlenkedve csettintünk: „A mindenit, ez igen!”.
Az öreg „cowboy” ezúttal tényleg nagyot dobott. Jó a sztori – a kritikusok szerint nem túl eredeti, de ez nekem még csak meg sem fordult a fejemben, annyira lekötött a történet -, komoly mondanivalóval rendelkezik, van benne jellemfejlődés, dráma, elsőrangú humor, és könnyes katarzisban végződő csavar a végén….tehát igazán kerek kis csomagot kapunk.

A történetről nem szeretnék sokat elárulni, aki akarja, bármelyik ajánlót elolvashatja, úgyhogy tényleg csak a lényegre szorítkozom. Eastwood egy egyedülálló, öreg amerikai veteránt alakít, Walt Kowalski-t , aki nem találja a hangot senkivel, talán csak a kutyájával. Cinikus, trágár, zsörtölődő öregember. 1972-es Ford Gran Torino-ján kívül nincs benne szeretet senki iránt. Különösen a környéken nagy számban élő fekák, sárgák, latino-k irritálják. A feleségét elvesztette, a családjának csak nyűgöt jelent, gyűlölettel szemléli a világot, amiben már nincs becsület és tisztesség. Önmagával sincs rendben, a koreai harcok és az elkövetett öldöklések miatt állandó lelkiismeret furdalás kínozza. Dolga hozzávetőlegesen semmi, úgyhogy jobb híján folyamatosan iszik, dohányzik, és füvet nyír, no meg acsarkodik a szomszédban élő hmong család tagjaival. Ebből a helyzetből a töketlenül kallódó szomszéd hmong kiscsákóval való afférja zökkenti ki. Ezután kerül kapcsolatba a szomszédokkal és kezdi lassan emberszámba venni a "citromfejű" ázsiaikat, majd szép lassan egyre közelebb kerül a hmongokhoz. Ezt a barátságot viszont nem mindenki nézi jó szemmel: a fiút piszkáló banda a családot és Kowalski-t is terrorizálni kezdik. Valószínűleg nem látott egy Eastwood filmet sem az, aki nem találja ki, hogy ez bizony kurva nagy hiba a részükről…

Állítólag a főhős alakjában Eastwood, aki maga is szolgált az amerikai hadseregben, nagyon sok önéletrajzi elemet felvonultat, és rengeteget mutat meg önmagából. Akárhogy is van, az hétszentség, hogy Kowalski alakja annyira hiteles, hogy végig azt hiszed, hogy a színtiszta valóságot látod. Eastwood játéka fenomenális: gyakorlatilag csak ő játszik a vásznon, a vállán viszi az egész filmet. Saját bevallása szerint nem vállal több filmszerepet. Ha ez igaz, hát megadta a módját a búcsúnak: ennél jobb és szebb szerepet nemigen találhatott volna a végére. Ha nem látnánk őt többet, A Gran Torino tökéletesen alkalmas arra, hogy megmaradjon bennünk a kép az igazság önzetlen bajnokáról, a férfiról, akivel még aggastyán korában sem érdemes ujjat húzni!

Ahogy egy ilye parádés filmhez dukál, íme a csodálatosan szép főcímdal Jamie Cullum tolmácsolásában (aki hallani akarja azt a változatot, amelynek első sorait maga Clint énekli - mert hogy azt is tud, naná, szívhez szóló, füstös hangja van -, az itt próbálkozzon):

Gettó Milliomos | Alfie, a rosszfiú