B-oldal

A plágium határai

2009. február 28. 14:51 | nosferato |

Ács Gábor és nosferato (B-oldal) a témáról a radiocafé 98.6 műsorában (mp3, 7:44)

A plágium és a feldolgozás között világos határ húzódik: ha az eredeti szerző kap jogdíjat, akkor feldolgozásról van szó. Ha nem, akkor lehet elkezdeni töprengeni, hogy vajon milyen fokú hasonlóságnál lehet objektíven kijelenteni, hogy a szám szerzője utánoz. Szubjektív véleményünk mindig van, szerintem bármilyen zenét mutatnék, mindenki tudna mondani néhány másikat, amire hasonlít.

Hadd beszéljek először a látszólag másokat utánzó zenészek védelmében! Bőven elképzelhető, hogy a gyanúba keveredett művész az övénél korábbi alkotást soha nem hallotta, nem is hallhatta. Ennek esélyét növeli, ha más zenei stílusról, pláne ha más ország, különösen egy kevésbé reflektorfényben pompázó ország zenéjéről van szó. Nem véletlen, hogy a szerző halála után 75 évvel a jogvédelem feloldódik, mert ha az örökkévalóságig kiterjesztenénk, az előbb-utóbb elfojtaná az emberekben a kreativitást.

Továbbá, a zeneszerző is ember. Ő is popzenét hallgatott fiatal korában, ugyanazok a zenék voltak rá hatással, azoknak hatására kezdett el zenélni, akik miatt mások életük párját találták meg, vagy akik hallatán kedvük támad lemenni sörért. Bizonyos 2-3 hangok, sorvégződések, akkordmenetek nosztalgikus érzéseket váltanak ki benne, és úgy érzi, ettől nem térhet el, mert mással is meg kell osztania. Talán el sem tud szakadni többé egy adott dallamvilágtól. Amikor már ötvenedszerre játssza le magának a szerzeményt, képtelen úgy hallgatni, mintha először hallaná.

Ezen kívül általában adott egy harmóniamenet, ami ha elég domináns, szinte megköti a kezünket, bármit csinálunk, a Kossuth Rádió szignálja lesz belőle ("Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!"). Két érdekes projektet ajánlanék mindenki figyelmébe:

1. Egy ausztrál humorista trió, az Axis of awesome fogta a legtipikusabb akkordmenetet, az I-VI-IV-V-öt, és megmutatta, hogy villámgyorsan akad 36 sláger, amit arra rá lehet énekelni. Nézd meg az első videót, vagy itt a cikk alján a B-oldal linket. Ha a Google-be beírod, hogy "36 dal", mindig meg fogod találni.

2. A kanadai Simon Fraser egyetem diákjai a Songtapper nevű tudományos munkát 2005-ben mutatták be. Leveleztem a készítővel, megpróbáltam megtudni, keresett-e vele pénzt, nem árulta el. A program lényege, hogy a szóközzel éneklés közben a dallamod ritmusát pötyögöd be, minimum 10-12 hang hosszan. Ő csupán azt nézi, hogy egy-egy lenyomás később jön-e, mint az előző, vagy korábban, vagy nagyjából ugyanannyi idő múlva. Ez alapján egy nagyon primitív ritmussablont rávetít néhány ezer MIDI zenére, és jó eséllyel megtippeli, amire gondoltál. Én az Indiana Jones főcímdalával indítottam, és eltalálta. Játszódjatok!

A Hooligans-es Endi annyit fűzött a plágium témához a zenekart ért ki tudja hányadik vád alkalmával:
"Nehéz manapság újat nyújtani". Hát még ha meg is próbálja az ember! A cinizmuson kívül ezzel azt is szeretném mondani, hogy ilyen választékban, ennyi hozzáférhető zene mellett ritka, hogy ne az legyen egy zenész célja, hogy hasonlítson egy hősére, egy példaképére, és már tanulás közben belesétál az elkerülhetetlenbe.

Azt a válságot azonban, amiről Endi beszél, már átélték a barokk szerzők is. 1600 és 1750 között. Gondolom, mennyire tobzódtak a vége felé, már ímmel-ámmal remixelgettek is. Nehéz volt akkortájt újat nyújtani. Azért maradt még egy kis zacc, amit aztán fel lehetett önteni vízzel:

Bach, Mozart, Chopin, Csajkovszkij, Hacsaturján, Liszt, Vivaldi, Carl Orff, TE JÓ ÉG!
Scott Jopin, Benny Goodman, Glenn Miller, Duke Ellington, TE JÓ ISTEN!
Bill Haley, Chuck Berry, Bob Marley, Jimmy Hendrix, TÉRDRE!
Gerwchwin, Bernstein, Henry Mancini, Morricone, John Williams, Alan Silvestri, IRGALMAZZ!
Chick Corea, Joe Zawinul, Jaco Pastorius, IMÁHOZ!
Manu Dibango, George Clinton, Robert Bell, Giorgio Moroder, DJ Kool Herc, KELJ FEL ÉS JÁRJ!

És az utolsó 30 évből inkább nem is mondok senkit, mert még értenéd… szégyelld magad, és ülj vissza a helyedre!

Sajnos jóval több érv szól amellett, hogy mindig meg lehet újulni. Nem állítom, hogy bárkinek sikerül, de partra vet a víz egy-egy Alicia Keyst, Beyoncét, Mikát, Gnarls Barkleyt. Hogyan fordulhat elő, hogy egy-egy Dr. Dre, André Tanneberger, Norman Cook vagy AZÉLŐISTEN Thomas Bangalter bármilyen álnéven jön ki új alappal, azt beszopjuk, megőrülünk érte, mert annyira patent? Hogy lehet, hogy 10 éve is ezen nyafogtunk? Hogy lehet, hogy már a 70-es években is ez volt a probléma? Hogy lehet, hogy már a XVIII. században is? Hogy lehet, hogy ebben a válságos állapotban egy francia zenész épp a megszorult 70-es évek végére, 80-as elejére nyúl vissza egy hangmintáért, és mindössze 3 másodperc felhasználásával megőrjíti egész Európát? (Erről, és a samplingről lásd a 2Pac legnagyobb száma Joe Cocker c. cikket.)

Kombinatorika. Ez bizonyos mértékig korlátoltság, de akkor is: a dallamkombinációk száma primitív matematikai módszerrel számítható. Csináltam is rá egy kalkulátort, töltsd le: B-oldal PlagiCALC (Excel, 85kB). És ha a zene csak dallamból állna, akkor a kotta sem volna ennyire idejét múlt. Végtelen-végtelen-végtelen!

Ha néhány elemből (azaz a skála hangjaiból) ismétléses variációval kiválasztunk egy dallamot, akkor a skálába tartozó hangok számától és egy-egy sor hosszától függően szép számú variációt kaphatunk:

Egy 5 hangból álló skálán egy 7-szótagos sor 80 ezer variáció
Egy 5 hangból álló skálán egy 10-szótagos sor már 10 millió ~
Egy 7 hangból álló skálán a 10 szótagos már 280 millió ~

Ha feltételezzük, hogy nem egy oktávon belül mozog a dallam, hanem lefelé vagy fölfelé ki is lép belőle egy hang erejéig, akkor 8 hangú skálára ugyanez a 10 szótag már 1 milliárd variációval bír, és ezek még olyan határok, amin belül ez a dallam még esztétikus tud maradni. Ha a végére teszünk egy 11-edik hangot, ami biztosan kellemes a fülnek, akkor szinte bármi lehet előtte. Ezt mind a kamuzó, tappingelő gitárosok, mind a bebop (jazz) trombitások és szaxofonosok, mind az ütősök megerősíthetik. Külön kiemelek néhány variációt 8 szótagból (hangból) álló sorra, a legelterjedtebb információ szerint ugyanis e fölötti egyezőség esetén számít plágiumnak egy dallam:

Egy 5 hangból álló skálán egy 8-szótagos sor közel 400 ezer ~
Egy 7 hangból álló skálán egy 8-szótagos sor közel 6 millió ~
Egy 8 hangból álló skálán egy 8-szótagos sor közel 17 millió ~
Amúgy pont ennyi különböző színt ismer a számítógép. De szép!

És még mindig csak 1 SOR zenéről beszélünk. Ha négy egymást követő sor kísértetiesen hasonlít, majd a refrénben is 4 sor hasonlít, és még egy jól elhelyezett kiállást is találunk, kezdhetünk gyanakodni. Ha pedig a hangszerelés is hasonló, akkor nem árt, ha összehúzzuk a szemöldökünket is. Aki tanult zenét annak nyilván a kezébe került Kodály „Ötfokú zene” című sorozatának valamelyik darabja. Ebben a négy füzetben összesen 440 olyan népdal és rövid induló van, ami csupán 5 hangra épül. Nehéz lehetett akkoriban megújulni.

A variációk számát tovább bővíti a ritmika, hadd ne mondjam el, 10 szótagot hány különböző módon lehet ritmizálni, és ütemekre osztani, alsó a hangon csak a tempó (sebesség) már egy hármas szorzót megérdemel. Aztán a dallammal párhuzamos szólamok, vokálok is sokféleképpen kerülhetnek alá, és egy akár plagizált dallamot is el lehet fedni egy, az eredetitől eltérő harmonizálással, hiszen egy egyszólamú dallam alá sok ízléses akkordmenet választható. És a végére marad a hangszerelés: ha csak ez változna, akkor feldolgozásról beszélnénk.

Egy nagyon nagy különbség azonban van a feldolgozás és a plágium között, és most mindenki jól nyissa ki a fülét, aki reggeli-délutáni műsorban lenyomott már 1-2 számot milliós nézettség mellett: plágium esetén abból a jogdíjból, amiből a feldolgozó az életét éli, nem kap egy fillért se az, akinek ezt más módon nem is tudná megköszönni.

Annak megítélése, hogy valakit felemelünk vagy elásunk egy szerzeményért, szubjektív marad. Sokakat megtaláltak a váddal: Michael Jackson (You are not alone), Beyonce (Baby boy), Coldplay (Viva la vida), Avril Lavigne (Girlfriend), RHCP (Dani California), Madonna (Frozen), Nirvana (Come as you are), sorolhatnánk (soroljuk!). Egy részében elmarasztaló ítélet is született.

Lehet a legjobb sláger forrása egy korábban létező szám, és lehet egy dadaista hanginstalláció teljesen eredeti, ha szeretik, akkor szeretik. Ha tetszik a lopás, azt fogom mondani, nem lopás, mert szeretem és tisztelem az előadóját. Ha nem tetszik, lehet az bármilyen eredeti, úgy fogom beállítani saját kifinomult ízlésem tévedhetetlenségét kifelé, hogy mindenképpen megideologizálhassam: az adott darab nemcsak nekem nem tetszik, hanem tudományosan szar.

A téma a radiocafé 98.6 reggeli műsorában merült fel: