Tales from Budapest - Újra nálunk járt a Biohazard
2008. november 26. 10:35 | Rálf atya |
A jobb későn, mint soha jegyében:
Már negyedszerre tették tiszteletüket nálunk a brooklyni kemény mesék Tinódi Lantosai, de 1995 óta kellett várniuk az ínyenceknek, hogy azt kaphassák, amit akkor kaptak. A közös nevező Bobby Hambel, a rosszarcú gitáros, aki nemcsak az összetéveszthetetlen és sokak által kopírozott mozgásáról híres, de azt hiszem nem túlzok, ha azt mondom, hogy Bobby nélkül a Biohazard félkarú, féllábú, félszemű, töketlen óriás.
Gondolom ezt azért, mert nem véletlen, hogy a Bobbyt nélkülöző éveik alatt egymás után cserélgették a gitárosokat, nem véletlen, hogy a nélküle készített lemezeknek nem igazán volt átütő sikerük és az sem véletlen, hogy a vele készített 3 lemez vitte őket a csúcsra és élőben hiába szántottak föl minden színpadot, titkon-nyíltam, de mindenki hiányolta Bobbyt az összképből. Talán még ők maguk is.
Idén 20 éves a Biohazard, nyilván jó alkalom volt, hogy turnéra induljanak és hogy a sarkon lévő olajos hordóban égő tűzre dobják a bírósági végzést, miszerint nem közelíthetik meg egymást bizonyos távolságra. Szerencsére így tettek, lekötötték a turnét és belevágtak abba, amit hozzájuk hasonló módón nem sokan tudtak, cunamiként dózerolni le az összes útjukba kerülő klubot.
Kétségeim voltak a koncert előtt. Ha valaki én elfogult vagyok velük szemben, mert fiatalságom több éve róluk szólt, volt olyan ismerősöm, aki azt hitte, hogy a Biohazard egy ruházati márka, mert szinte csak ilyen feliratú cuccaim voltak, a tetkókról már nem is beszélve. Aztán időközben kevésbé naivvá váltam, láttam én már karón varjút, hát még nyuszit fűben. Nem voltam meggyőződve, hogy nem csupán a pénz motiválja az egymásra találást és a jubileumi turnét - mert ugyebár a csapat hivatalosan fel is oszlott a "Means to an End" album után - így kicsit tartottam egy hakni érzéstől, amit már ugyanebben a klubban megtapasztaltam az Agnostic Fronttól.
Ha 100%-ban nem is tűnt el ez az érzés, de nem is érdekel, mert azt kaptuk, amit vártunk. Lehetnek akármilyen öregek, mondhatják őket bármilyen suttyóknak, a Biohazard az Biohazard marad, ezek a dalok örökérvényűek, nem kopnak, úgy horzsolnak, mint Puff Daddyt az aszfalt abban a klipben.
Amikor az intro alatt Bobby nem bírva az adneralinnal, tett sietve egy kimért kört a színpadon maga elé nézve, sejtettem, hogy az fog jönni, ami már a 90-es évek elején egybeforrt a ‘hazarddal. Nem is kellett sokáig várni a tejútrendszer egyik legjobb nyitó nótájára, a "Shades of Grey"-re, mindenkinél beindult a Pavlovi hardcore reflex. Utána viszont a felgyülemlett energiát egy meghibásodott kontroll láda próbálta kordába fogni, a kitörést pedig a helyi keverős volt kénytelen elviselni. Színpadról le, majd pár perc múlva fel. Bobby meglepően nyugodtan hálálkodik, Evan anyázik, majd a show folytatódik.
Jönnek sorba a nagy klasszikusok, Bobby pörög, szólózik, a hangzás egyre javul, majd a végére eléri az elvárt szintet. "Five Blocks to the Subway", előtte sztorizás, a melós ember a kemény ember. Így igaz, ezt már Lorenzo Anello is megmondta a Bronxi mesében. Egy rajongót a színpadra húznak, kérhet számot, a nevében is köszönöm a gesztust. Ráadás, "Punishment", "Hold My Own", mi más. Vége. Már azt kezdtem hinni, hogy a "How It Is" nélkül kell lefeküdnöm, majd a szétszerelés alatt álló színpadra visszajönnek, elnyomják.
Ezután az este után végleg bebizonyosodott, hogy a Biohazard számomra végleg olyan, mint Lenin: élt, él és élni fog. Hitelesek voltak, az üzenet 20 éve nem változott, ráadásul állítólag lemezt készítenek, majd jövő nyáron visszajönnek. Viszlát srácok, Bobbynak külön üdv!
Hazafele már nyugodt lélekkel mentem, a legenda meghajlott maga előtt, a rajongók előtt, ellátta feladatát.
Sajnos a budapesti koncertről az elfogulatlanok számára is élvezhető videót nem találtaltam, így küldöm azt, amiben minden benne van, ami a Biohazardot jelenti. Akinek eddig homályos volt, hogy miről is beszélek, annak egy 95-ös, Magyar Narancsban megjelent, azóta is őrzött és sokszor átolvasott interjúból idézek: "Beethowen is hardcore volt".
Biohazard: Shades of Grey
Gluck said,
november 26, 2008 at 11:38
kevés a tetkó a csávóóón
Interstellar Overdrive said,
november 26, 2008 at 11:38
Egyik barátunk lábán ott a “jel”.
Horváth Oszkár said,
november 26, 2008 at 12:15
Ezt valahogy úgy kellhez, hogy leraknak 2 méter tetkót a földre, te feltartott kézzel belefekszel, és elkezdesz gurulni a többi tetkó irányába, amíg körbe nem ér. Aztán felállsz. Mondjuk ha esetleg ikrek, akkor a szülei így már könnyebben meg tudják őket különböztetni.
Nekem a Biohazard még érintés szintjén is kimaradt. Érintés szinten a Rage és a The Exploited járta meg a polcomat 1-1 kazetta erejéig. Pedig a csatolt videó tanúsága szerint nagyon jó, amit művelnek. Mindent izomból csinálnak, kemény ugrálás megy, az ő koncertjeiken lehetnek a legolcsóbbak az ülőhelyek, 2-3 kiló garantált fogyás mindenkinek.
- Jól nézel ki, sportolsz valamit?
- Zenélek.
Horváth Oszkár said,
november 26, 2008 at 12:20
???
Ezt valahogy úgy kellez = ezt valahogy úgy kell elképzelni.
der treue cfi said,
november 26, 2008 at 14:21
abszolúte zsír buli volt, nem gondoltam volna hogy ennyire jó lesz. és bobbyt újra látni, hát visszatért a lélek a csapatba
mag1cian said,
november 26, 2008 at 14:23
Én a Bio-t a state album kapcsán ismertem meg még süldő koromban. Nagyon sajnáltam amikor Bobby elment. Az utánna levő albumokból csak a Mata Leao-t ismertem, szerettem. Soha a büdös életbe nem gondoltam volna, hogy egyszer láthatom Bobbyval az eredeti felállást. Nagyon tisztelem, olyan alázatot mutatott a közönség iránt, úgy kért elnézést többször is mintha az ő hibájuk lenne amit a klubosok elaszbak. Az erősítőjén ott figyelt: FDNY-MIA 911 tisztelete jeléül. Én arra vagyok büszke, hogy láthattam élőben játszani. Remélem tényleg lesz új album, meg vele európai turné!
Interstellar Overdrive said,
november 26, 2008 at 14:51
Nem vagyok bihazardista, de Atyánk koncertleírása és a zene lejátszása rendesen felpaprikázott, annak ellenére, hogy valami fránya vírus levert a lábamról.
Bárki is vagy Bobby, őrült vagy és én szeretem az őrülteket!
lostparadise said,
november 26, 2008 at 14:53
Evan meg 2 pornó között jár koncertezni ? Vagy fordítva ?
biohazard said,
november 26, 2008 at 15:07
Hívjatok nyugodtan máskor is!
moTmeN said,
november 26, 2008 at 15:09
na, fasza. megint lemaradtam egy kurva jo koncertrol….
amitlatok said,
november 26, 2008 at 15:17
Ruházati márkán hitték…Ez jó
white_widow said,
november 26, 2008 at 16:34
’93-’94 környékén, amikor még aktívan koptattam a gimi-padot kaptam apámtól valami brossúrát egy zenei futárküldő szolgálatról. Tán valami holló volt a logójuk. Amolyan hunyadis, tudjátok.
Az elv egyszerű volt, kinézed, ami kell, telefonálsz, vagy levelet írsz (netes rendelés akkortájt?.. - na ne csacsiskodjunk…) megjelölve a kívánt CD-k kódjával és 2-3 hét múlva elküldik neked azokat utánvéttel.
Tisztán él bennem az akkori jószágkosár:
Therapy – Nurse
Sex Pistols - Who Killed Bambi
Machine Head – Burn My Eyes (számomra a „A Nation on Fire” track a mai napig az egyik legdinamikusabb megőrülés…)
Red Hot Chili Peppers – Mother’s Milk
Rage Against The Machine – RATM
Pantera – Vulgar Display of Power (Vinnie Paul – óriásit játszik…)
3 hét múlva meg is jött minden. Sőt.
Meglepődtem, mert a cég nem kis marketingérzékkel, két nem várt dologgal is kedveskedett.
Kaptam egy „Ich Zahl Nicht Mehr” középsőujjmutatós matricát, illetve – gondolom a zenei portfoliómból kiindulva - a Biohazard-tól az „Urban Discipline”-t.
Előbbi az akkori íróasztalomra, utóbbi először aranybetűvel a szívembe, két évvel később tintával, a lábamra került.
white_widow said,
november 26, 2008 at 16:39
IO-nak és Nosferatonak jelzem, mert gondolom Rálf atya ezt nagyon jól tudja, hogy a Bihazardnak is van konkrét kötődése az oldalhoz:
Tales From The B-Side
Interstellar Overdrive said,
november 26, 2008 at 17:05
Köszönjük White_Widow úr az emlékeket!
white_widow said,
november 26, 2008 at 17:40
Elmúlt 5, van youtube-om végre…
Két komoly találat, konstans mosolygás:
Judgement Night - Onyx ft. Biohazard
Body Count - Evil Dick
“Evil dick likes small, wet places.
Evil dick don’t care about faces…”
ááá!
enba said,
november 30, 2008 at 21:37
levélírós kazettarendelés… mennyire ismerős :)) musicdome kft és társai
ip said,
december 2, 2008 at 12:54
Nekem is a Biohazard volt az egyik meghatározó zenei élmény gimiben. Valahonnan kaptam egy piros McDonald’s-os frízbit, amiről lekapartam a fekete logót (ne kérdezzétek, hogy miért nem sárga volt). Majd szépen kiszerkesztettem rá egy Biohazard jelet, amit ezüstfilccel rajzoltam meg utána.
A mai napig megvan, kissé megkopott, de állat, ahogy repülés közben pörög rajta a jel
adamskij said,
december 5, 2008 at 13:23
ennek nyomán akkora nosztalgia tört rám, hogy előszedtem az Urban Disciplinet és a State of the World Addresst. utóbbi még így 14 év után is borzalmas nagy lemez, hibátlan nótákkal.