TÖMEG: égetnivaló és szerethető

2008. október 30. 09:42 | nosferato |

A tegnap előtti Queen koncerten pillanatokra kialakult kollektív tudat hatására, amikor a belőlem húzott 400 méter sugarú körben mindenkinek ugyanaz járt a fejében (kivételesen nem a k*rás), felmerült bennem, hogy mennyire megszerettem bizonyos helyzetekben a tömeget.

Gyerekkoromban ki nem állhattam kiállításokra járni. Ahogy az ingyen kapott zacskókba kétségbeesetten gyűjtik a számukra érdektelen színes prospektusokat az egymáson habzó szájjal átgázoló emberek. Ez a hisztéria a mai napig nem változott, a saját kis cégem kiállítások és konferenciák támogatásával foglalkozik, látom, és állítom, bármilyen emelkedett és magasan kvalifikált célközönségről legyen szó, több százezres fizetésű komoly emberek megvadulnak egy-egy ingyen golyóstollért, kocka csokiért, jegyzettömbért. Üveggyöngy.

10 éves koromtól 20-ig fél óra vásárterületen töltött idő után úgy éreztem, bárkit meg tudok ölni, mérettől és verekedési rutintól függetlenül, nem érzem a fájdalmat, akár kiharapom a szívét is hátratett kézzel, csak jussak ki innen. Részben ezután következő koncertélmények azok, amik átfordították bennem ezt az undort szeretetté. Nézzük, mik segítettek hozzá, hogy elviseljem a tömeget:

TOP5 szerethető tömeg EVÖR, sorrendiség nélkül:

Tiszta kultúrsznobság ez a felsorolás, de igaz. A Gödör saját definícióm szerint egy bezárt bánya. Mint a bányatavak: már nem bányásszák belőle, de akárhol belemarkolsz a talajba, sóder és sóder. Nos a Gödörben már nem bányásznak forever love jellegű jó csajokat, de ha egy óriás belemarkolna a közönségbe, velük lenne tele a keze. Egy rossz mozdulat, vagy hangos dobhang, és máris bányaomlás van. Új tárnák, sújtólég… a kincskereső kisködmönöm mindig jelez.

A koncertek közül az előbb végigállt, majd következő évben végigült Kool & the Gang + Earth, Wind & Fire Experience az, ami meggyőzött róla, hogy bizony állni kell, és bárki áll mögötted, melletted, előtted, felejthetetlenebbé teszi az eseményt. Valahogy amikor 15 éve vodkáztunk és lökdöstünk egymást Kispálon az Orczy kertben, az nem hatott ennyire - ennek ellenére ha valaki azt mondja, I hope you had the time of your life, emiatt is mondom: igen. És mi az, ami eleinte elvette a kedvem az emberektől?

TOP-N égetnivaló tömeg EVÖR, sorrendiség nélkül:

  • Budapesti Nemzetközi Vásár kiállításai általában - ha elvesznél, a szökőkútnál találkozunk
  • Compfair számítástechnikai kiállítások - árlistagyűjtés
  • repülőgéppel való leszálláskor idejekorán felpattanó, pakolászó, 20 percig ácsorgó, közben párjukkal összevesző türelmetlen semmirekellők
  • 86-os busz bármelyik irányban útvonalának felénél, a Margit-híd környékén
  • leghosszabb sorbanállások pisáláshoz… evör
  • bérletpénztárban mögüled az előtted álló lassúságát rosszallóan néző emberek
  • a Magyar Posta Zrt. ügyvitelének köszönhető spontán forradalmi hangulatot keltő nyugdíjasok, kényszer-ismeretség a másik sort tévedésből kiállt, elédkéreckedő hölggyel, vagy a néggyel mögüled csak egy ajánlott blankettát kérő bajuszos műbörkalapos úrral

Zene, zene, zene. Azzal ezt is túl lehet élni, meg lehet oldani, meg lehet szeretni. Valaki azt mondta, hogy a Farkasházy Tivadar olyan, aki annyira szeret emberek között és tömegben lenni, hogy ha áll valahol két ember, ő már odaáll harmadiknak. Néhány dologban nagyon nem szívesen hasonlítnék rá, ehhez a felfogáshoz azonban amennyit közeledtem, annak örülök.

Rage Against the Machine - Killing in the name of (koncert):

 

9 hozzászólás »

  1. Rah said,

    október 30, 2008 at 15:14

    Na, múltkor a Gödörben volt egy rendezvény, volt Zagar, PASO, meg még több együttes, már nem fértünk be…ami ott a lépcsőkön volt…anyáztunk rendesen, plusz kijózanodtunk.

  2. XyZ said,

    október 30, 2008 at 15:35

    Olyankor amikor valami kommersz zenekar van, akkor nem lehet bejutni s elférni sem, ezért hát akkor kell menni amikor nem olyan zenekar van. Szerintem az egyetlen normális hely pesten, nem az a sznob hely mint a legtöbb kőrfolyosóközébeülős.

  3. nosferato said,

    október 30, 2008 at 16:40

    Én bejutottam, mert volt, aki vegyen jegyet. Vittem egy ismerősömnek egy ajándék kisüveges piát, meg egy ajándék csokit. A piát befelé elvették (erre se számítottam), a csokit meg megettük másokkal, mivel az illető nem jutott be :))) Kisebb diznilenddé változott aznap a Gödör, annyit mondok, a legnagyobb buli volt EVÖR. Ellenben: a lépcsőn órákig álltak százak, akiket joggal sokkolt, hogy (a) fizetős és (b) nincs több jegy; a férfi vécé fülkéiben lányok voltak, de amúgy sem volt könnyű beférni (c) viszont a létező legnagyobb területen minden különterem kinyitott, a két legtávolabbi hely egymástól 300 méter, volt ülőhely, nem volt nehéz italhoz jutni sem.

    Valamiért ez a Sportszelet szülinapja volt, lehetne gyakrabban… árnyék: jegyet 7-től lehetett venni, 8-kor már nem volt, aki rutinszerűen lebattyogott 8:15-kor, annak lett egy szar estéje.

  4. FlyByWire said,

    október 30, 2008 at 16:50

    Ez a Gödör elég szar helynek hangziak fentiek alapján.

    8:15??? Ez valami matiné? :)
    Magyarországon egyetemista korom óta a bulik csak 11 körül kezdődtek :)
    A tömeg meg csak részegen elviselhető. Ennyi…

  5. Kúrcsány Ferenc said,

    október 30, 2008 at 17:06

    Birkák.

  6. nosferato said,

    október 30, 2008 at 17:24

    Nem a buli kezdődött akkor, hanem a jegy fogyott el. Én kivételesen fél11-kor értem le, 11-ig háttér DJ-zés, utána kezdődtek a fellépések két helyszínen, még 2:30-ra is volt kiírva új fellépő. Inkább mini fesztiválnak nevezném. Mindenki saját időütemezése szerint kiüthette magát, vagy hazamehetett, vagy elaludhatott, vagy nem jutott be, vagy el se jött.

    Egyúttal ez az a hely ami alkalmas arra is, hogy 6-kor beülj sörözni szerdán, meg arra is, hogy 11-től ottmaradj reggelig. Vagy szerdán 6-tól reggelig, gusztus dolga, nem kell se “átmenni a HELYRE”, se otthon bekeverni a piát és berúgva lemenni végigszántani a szórakozóhelyeket. Ez egy otthonos all-in-one, ahol bármikor összetolhatsz két asztalt tök idegenekkel és a “gyakran jársz ide?” beszélgetésen kicsit jobban túl lehet futni, már ha olyan fából faragtak, hogy alkalmas vagy erre, hihetetlen, de erre embereknek van igénye.

  7. nosferato said,

    október 30, 2008 at 17:26

    A tömeg viszont tényleg csak részegen elviselhető, mert a fent felsorolt pozitív élmények egytől egyig nem józanul értek, beleértve a strandot is…

    Lehet, hogy nem is a zene a megoldás :))

  8. Bandi_jóválasztás said,

    október 30, 2008 at 18:53

    Mindenképpen az ital, de az is 256+ban vagy lossless!:)

  9. nosferato said,

    október 31, 2008 at 00:05

    Home Of 256kbps. :)))))) Helló :D

RSS feed for comments on this post · TrackBack URL

ITT és MOST! IDE A HOZZÁSZÓLÁST!

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

RSS feliratkozás

Feliratkozás e-mailben:


Hirdetés