Interpop fesztivál 88

2008. október 14. 07:00 | Rálf atya |

Ami az angol politikai elitnek az Eton, ami a román foci válogatottnak a Steua, az volt a 90-es évek hazai pop krémjének a 88-as siófoki Interpop fesztivál.

Annyi friss vér jött, némelyik az új évezredig is táplálta a pop ütőerét. A teljesség igénye nélkül megemlítenék pár fellépőt, azokat, akik vitték valamire, akik eladtak pár ifa platónyi lemezt és akikből a Blikk főszerkesztője felhúzta a nyaraló terméskő kerítését.

Kezdjük az akkor aranyos és 12 éves fejjel jó nőnek tűnő Pap Ritával. Bodnár Attila írta neki a dalt, "Hét forró éjszakán". Annyira komolyan vehették, hogy azóta is egy pár. Később a művészetet már nem érzelmi oldalról közelítették meg, hanem gazdasági szemszögből. Felfedeztek egy óriási piaci rést és ráálltak lemezeket csinálni gyerekeknek, ebből lett az aranyos kiskutyus, a csovicsovidzsaszper meg a társai. Ma már csak erőszakosabb állatokról énekelve lehetne felkelteni a gyerekek érdeklődését, de nehéz lehet mondjuk a dínó helyet kiénekelni, hogy "Tyrannosaurus Rex" meg hogy "Carcharodontosaurus". Így a comebackre kicsi oddsot adnak az angol irodák.

Folytassuk a Királlyal. Jut eszembe: a saját fülemmel hallottam B. Tóth László szájából, hogy amikor felhívták valami újságtól 2001 januárjában, hogy mit szól a Király halálához, azt mondta, hogy a Király már 77-ben meghalt. Szóval a mi Királyunk 88-ban élt és virult, a "Valahol bús dal szól" című számmal indult, de a sok oktáv ott kevésnek bizonyult, nem nyert. Na, ezzel nem nyert:

 

Folytassuk azzal, aki nyert: (Sárközi) Anita. Ő számomra akkor maga volt a megtestesült szexualitás, de nemsokkal később apám vett egy parabolaantennát és könnyen elfelejtettem Anitát. Tizenpár évre rá jött egy visszatérő lemez (mellékelt kép), ami inkább a régi számok tupírja volt modern hangzással, úgy mint olyan Cher-féle úsztatott énekeffekt (producere B. Tóth László). Nem akarom bántani, de a Wikipedia-n nincs megemlítve a híres Aniták között, ettől persze még élhet teljes életet az ember.

 Óóóó, elérkeztünk a magyar könnyűzene két nehézsúlyú alakjához, persze nem Emilióról és Ogli G-ról beszélek, hanem a Pa Dö Dö-ről. Visszatérésről beszélni sem tudok, hisz ők még mindig itt vannak. Nagyon sokat tettek már le arra a bizonyos asztalra, minden búcsúba, falunapra és roadshow-ra kompatibilis dalokkal vannak felvértezve, megénekeltetnek kicsit-nagyot. Vágó úr műsorában 500 Ft-os kérdés lenne, hogy mi volt az Interpop fesztiválon játszott szám címe. Nézzünk a képre, igen, "a tengerész". (Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy részben nekik köszönhetjük az Emergency House-t is.)

Egy nagy sláger jön, talán ez volt az egyik, ami meg tudta szűntetni a Mini Klip Mix-ben az AD Studió egyeduralmát (Vagy az Csutka volt a "Csóró vagyok" című dallal?). De legalább is Lajcsi sokat merített belőle: Gyuri: "Se veled se nélküled". Mindenki tudja a sorokat: Micsoda éjjel, és micsoda érzés, azt hittem, nem más, csak futó kaland…." Kár, hogy anno nem én írtam ezt a dalt, most hangosan nevetnék a lakáshitelen.

Indult még a Moho Sapiens is, de számukra az áttörést és a nagy slágert pár évvel később a Magyar Honvédség propaganda sorozata hozta. Emlékeszem, bedőltem én is, vetettem a szülőkkel magamnak egy pár surranót. Belegondolni is rossz, ha Dr. Genyának írtak volna slágert, lehet, hogy egy "lézer"-t kértem volna. Ekkora ereje van a rocknak! Régen hallottam a csapat felől, amit sajnálok, mert szimpatikusak voltak, csinálhattak volna egy jó kis garázs rock csapatot, a hegyekben, agregátorokról jammelve napokig sörözve, na abból lett volna rock’n'roll mérföldkő.

Elnézést kérek a Fan-Fan zenekartól, de nem maradt meg bennem semmi az ő produkciójukból, pedig arra is emlékszem, hogy hány kiló dinnyét ettünk meg az unokabátyámmal, amíg a nagyinál néztük a fesztivált a tévében. Magamnak és a hozzám hasonló feledékenyeknek, íme tőlük egy dal, nem a fesztiválos, mert az a "Papa, ne prédikálj" volt.

Az Exotic-kal zárok. Na ők kettőt is vettek a sláger hashajtóból és megállíthatatlanul jött belőlük. Akkoriban nem lehetett úgy elmenni egy vidéki könyvesboltba sem, hogy 5 percen belül valaki ne kérjen egyet a Trabantos lemezből. A fellépő számuk címe: "Szolíd árak, forró vágyak". Ötletem sincs milyen szituációban pattanhatott ki a fejükből a dal. Ennél konkrétabban (és szebben) csak Dopeman fogalmazott ugyanezen témában. 

 

72 hozzászólás »

  1. Ferragamo said,

    október 14, 2008 at 10:00

    Kérem szépen a Tipi-tapi Dínó az Dolly Roll! Pap Ritához a Kuckó Mackó, Hápi Kacsa és a Csovi csovi Jasper köthető.
    Várom a 86-os Interpop feldolgozását is! Ott is felejthetetlen nevek tűntek fel!

    Csutka 4Ever!
    http://www.youtube.com/watch?v=x61G8517UjA

  2. plazer said,

    október 14, 2008 at 10:01

    A tipitapidínó az nem Pap Rita hanem Dolly.

  3. Rálf atya said,

    október 14, 2008 at 10:05

    Köszönöm a helyesbítést. Nekem ezek szeint minden PR-hez kötődik, ami aranyos kisállat. A Dolly Roll is próbálta betömni a piaci rést.

  4. pucros said,

    október 14, 2008 at 10:06

    És a Rózsaszín Bombázók?
    Keresztes Ildikóval?
    Demeter Gyurival?
    És Kicska Laci is ott volt.

  5. rettentó said,

    október 14, 2008 at 10:14

    A Fan Fanra hogyne emlékeznék.

  6. Rálf atya said,

    október 14, 2008 at 10:14

    igen, ő is ott voltak. meg még páran.

  7. Csekonics said,

    október 14, 2008 at 10:15

    Azért az idő mindig eldönti, mi hova való. Ezek az előadók, számok enyhén szólva nem állták ki az idő próbáját.
    Ez az időszak volt - benne az Interpop-fesztivállal - a kultúrbunkósodás kezdete.
    “Szakadozik rólam a rossz ruha
    Ha nem folyna PADÖDÖ és Koncz Zsuzsa….
    Meg az amire most is gondolok:
    Ha véget érne már a Táncdal-fesztivál.”

  8. redzsihemond said,

    október 14, 2008 at 10:22

    Szerintem az Angyalbőrben zenéje egész tűrhető volt :)

    Egyébként a blog állat, visszatér a fiatalságom! :D

  9. N.Zoli said,

    október 14, 2008 at 10:25

    Bodnar Attila tagja volt a Modern Hungarianak. Elegge Dieter Bohlenes fejszerkezete miatt. Fenyo Miki 86 korul igy kuldte, mikor mar unta a breaket, de meg nem akart visszakanyarodni a rock und rollhoz. A Modern Hungaria tagjai csipkes farmert hordtak es mocsok gaz volt. lehet az egyik csaj pont a pap rita, de erre nem veszek merget.
    http://www.youtube.com/watch?v=900wsBX0Pic

  10. Interstellar Overdrive said,

    október 14, 2008 at 10:34

    Kutatásaim alapján:

    Fenyő, a Hungária valamint a Miki Team feloszlása után 1986-ban létrehozta újabb csapatát, mely az ´Elfújja a szél´ című dalával jelentkezett először. Bodnárral - a HIT formáció egykori énekesével - és a két hölgy segítségével három albumot jelentettek meg. Az együttes 1989-es megszűnése után a Bodnár-Pap páros pedig létrehozta a Modern System együttest és a Pop System lemezkiadót, mely saját zenéiket forgalmazza.

    Modern Hungária tagjai: Bodnár Attila, Fenyő Miklós, Frutti, Plexi

  11. N.Zoli said,

    október 14, 2008 at 10:37

    Frutti es Plexi:D Nagyon dogos nevek, foleg a Plexi, az olyan szexi. Lehet, hogy pont a Plexi volt a Pap rita.

  12. Csekonics said,

    október 14, 2008 at 10:38

    Fenyő ez után a fiát is futtatta egy darabig. Na annak a zenekarnak nem ugrik be a neve. Talán Park?
    A gyerek-bizniszben Papritáéknak az első próbálkozása azt hiszem a Roller volt.

  13. nosferato said,

    október 14, 2008 at 10:41

    Én azt hiszen, 86-ban a Modern Hungária bakelitet kértem, nem tudom, milyen alkalomból, szerintem elfogadható év végi bizonyítvány fejében. Nem vagyok rá büszke. Még megvan. Fogalmam sincs, hogy Pap Rita-e benne a szőke. Bodnár Attila nem vitás. Álompár! Nem tudom, mitől emelkedett ki, akkoriban bármelyik SZOT üdülőben 12 ugyanilyen hajú-szőrű-nyakláncú apuka ping-pongozott a gyerekével háló nélkül a szószéd asztalnál, és jó eséllyel a te apukád is ilyen volt. Ma már inkább csak női kamionsofőrök hordják ezt a frizurát a tengerentúlon.

  14. Interstellar Overdrive said,

    október 14, 2008 at 10:44

    Ping-pongozás, fecskében (piros), fehér zokni, szandál.

    (Meg kell keresnem azt a képet, melyen a Dolly Roll bakelit lemezt ölelgetem egy fotelben.)

  15. ifj. Farkas Gyula said,

    október 14, 2008 at 10:44

    Kedves blogolók!

    Kedves ismerősöm, Hintalan Hajnalka - aki nem mellesleg kohómérnöknek tanul Miskolcon - nagyon szereti ezeket a zenéket, és gyakran jár koncertekre, aminek következtében én is bővíthetem az ismert kétéltű feneke alatt leledző könnyűzenei műveltségem. Múltkor Kohut Ági, azelőtt Szalay Erika koncerten volt, ha jól tudom most megy Fekete Éva bulijára.
    Üdvözlettel:
    ifj. Farkas Gyula
    a BME mérnök-fizikus szakának negyedéves hallgatója kondenzált anyagok fizikája szakirányon

  16. Csekonics said,

    október 14, 2008 at 10:46

    Meg az elmaradhatatlan koptatott répa márvány-farmer fehér zoknival.

  17. morena said,

    október 14, 2008 at 11:02

    Jájjj, és a kockánként(!) - mert különben hamar elfogy - adagolt osztrák milka csoki, az irigyelt szalmatalpú cipővel!!!:) Jóég, aszittük’ királylányok vagyunk!!!:) A tornacipős “modertóking” bakelit hallgatása a szófán, úgy, hogy még a lábunk sem ért le:):) Satöbbi!:)

  18. gattina said,

    október 14, 2008 at 11:08

    :) a Modern Hungáriában a Plexi nem Papp Rita volt. (Rajongó voltam, na… :o) Egyébként ez a Plexi (Csordás Ilona) mai napig énekel, asszem a Bergendy zenekarban. Amúgy ez az Interpop Fesztivál bennem is mély nyomokat hagyott, főleg, hogy mindig zavartak aludni és nem nézhettem végig :(

  19. Zsömle said,

    október 14, 2008 at 11:09

    Pap Rita sosem volt a Modern Hungaria tagja, Plexi és Frutti viszont a zenekar után 1989-ben megjelentetett egy (mérsékelt sikerű :D) Tűzforrás c. albumot.
    Bodnár Attila meg szépen rímelve a Modern Talking -> Blue System átalakulásra a Modern Hungaria-ról váltott a Modern Systemre Pap Ritával. Aztán úgy maradt. :)

  20. p said,

    október 14, 2008 at 11:12

    egy rádiós ismerősöm mesélte, hogy éppen kívánságműsort vezetett, és egy betelefonáló a bodnár attila/pap rita kettőstől kért volna egy számot. ő erre azt mondta, hogy “sajnálom, egy bizonyos színvonal alatt nem játszunk le zenéket”. erre a telefonáló közölte vele, hogy ő bodnár attila, és mit képzel ő, hogy leszólja a munkásságát? :)

  21. Eurydice said,

    október 14, 2008 at 11:14

    p 2008.10.14. 11:12:56

    lol :)

  22. Eurydice said,

    október 14, 2008 at 11:22

    Rettenetesen lenéztem és egyben irigyeltem Diát, akinek az anyukája megvette a A PapRika kazettáit!

    Az életemből így kimaradt a
    Dzsovi-dzsovi Dszaszper egy kutya a gyereknek, az való
    illetve a
    Kuckó Mackó, barna mackó, nyakában egy csíkos sál
    továbbá
    Hápa kacsa, te vagy az új haver, Hápi kacsa téged szeretni kell!!!

    Akkor igen sajnáltam, most már kevésbé :)

  23. az elátkozott fagylaltos said,

    október 14, 2008 at 11:25

    és nyeső mari? vagy ő korábban szakított az interpopon? emlékszem még a napoleon boulevard-ra is.

  24. Penya said,

    október 14, 2008 at 11:36

    Napoleon boulevard! Orok nagy kedvencem!

  25. Walaki said,

    október 14, 2008 at 11:37

    Ez az irányzat nekem is (többnyire) kimaradt….
    Csak az Exotic az, amit máig hallgatok!

  26. Yarighu said,

    október 14, 2008 at 11:39

    Érdekes, hogy az egyetlen jó produkciót meg sem említi senki. A Casablanca volt toronymagasan a legjobb (két különdíjjal), csak ők nem írták alá az omladozó MHV-val a lemezszerződést, ezért aztán komoly propagandát sem kaptak.
    Bizony…

  27. Vincent71 said,

    október 14, 2008 at 11:39

    Kérek a 86-os fesztiválról is!!! Akkor robbant be a “szerelemre született” Zoltán Erika, a remetelány. :)

    Azon a siófoki döntőn (’86) személyesen is résztvettem. Na persze csak mint 14 éves néző, ugyanis egy rokonunk az ORI-nál dolgozott (nagyfejes volt) és küldött nekem rokongyereknek 2 db tiszteletjegyet.

    Anyukáméktól elkéretőztem - akik szépen felvetettek velem egy kemény fehéringet meg egy decens kis fekete szövetrövidnadrágot, “mégiscsak ’színházba’ mész kisfiam!” felkiáltással - és haverommal, aki hasonlóképp “elegáns” volt, elmentünk a szabadtéri színpadra a nagy eseményre.

    Jajj, de régen volt…

  28. Zsömle said,

    október 14, 2008 at 11:41

    Yarighu: az a Casablanca, amelyik nagyrészt az egykori R-Go zenészeiből állt?

  29. Interstellar Overdrive said,

    október 14, 2008 at 11:42

    A Modern Hungária szirénei:

    Frutti: Jován Beatrix
    Plexi: Csordás Ilona

  30. Penya said,

    október 14, 2008 at 11:45

    Anno rongyosra hallgattam a sziv zene szerelmet toluk. A csok x csok mar annyira nem jott be…

  31. A Hannibal Lektűr-attitűd said,

    október 14, 2008 at 11:45

    a fesztiválok:
    hu.wikipedia.org/wiki/Táncdalfesztivál

  32. Eurydice said,

    október 14, 2008 at 11:57

    Zoltán Erika - Casanova
    Gyilkos:
    A fehérruhás tánctanárbácsi - jaj, boldog tánciskola a Gimiben :)
    http://www.youtube.com/watch?v=4yBjQI-pvgM&feature=related

  33. Csekonics said,

    október 14, 2008 at 11:57

    “Linda: Zöld öv” című albuma? A Moho Sapiens viszont tényleg nem velük egy kalap alá való.

  34. ladislaus said,

    október 14, 2008 at 11:57

    En Sipos F-et hallgattam rongyosra!!!
    Bar az 90es evek kozepe…

    Udv mindenkinek amugy itt :)
    Már vártam a blogot a multkori “sulibuli lassuzos post” ota :)

  35. ladislaus said,

    október 14, 2008 at 11:59

    Elso emelet? Meg sem emiltettuk meg… vagy az nem ez a korszak???

  36. Csekonics said,

    október 14, 2008 at 11:59

    Végre: Jó a blog!

  37. Eurydice said,

    október 14, 2008 at 11:59

    ladislaus 2008.10.14. 11:57:39

    én is vártam, úgylátom témánál vagyunk

  38. Csekonics said,

    október 14, 2008 at 12:01

    Hát igen, Patkó Béla!!

  39. ladislaus said,

    október 14, 2008 at 12:05

    De emlekszem a 2 forintos dal Vikidáltol. Imádtam a klippet mikor a kalapáccsal az ullore, vagy vmi vasdarabra csaptak és repkedtek a 2 forintosok :) Már nem tudom mikor volt :)

    Amugy korombeli haverjaim olykor furcsan neztek rám már kozépiskolában is meg utána is hogy miért szeretem ezeket a retro stilusokat. Talán mert akkor akartam 16-18 éves lenni mikor ezek voltak a topon. Ha lenne egy idogépem :)

  40. ladislaus said,

    október 14, 2008 at 12:07

    Penya 2008.10.14. 11:36:45
    Napoleon boulevard! Orok nagy kedvencem!

    Ok éneklik az “édentol keletre…” ???

  41. fffuuuu said,

    október 14, 2008 at 12:11

    ladislaus: Nem azt a Neoton énekli.

  42. Jim said,

    október 14, 2008 at 12:14

    Zsoldos Dedy bazmeg, vagy mi, hihhhetetlen, hogy mifos neveket találtak ki maguknak, de mi akkor is zabáltuk:)

    Apropó: kérdésként adekvát: popos vagy vagy rockos????????? (rossz válaszért verés is járt anno felső tagozatban a kemény c-s fiúktól:))

  43. zsolababe said,

    október 14, 2008 at 12:16

    na es a Bumm egyuttes???? Roluk ne feledkezzunk meg… ok is ott voltak :)

  44. Penya said,

    október 14, 2008 at 12:20

    ladislaus

    Az edentol keletre az Eva Neoton. Neoton familia utani probalkozasa Csepinek. De megvan azis eredeti kazin :)

  45. mertcsak said,

    október 14, 2008 at 12:25

    Tulipanos Fan Fan: Hé várj, en kimaradtam a szerelembol …
    http://www.youtube.com/watch?v=ajaiz5Wl6JQ

    O, azok a bakelitlemezek, epp most koltoztem es nem volt szivem kidobni se az Elso Emelet, se a Dolly Roll, se a Neoton-osszest. van meg Zoltan Erika, Exotic, Step is, nameg ZiziLabor :-D

  46. Walaki said,

    október 14, 2008 at 12:26

    mertcsak:
    Az exotic-ot dobd nekem, ha útban van!

  47. johevi said,

    október 14, 2008 at 12:27

    Nem Siófokon nyert a Napóleon Bld azzal a gyertyás dallal? A Bodnár Attilának a Modern Hungária előtt volt egy aránylag normális együttese, talán Hit volt a neve. Exoticnak meg voltak azért klasszikusai pl 24/24
    Mindenkinek ajánlom figyelmébe a youtube-on a Voga-Turnovszky összefoglaló egyvelegeit. Az IHM elbújhat mögöttük.

  48. johevi said,

    október 14, 2008 at 12:32

    Padödöről jut eszembe a férfi megfelelőjük: Rózsaszín bombázók, majd XL Sisters, két iszonyú jó hang, sokat vokáloztak nagymenők mögött. És ha FanFan, akkor Kanguru! Még SzigetiF is basszerolt köztük, nagyon gáz volt…

  49. ladislaus said,

    október 14, 2008 at 12:32

    Penya, fffuuuu: Koszi a korrigálást nektek :)

    24/24!!! Az mekkora dal!
    Sipos F-et birtam. Egyszer egyik szomszed halait kellett etessem egy hetig es mivel nem voltak otthon de csomo CD-juk volt, nekem meg csomo ures kazim igy a meglevo Sipos F-ek szepen átmásolásra kerultek :)

  50. sóskatáska said,

    október 14, 2008 at 12:41

    az Emergenvy house a Zoltán Erikás zánciskolábol jött nem a két bálnától

  51. Penya said,

    október 14, 2008 at 12:42

    http://www.youtube.com/watch?v=pmSCC8TEJeM
    Ez volt a gyertyas szam. Es igen ott nyert vele.

  52. Penya said,

    október 14, 2008 at 12:43

    irdide a jutubcimet/watch?v=pmSCC8TEJeM
    Ez volt a gyertyas szam. Es igen ott nyert vele.

  53. ladislaus said,

    október 14, 2008 at 12:47

    két bálna :D LOL :D

  54. Jim said,

    október 14, 2008 at 13:00

    Jujujuj, XL Sisters, az mekkora kurva jó!

  55. Walaki said,

    október 14, 2008 at 13:02

    “2 kézzel étkezem” /Koleszterin Szisztersz/
    Hihi:-DDD

  56. sóskatáska said,

    október 14, 2008 at 13:03

    volt valami rockos is amiben a zana zoli dobolt, még a Sex Action előtt
    Az mi volt?

  57. sóskatáska said,

    október 14, 2008 at 13:05

    A Papp Rita most Ausztriában nyomja Rita Pop néven. szintén a tiz alatti korosztálynak, a hányadék

  58. Interstellar Overdrive said,

    október 14, 2008 at 13:16

    Szerintem ha kértek 86-os Interpop-ot, akkor Rálf atya ad…Ismerem. Olyan.

  59. fiam said,

    október 14, 2008 at 13:18

    Szervusztok!

    És az Óceán zenekarra emlékeztek?

  60. fffuuuu said,

    október 14, 2008 at 13:43

    XL Sister: Nagy test nagy élvezet

  61. nosferato said,

    október 14, 2008 at 15:18

    Csodálatosak a kommentek. Külön köszönöm a rádióba betelefonáló Bodnár Attilát… mint amikor 1 szavazatot kapsz az osztályelnök választáson, és az is te vagy…

    Vagy mint amikor mi blogolók beírjuk magunkat a blogbejegyzés ajánlóba a blog.hu -n, remélve, hogy mások is. :) Vagy mint Mr. Bean, aki karácsonykor ír magának 23 képeslapot, és egyenként kibontja és örül nekik, hogy jaj de kedves.

    A Patkó Béla név is pazar (Kiki). Mellesleg a Neoton mellé az Első emelt még az egyik olyan magyar zenekar, ami a saját korának világszínvonalát hozta - arra volt igény mindenhol, és meg tudták csinálni ugyanolyan jól.

    2008.10.14. 12:44 ladislaus: hehe, nehogy jöjjön a főnököd, és elvegye a blogot, aztán év végéig nem adja vissza! Vagy “olvassa fel hangosan az osztálynak, hadd röhögjünk mi is!” Erre való az ALT+TAB, gyors elkapcsolás, amint a főni elhagyja a monitor síkját, MÁR vissza.

    Szombaton rájöttünk, hogy azokon a távirányítókon, amiken 1 gombnyomással lehet a pornó csatornáról a CNN-re kapcsolni (és vissza), tulajdonképpen ALT+TAB van…

  62. johevi said,

    október 14, 2008 at 16:03

    További kedvenc rövidéletűek: Missió, Griff, Wei Wu Wei, Sajnos bent nincs youtube, nem tudok linkelni, de tényleg nézzétek a Voga-Turnovszky paródiókat 85-89 között

  63. mertcsak said,

    október 14, 2008 at 16:03

    “Voga-Turnovszky összefoglaló egyvelegei” - überkirály, vannak dalok, amiket csak az ő szövegükkel ismerem :)

  64. ladislaus said,

    október 14, 2008 at 16:14

    nosferato ·
    Koszi a jotanacsot :) megfogadom. De ha elveszi, akkor olvassa fel, aztan senki nem ert belole semmit itt kulfoldon…

  65. A Hannibal Lektűr-attitűd said,

    október 14, 2008 at 16:23

    Torma valakinek?

    “Ha bealkonyul / ott neked alul…”
    :)

  66. Alex Ash said,

    október 14, 2008 at 17:13

    A Modern Hungariában NEm volt benne Paprika izé Pap Rita, hanem Csordás [Plexi] és Jován [Frutti] nevű két csaj.

  67. trainmodeller said,

    október 15, 2008 at 10:38

    Sipos F nyomul még ma is, és egyáltalán nem rosszul, feldolgozásokat, élőben. Jók!

    Rita Pop-ot a parabola valamelyik csatornáján elkaptuk egyik nap! Reggeli gyermekműsorban volt, fetrengtünk, ugyanazok a dalok csak német nyelven! Kleine hunde és társai.

  68. regoke said,

    október 15, 2008 at 13:15

    És Zoltán Erika kétlegfantasztikusabb számára emlékeztek-e? :D

    http://www.youtube.com/watch?v=Q83G_T3bKlE

    Madonna! :)
    és
    Pop hopp

    http://www.youtube.com/watch?v=TmoVbISF8bY

  69. Zigi said,

    október 15, 2008 at 15:35

    Evribádi pop-hopp!:DDDD

  70. rettentó said,

    október 15, 2008 at 16:31

    sóskatáska
    volt valami rockos is amiben a zana zoli dobolt, még a Sex Action előtt
    Az mi volt?”

    A Dance-ben játszott 3, ma Hooliganses csávóval (akik a Ramsesből jöttek :-)) a 90-es évek elején. Nekünk valahol megvan a kazi. Nem volt rossz, zeneileg Action (dirty rock), szövegileg nem annyira durva.

    Kedves Kommentelőtársak!
    Olvassatok is, mert sok az ismétlés a kommentekben.

    A HIT Örök este (?) című száma nagyon jó, Feró is nyomatta a Garázsban (gyk.: Nagy Feró a rádióműsorában).

  71. énlennék said,

    november 27, 2008 at 09:00

    Ninó?
    /vagy valami ilyesmi… :-DD/
    Egy lemezük volt, pop(uláris) próbálkozás.

  72. énlennék said,

    november 27, 2008 at 09:02

    rettentó 2008.10.15. 16:31:12

    …de a S. Action nem volt mindenkinek elég durva ennek ellenére sem: az ominózus “…azt akarom, hogy azt mondjátok: 3.14na!” beugrik?

RSS feed for comments on this post · TrackBack URL

ITT és MOST! IDE A HOZZÁSZÓLÁST!

B-oldal

Zenék és képek, amelyek meghatározták és meghatározzák az életünket. Koncertek, filmek, helyek, zörejek, képszerű emlékek a hangszóróból és a vászonról - ha mondanivalód van, írd meg: nosferato | Overdrive | rálf atya

RSS feliratkozás

Feliratkozás e-mailben:


Hirdetés