B-oldal

A tegnap előtti Queen koncerten pillanatokra kialakult kollektív tudat hatására, amikor a belőlem húzott 400 méter sugarú körben mindenkinek ugyanaz járt a fejében (kivételesen nem a k*rás), felmerült bennem, hogy mennyire megszerettem bizonyos helyzetekben a tömeget.

Gyerekkoromban ki nem állhattam kiállításokra járni. Ahogy az ingyen kapott zacskókba kétségbeesetten gyűjtik a számukra érdektelen színes prospektusokat az egymáson habzó szájjal átgázoló emberek. Ez a hisztéria a mai napig nem változott, a saját kis cégem kiállítások és konferenciák támogatásával foglalkozik, látom, és állítom, bármilyen emelkedett és magasan kvalifikált célközönségről legyen szó, több százezres fizetésű komoly emberek megvadulnak egy-egy ingyen golyóstollért, kocka csokiért, jegyzettömbért. Read the rest of this entry »

Valahogy úgy kezdődött, hogy a Fender Stratocaster "születésének" 50. évfordulóján Brian és Paul összecimbiztek, ez már ott fura, hogy Brian divatsztratósként volt jelen azon ünnepélyen saját készítésű gitárjával. Még aznap este a backstageben Brian felhívta Rogert, telefont odatartva, hogy "Te Roger, itt van a hang, akit kerestünk!". (Az aznap esti beszélgetésük nem volt túl sikeres a nagy hangzavarban, de Roger mentette a számot: "Brian (Wembley)"). Odáig fajult a dolog, hogy a másnap Brian és Roger is bejelölte az iwiw-en Pault. Read the rest of this entry »

Azon felesleges talán vitatkozni, hogy ki a világ 3 legjobb basszgityósa, de az vitathatatlan, hogy az erős élboly krémjében is nagy respect övezi a Stanley Clarke, Marcus Miller és Victor Wooten neveket.

Na, ők hárman egyszerre léptek fel  vasárnap este a Millenárison. Olyan érzés volt ez, mintha egy frequent flyer jumboját Maverick és Iceman vezetné, a földről meg meg maga John McClain gondoskodna a zökkenőmentes landolásról. Vagy egy hivő fülnek hallani, amint a pápa és a dalai láma istenről vitáznak, jambikus pentameterekben. Kényelmes, kényeztető, bizsergető, de mégis kiszámíthatatlan, mint amikor nem tudod, hogy a csajod/faszid hova leheli a következő csókot. Akkor lenne ennyi kreativitás egyszerre egy helyen, ha Andersen, Stephen King és Benedek Elek egyszerre lenne ovis Read the rest of this entry »

A napokban a U2 - Hold me, thrill me, kiss me, kill me száma a fejembe ette a témát, hogy összeszedem a "legjobb" animációs klipeket. Hát, nem sok disszertáció született a témában, így még nagyobb a felelőség rajtam, legalább akkora, mint "Szopnék" pólóban táncolni a Budapest Parádén. Read the rest of this entry »

Az m1-en egész nap a Magyar Dal Napja, azaz a Sziget mínusz egyedik napjának koncertje megy. Az angolok a királynő születésnapjára szoktak ekkora bulit rendezni, mondjuk, hogy akkor ez volt a névnapja. Ott voltunk ezen a magyar Live Aid-en, így a mai tv műsor is megihletett, hogy emlékeinket papírra (blogba) vessük. Hiszen volt ott minden, cowboy kalapok, öreg sztárok, összeborulás, rossz fogak, régi hangszerek, összeállás csak erre a koncertre, festett hajak, magyar dalok és persze legendák. Read the rest of this entry »

Volt valami hülye állat valahol, aki ennek a válogatásnak a "Tini dal" címet adta. Lássuk be, ha tinikkel hallgattatjuk hónapokig, egészen más hatása lesz rájuk, mint a hatévesekre, de próbáljátok esetleg ki… Mi egyszerűen csak Eperfagyinak hívtuk. Fussunk végig az összeállításon (szándékosan raktam a B-oldalat előre), azért ez inkább a 4-9 évesek csemegéje, mint a 10-18 év közöttieké.

Valahol itt kaphatott vérszemet Papp Rita, és fogalmazódhatott meg Dollyékban a Tipi-tapi dínó ötlete, amint Halász Judit hegemóniája megtörtni látszott. Már csak annak nyomán is, hogy itt a Micimackót még Koncz Zsuzsa énekli. Lehet, hogy Koncz Zsuzsa igazából Halász Judit? Finkle is Einhorn? Einhorn is Finkle? Read the rest of this entry »

Annak ellenére, hogy 1990 előtti Bravo, vagy Popcorn újságaim nincsenek, képzeljétek el, 1956-ban is volt zene. Mai szemünkkel a világ ekkor még fekete-fehér volt, a zenerajongók pedig vinnyogó sikítozással, vagy ájulásba sírással adták a zenészek tudtára, hogy tetszik nekik, amit csinálnak. A B-oldal almanachja alapján Emmett Brown professzor alig 1 éve találta fel a fluxus kondenzátort, a rock’n'roll pedig Bill Haley nyomán alig 2 éve robbant be a világba. Read the rest of this entry »

Juhász Előd Zenebutik című műsorában így lenne bemutatva: cigányzene, ska és funky elemekkel, a csárdás házassága az etnorockkal, avagy "We are magyar" válogatáslemez, magyar kulturális gyöngyszem.

Nekem ez a We are magyar album "a" közösségi zenehallgatás. Erdélyben vagyunk, gurulunk a kocsival, nézzük a csodás tájat, nem kell szólnunk egymáshoz, bólogatunk a zenére, majd ha végigér a CD, akkor kezdjük előlről. Nem kell megbeszélni, vagy egyeztetni. Ha megint végigért, akkor "bizonyos" számokat még egyszer újra. Hunyorgunk a Napba, majd kiszállunk a kocsiból, a másik autóból pedig ezt kérdezik: "Hé, ti hallgatjátok még a We are magyart? Mer’ ha nem, akkor adjátok már át nekünk." Read the rest of this entry »

Régóta ott motoszkált az agyamban, hogy az AC/DC-ről kellene írni, mert nem csak nekem esett le az állam tőlük annak idején, amikor először hallottam, hogyan tolják a boogie-t. Aztán meghirdették a budapesti koncertet, még aktuálisabb lett, de most úgy a legaktuálisabb, hogy jegy nekem már nem jutott, ezért olyan leszek, mint a pap a jegyesoktatáson, csak beszélek a dolgokról, amit látni még nem láttam és elvileg nem is fogom. De ahogy a világtörténelemben is csak elő-előfordult, hogy végül punci érte a pap száját, Rálf atyában is ott lappang a kísértés, hogy akár a piaci ár fölött is, de jegyet szerezzen a bulira. Read the rest of this entry »

9 nap múlva a Queen + Paul Rodgers koncertsorozat a budapesti állomásához érkezik. Interneten leltem rá, hogy ennek keretében a HQFC rendezvénysorozatot szervezett (Budapesti Queen napok 2008.10.25-30.), melynek fő programjait, ajánlom itt nektek. Tessék szépen menni és bámészkodni. Read the rest of this entry »